Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 10-11. szám - Szűcs Béla: Csorba Andris nyakassága
Csorba Andrást. Azt már sejtette: attól tart, hogy ó leány létére nem fogja b'rni az Oleg Kosevojisták iramát... de akkor is. .. így fogadják elvtársukat az if júsági brigádban... aíci tanulni akar tőlük, a legpbbaktól? Igyekezett elhessegetni magá tól a bogáncs módjára tudatába tapadó bi zonytalanságot, fájó érzést. Munkatársa, egy szőke lányka — aki nem lehetett több ti zenhat évesnél — izgatottan és boldog örömmel ült hátul az arató-kötözőgép ülé sén. örült, hogy ilyen komoly munkával bízta meg a szövetkezet elnöke. Szeme ú~y csillogott, mint esőcsepp a rózsán. Icát szorongó érzés fogta el, hiszen gépével elő ször arat. Hátra tekintett. A tömzsi árpa- kévék egymásután huppantak a földre a kötözőgép asztaláról és a szőke Erzsiké éneklő hangon odakiáltotta, hogy nagyon jól megy Múltak a 'napok. Hajnaltól késő estig folyt a munka. Icában lassan elfakult a fájdalom és szívének minden kis zugát kitöltötte a munka. Gondozta gépét, úgy vigyázott rá, mint szerető anya a gyermekére. Nem ér zett fáradtságot. Mire a többiek felkeltek, ő már előkészítette, átvizsgálta gépét. Csorba András, a brigádvezető nagysze rűen szervezte a munkát. Mindig ott volt, ahol segíteni kellett. Soha egy pillanatot sem kellett várni az üzemanyagra.. Taná csokat adott és egy-két szóval biztatta a fiúkat. Naponta többször elnézett Icáékhoz is. Látta a kislány hangyaszorgalmát, de azért mindig odadörzsölte, hogy az utolsó helyről nem bír feljebb kerülni. Ica sokszor viaskodott magával, hogy átkapcsol gyor sabb sebességre és eléri a többieket, de a józan ész mindig győzött. Néhány éve már egybeszántják a földeket, de bizony a mezs gyék nyoma még most sem tűnt el. Könnyen baja eshetne a gépnek. Arra is gondolt, hogy megbeszéli a szőke Erzsikével és egy hpldvüpgos, meleg éjtszáka teljesen ki egyenlítik a lemaradást, s talán még az elsők közé is kerülnek. Lehet, hogy meg is valósították volna szándékukat, ha közbe nem jön valami. Ügy történt, hogy Icáék épp ebédeltek az út mentén, mikor hosszú porcsíkot hagyva maga után, egy motorkerékpáros közeledett feléjük. Megállt mellettük. Ica megismerte a fiút. A szomszéd brigádközpont vezetője, Tóth Laci volt. A fiú gyorsan elhadarta, hogy egy karburátorra lenne szüksége, mert áU az egyik gép és míg a traktorállomásról elhozzák, learathatnának néhány hektárt. — A.djatők kölcsön, ha van. Am'nt meg kapjuk a traktor állomásról, rögtön átsza ladok vele. Ica odafutott a szerszámos1 ádához, kivette a tartalék karburátort és odaadta a fiúnak. Alig tűnt el a porfelhőben a motoros, Csorba Andris bukkant fel az útmenti ösvényen. Ica elmondta, hegy mi járatban volt itt Tóth Laci. Andrist m'ntha kígyó csípte volna meg. Árca elboruh és csípősen odavágta: — A kisasszony inkább igyekezzen, mint jószívűségével hencegien! Mi történne, ha most nekünk hirtelen szükségünk lenne arra a karburátorra, amit olyan nagylel kűen ktcsönaáptt... Aknánk . *. a mi brigádunk állna ... különben se üsse olyas mibe az orrát, amihez nem ért, ami nem magára vonatkozik! Van itt brigádvezető is! Azzal megfordult és dühös léptekkel a falu felé indult. Jó messziről szód csak vissza, hogy kilenckor brigádértekezlet lesz. Ica érezte, hogy a brigádvezetőnek n’ncs igaza. Igaz, hogy jó szervező, kitűnő szak ember is lehet, de hogy nem ?at messzebb az o'-ránál és hihetetlenül önző, büszke, az is biztos. Azt hitte, hogy azért lesz a gyűlés, mert kisegítette a szomszéd brigádot. Sebaj. Majd ő megmondja a magáét. ★ Ica legutolsónak futott he a gyű’ésre. A többiek már az asztál körül ültek. Elöl az asztalfőn Csorba András ült a gépállomás párttitkárával, Bodnár élvtárssal. A brigád vezető arcáról nyugtalanság és izgalom su gárzott. A kislány kíváncsian várta, mi lesz. András néhány szóval megnyitotta a gyű lést és felkérte Bodnár elvtá sat, hogy mondja el, miért jött. A párttitkár arról beszélt, hogy a járás ban megmozdult a parasztság, mint ta vasszal a megáradt folyó, úgy özönlik a szövetkezetekbe. A *traktoroknak, kombáj noknak is része van ebben. — Az a1 sónádasdiak úgy döntöttek, hogy már közösen aratják le a külön-külön be vetett parcellákat. Tegnap küldöttség járt nálunk a traktorállomáson és a segítségünket kérték. — Hogyne! Repülünk segíteni! Miért nem gondolták meg hamarabb — horkant fel András. — Arassák csak le kaszával! — ügy van! — helyeselték néhányon a brigádvezető közbeszólását. A párttitkár egy pillanatra elhallgatott. Mérlegelt valamit. Okos szemét körülhordoz ta a traktorosok izgalomtól fénylő arcán, aztán nyugodtan folytatta: — Pedig nekünk segíteni kell azokat, akik az új élet mellé állnak. Érezzék az első lépéstől kezdve, hogy nincsenek egye dül, mint mikor egyénileg gazdálkodtak! Én úgy gondo'nám, éppen ti tudnátok segí teni, a legjobb brigád. Valaki azonnal át mehetne közületek. Egyszerre olyan lárma lett, mint a vá ■ sáron. Mindenki mondani akart valamit,