Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 12. szám - Petrőci Bálint: Érés (rajzolta Szabó Gyula)
Decemberben jelenik meg a Cseh- szlovákiai Magyar Könyvkiadónál Pét- rőci Bálint ,Megbékélt emberekf* c. elbeszélés- és riport kötete. Az aláb biakban részletet ködünk a kötetben megjelenő ,J£résf* című kisregényből. Másnap aztán kilobbant a tűz, de nem a kemencéből, hanem az öreg Kurtából. Ügy volt vele is, mint a magára hagyott pa rázzsal, amely hamvad, hamvad, elborítják a szürkés perjék s ha valaki idejében feléleszti, mégis csak lángra lobban. Még nem tud ták, hogy Kurtával mi történt, csak azt látta Keszi is, meg Rudi is, hogy úgy há rom óra felé, amikor arra felé tartott Ró zsa Mihály öntő és az üzemi pártbizottság tagja, Kurta egyszerre csak kiegyenesedett, még a reá váró nyolcvanliteres fazekat san vette le a rácsról. Előre lépett & in tett Rózsa felé, hogy álljon csak meg. Szavai rövidek, szúrósak voltak. — Mondja, maguk milyen kommunisták? — mordult fel Kurta, hogy a körülötte levő emberek is megrökönyödtek rajta. Rózsa nyugodtan megállt előtte. Élesen a szemébe nézett, ő sem volt mai gyerek. Haja deresebb Kurtáénál is. Nagy, lomha- testű, bamásbőrű, keményarcvonású férfi. Kifakult inge, a derékra kötött durva vá- szonyköténye kormos volt. Az arca sem különb. Csak kék szeme ragyogott tisztán, mint a felhőtlen nyári égbolt. Akkora a tenyere, mint másnak az arca. Még az eke szarva is olyan volt a kezében, mint a pipa szára, amikor évtizedekkel ezelőtt, — mielőtt a gyárba jött volna — Gerold földjén szántott-vetett. Nagy erejének kö szönhette, hogy nem gebedt bele a sok munkába. Még abból az időből ismerte Kurtát, — együtt rágták az árok partján a béresek száraz kenyerét... Nem lepődött meg Kurta hangján. Szú rós tekintettel végigmérte. Olybá tűnt előtte, mintha csenevész gyermek egyedül indulna nekíbőszülten egy vár bevételére. Rózsa nagyobb ellenséggel is bátran nézett farkasszemet, amikor Horthyék internáló- táborba hurcolták. — Ejnye, Kurta bátya, csak ne olyan haragosan, — hangzottak fel Rózsa csilla pító szavai — micsoda dolog ez? Se szó, se beszéd, csak rámtámad, mintha bántot tam volna... — Hát hogy lehet az, — ordított fel most Kurta és a leszedővassal Rózsa feje fölött hadonászott — hogy tudtom nélkül levontak a béremből négy órát. Azt sze retném én látni, hegy a pénzt ne adják ki nekem! — Nem bántotta magát senki, maga se bántson senkit. Beszéljen csak nyugod tan. Én úgy tudom, hogy az egész zomán cozó megszavazta a négy órát a pártkon- ferencia tiszteletére. — Nekem nem szólt róla senki, én nem szavaztam meg... Nekem jár az a pénz, érti?! — Ebben téved, Kurta bácsi! — ugrott hozzájuk Csontó Rudi. Izgatottságában alig bírta kimondani a szavakat. — Maga is ott volt a gyűlésen, csak biztosan nem akarta hallani, hogy miiül volt só. Kurta értetlenül meredt Rudira. — Na látja, Kurta bátya, kár volt a nagy hangért. Hallotta, mit mondott ez a legény! — és Rózsa Mihály ezrei tovább akart menni. — Na, még egyet kérdeznék, ha már így összejöttünk, — daooskodott még Kurta — a régi republikában egy ideig én is dolgoztam itt a gyárban. Maga akkor már rég itt volt — Nem is felejtettem el magát. Akkor sem volt különb, pedig még egy betevő
