Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 12. szám - (p. b.): A szlovák táj és a hegyek fiainak festője
A szlovák táj és a hegyek fiainak festője Martin Benka gyűjteményes kiállításával beigazolta azt, hogy a festő igenis lehet a természet és lakóinak költője. Benka a szépséges szlovák hegyvidék festője. Képei szinte népdalszerűen tárják elénk a liptói havasokat és a hegyek fiainak életét. Ezek a festmények sokszor a balladák tömör drámai hangján szólanak hozzánk, kiérezni a múltban magárahagyatott szegény Árva vidék lakóinak szebb élet után vágyó és abban hívő „harcos és duhaj jánosiki” lel- kületét. Benka^ a gyűjteményes kiállításon bemu tatott képeinek túlnyomó részét a felszaba dulás előtt festette. Most, szeptemberben töltötte be hatvanötödik esztendejét. Már gyermekkora óta vágyódott az ecset után, tehetséget érzett a festészet iránt. De mit tehetett az ifjú Martin, aki az idénymun kás szülőknek hatodik gyermekeként szü letett a Malacka melletti Kjripo'eo falucs kában? Az a sors várt rá, mint a többi szegény család fiaira. Az elemi iskola be fejezése után elszegődött tanoncnak. Mégis, hegy nap-nap után a kezében tarthassa az ecsetet, a szobafestők mesterségét válasz totta. S amikor végre a zsebébe tehette a segédlevelet, — mint ezer és ezer más honfitársa — idegenben keresett mun kát. így* került tizfennyö: cé vés porában Bécsbe. Szobafestősegéd lett. Szabad ide jében tájképeket másolgatott. Itt kezdte felismerni a nép, a proletariátus erejét, itt rögződött beléje az a tudat, hogy he lye a nép, az urak, az elnyomók jármát magáról lerázni akaró nép oldalán van. S ez döntő befolyással volt tehetségének további kibontakozására, — különösen ak kor, anvkor huszonkétéves korában Prágá ba került és Kalvoda nevű akadémiai festő iskolájában továbbképezhette magát a fes tészeti a.'apismeretekben. Martin Benka a helyes utat, a néphez vezető utat, a formalista irányzatok helyett a nemzeti és népi hagyományokon alapuló realista művészetet vá'asztotta. Tehetsége különösen az első világháború után bon takozott ki, amikor alaposan megismerke dett az északszlovákiai hegyvidékkeL Itt találta meg Martin Benka a maga saját ságos festői mondanivalóját. Nagy figyel met. fordított mindig az elő tanú'mán yokra. Sokat rajzol, mozgásokat rögzít le, komo lyan tanulmányozza a népviseleteket. Tud ja, hogy az ilyen rajztanulmányok elen gedhetetlenek egy jó festőnél. Ezek a raj zok is Benka legjobb művei közé tartoz nak. Tájképei finomak, bennük a szlovák hegy vidék szépségeit igyekszik visszatükrözni. Alkotásai azonban csak akkor kapnak mély tartalmat, amikor az embert teszi a képek középpontjába. A „Vásárfia” című képében az anya ölében nyugvó, megajándékozott gyermek örömét fejezi ki. Az „őszi napok” című festményében a liptói havasok népé nek a múltban keserves életét örökítette meg. A kép szürke, ködös hátteréből szinte vádolón emeli ki a telt krumpliszsákokkal megrakott talyigát nehezen húzó és toló asszonyokat, az anyát segítő kislányt és mögöttük a még kisebb lánykát, aki a ka pákat magához szorítva néz a távolba. A festő ezzel is sejteti, hogy a hegyek sze gény fiai alig várják életük jobbrafordu- lását, várják, hogy az élet nyomasztó köd jén keresztü’törje magát a szebb, jövő sugara. Hasonlóan lenyűgöző hatással van nak a nézőre „A tavasz a hegyekben” és „A szegények begyűjtése” című képei. Az első, szép színekben tárja elénk a bekö szöntő tavast, de ott látjuk a képen a fiatal házaspárt is, a férjet és feleséget, akik az addig töretlen hegyi földet kapá val törik fel, hogy termővé tegyék. Meny nyire megnyilvánul ebből a képből is a szülőföld iránti szeretet és a hozzája való ragaszkodás! A másik képen a hegyek la-' kórnak a kenyérért való keserves küzdel mét mutatja be. A családnak se lova, se ta1 igája, a kévékbekötött gabonát sajátma- guk a hátukon hordják le a' völgybe s a festő a távolabbi hegycsúcsok zord, kék színével is érzékelteti az élet keménységét. Benka „Az anya dala” című alkotásában viszont nem az élet szépségébe vetett hitét festi meg. A család kijött a hegyoldalra, hogy betakarítsa a szénát. Az apa már in dul a munkába, az anya meg — a moz gásból kiérezni — siet a függőágyban (nem úri függőágy ez, hanem három rúdra felkö tött lepedő) fekvő gyermekét hamarosan elaltatni, hogy a mellette heverő gereblyét gyorsan felkaphassa és sietve követhesse az urát. Az asszonyról sugárzik az anyai sze retet, de emellett erősen kiérezhető a mun ka iránti szeretete is. Benkának ez a képe szinte dalol. A valóságot költői képbe öí- töztette és szinte hallani véljük az anya alitadóda át, a hegyek fiainak finoman messze csengő da’át. Benkának e gyűjteményes kiállítása év tizedek munkáját tartalmazza. Ezzel az életművével, a szülőföld iránti szeretetének képekben való hűséges kinyilvánításával méltóan érdemelte ki a művészek legma gasabb kitüntetését: a nemzeti művész cí met, melyet köztársasági elnökünk ez év október 24-én adományozott neki. (p. b.)
