Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 10-11. szám - Mács József: Márton úr zenebonája
Magas, szálas ember volt ez a Tuba, se- színű hajú és igen jó szívű. Engedett Már ton úr hívásának és bement a szobába. — Látja — mutatót l a tömérdek könyv re. — Látom én, — felelte az ember. — Ebből magának is venni kell kettőt! — Muszáj? — Muszáj hát! Utóvégre is nem pené szedbe t az én lakásomon. — Hátha muszáj, akkor nem veszek! És Tuba Jani a muszáj szón félhecce- lődve elment a maga dolgára. Márton úr meg a könyvekkel maradt egyedid, szám kivetetten. Egynéhányszor még elvánszor - goit az ablakba, de a járókelők egyiket sem tudta rábírni a imsárlásra. Annyira szivére vette a dolgot, hogy estére már le s fel rohant az udvaron, mint a vadkan és felnyársalt volna mindenkit, aki a köny véből nem vészén. A fejét megfájdította a gond és mire a könyvek pénzbeli fedezé sét kieszelte, már dézsanagyságúra kellett bebugyolálni a fejét. No de ez nem kese rítette el, új ötletével Kümenszkyhoz sie tett- Otthon találta, nagy , vággyal vacso rázott, mini az az ember, akinek semmire sincs gondja, Márton úr emigyen szólt ne- — Mulatság lesz itt, hetedhét országra szóló mulatság! — Már miért lenne? — ejtette gondol kodóba az elnököt. — A könyvek árát fedezem a bevétellel. — Oszt ki csinálja a mulatságot? — Énf Kamenszky felált, torkán akadt az egy falat kenyér és alig bírta kinyögni: — Ez aztán igen, hiába, Márton úrnak helyén van az esze! — Hol is lehetne máshol! — durzsolgat- ta a tanító szerényen. Márton úr megrendezte az első mulatsá got. Jöttek a fiatalok párosával, az időseb beket is odakényszerítette a kíváncsiság. Zsúfolásig megtelt emberekkel a mulatozó. A siker látán megrészegedett Márton úr. Derékon kapta a lányokat és ropta velük a táncot sorba, örömében a fülükbe dudo- rúszott. Ám a könyv egy pillanatra sem ment ki az eszéből, csak most már nem az idegeit őrölgette, — a boldog megelégedés vonásait virította ki az arcán. Mikor a mulatság végétért, Márton űr és Kamenszky úgy közelítettek egymáshoz, hogy mindkettőjük lába alatt inogott a talaj. De azért egymásra találtak, egymásba ka paszkodtak. — Hú, milyen nagy volt a bevétel — kraccsolta az elnök. — Nekem mondod? — Fedezi a könyvek árát! — Marad is belőle. — Az is elcsepeg, kopog. Jókedvük kerekedett, olyan jókedvük, hogy még a cigány előtt is kiugrálták ma gukat. Nagyokat kurjongattak, miközben a lábuk járt, mint a cséphadaró. Amikor ket tesben maradtak, így szólt Kamenszky: — Üj módszer volt ez Márton úr, a könyvárusítás legújabb módszere. — Hát csakugyan az volt, nem kis bevé tellel, — felelte a tanító. És Gyuiiska Márton máig is táncra kény szeríti a falu népét, vasárnaponként ugrál nia kell ott aggastyánnak, fogatlan vén asszonynak és fiatalnak egyaránt. Mert a könyveket a falu népnevelőinek kellene megvásárolniok, s ez a munka nehezebbjé nek számítana, hát a táncmulatságokból származó belépődíjakból fizeti ki az árát. Könyebb is így fedezetet szerezni a köny vekre, rni'at türelmesen megmagyarázni a dolgozóknak az olvasás szükségességét. Már ton úr azt tartja, hogy zenebonát csinál junk az embereknek felvüágosító szó^ he lyett, csak arról feledkezik el, hogy előbb- utóbb neki húzzák el a nótáját.
