Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 10-11. szám - Szűcs Béla: Csorba Andris nyakassága
Csorba Andris brigádvezető dühösen jött vissza a. gépállomásról. Vacsorázni indult a szövetkezet üzemi konyhájába. A többiek már ott ültek az ..Oleg Kosevoj brigád” asztalánál Egyik-másik már meg is vacso rázott. Vidáman folyt a szó. A nagyszerű terméskilátásokat mérlegelték. Andrist dü- hösítette a csipkelődő fiatalok csapongó jó kedve. Addig mérgelődött magában, míg ki nem csapott belőle az indulat: — Kibabráltak velünk, a keservül — Hogyan, te? — fordulták feléje a töb biek. Kint tiáktorpöfögés hallatszott. Észre sem vették, hogy egy munkaruhás lány lépett be. — Az „Oleg Kosevoj brigád” vezetőjét keresem. Többen Csorba Andrisra mutattak. A fiú büszkén felállt. — Én vagyok. A kislány közelebb lépett. Telt arcából, sötét szemöldöke alól, mint két reflektor villant ki világos szeme. Határozott, nap égette arcát barnára cserezte a tavaszi szél. Formás alakja még a bő overall alól is kihivalkodott. Rakoncátlan haja nem tűrte magán a rózsás kendőt, amely most félre * csúszva a vállán pihent. Bátran körülnézett és kedvesen megszólalt: — A brigád tagjai? Fekete Ica vagyok. Engem a szomszéd brigádból helyeztek ide. — Tudom — vágott közbe hetykén a brigádvezető. — örülök, hogy ide kerültem. — Annak akárki örülne — forrasztotta gőgösen a szót a lány torkára Andris. A fiúk nem értették mindjárt, hogy b',i gádvezetőjük miért fogadja ilyen hidegen a szemrevaló kislányt, de megszokták, hogy amit a brigádvezető mond, az helyes, azon nem kell -vitatkozni. A kislány elszomorodott. Arcáról egysze riben eltűnt a játékos mosoly. Nem üyen fogadtatásra számított. Nem értette. Szere tett volna még valamit mondani, de semmi sem jutott eszébe. Végül is megkérdezte, hogy hU van a szállása és hová állítsa a traktort. — Nem mutatná -meg valaki? Hárman is felálltak, de Andris leintette őket: — A szomszéd udvarban, maga is meg találja. A kislány alig hallhatóan köszönt. Mire kiért az udvarra, könnyes lett a szeme. Na gyon fájt, hogy üyen hivatatlan vendég módjára bántak vele. Annyi sok szépet hallott erről a brigádról. Az egész kerület ben róluk beszélnek. Nagy-nagy csalódást érzett. Sokáig gondolkozott még az ágyban, hogy mit tegyen. de végül is elnyomta az' álom. A brigádvezető ezalatt felhívta a fiúk figyelmét, hogy ezentúl még jobban dolgoz zanak, mert az új fruska helyett is kell végezni a munkát, ha tartani akarják az elsőséget. — Azért is megmutatjuk, hogy velünk nem lehet kúkoricázni. Az elsők voltunk és azok is maradunk — fejezte be Csorba Andris dölyfösen. Másnap kezdődött az axatás. Reggel sor- bán kidübörögtek a traktorok az Alsómező re, hogy megkezdjék a legszebb munkát. Gyönyörű volt a reggel. A szövetkezet ha talmas árpatábláiról a nap sietve itta a harmatot. A szellő néha megringatta a sú lyos kalászokat, lerázta róluk a dárdát és a kövér szemek kikandikáltak a nap félé. A keresztrakók már ott álltak a tábla végén. Az elnök is ott volt köztük. Hatal mas tenyerében szétdörzsölt egy kalászt, tisztára fújta és a többieknek magyarázott valamit, s ezek mosolyogva emelték, fél fe jüket, majd a tábla végét keresték. Itt is, ott is elmaradt egy arató-kötözőgép és nekiállt a körülkaszált táblának. A kis lány a legmesszebb ment, mert traktorával a legutolsónak indult ki a brigádközpont udvaráról. Újra és ■ újra eszébe jutott az esti találkozás. Most is ugyanúgy égette, mint elalvás előtti Nem tudta megérteni SZŰCS BÍIA
