Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 10-11. szám - Méry Ferenc: A Magas-Tátra a dolgozóké
A finom reggeli, ami tejeskávéból, vajaskif liből és mézből áll, bizony „megfekszi” a gyomrot, ha az illető csak üldögél egész nap a társalgóban. Ezután követkéz k a tízórai. Hát még az ebéd. Ötfogásos. F nő m pecse nyék, sült tészták. Ezek után bizony nem csoda, ha a kétheti itt tartózkodás után nem csak kipihenve az egész évi munka fáradal mait, s meggazdagodva a természet szépsé geivel, egészségesebben, hanem k tűnő étke zés mellett súlyban is jelentősen meggya rapodva hagyják el dolgozóink az üdülőhe lyeket. ISMERKEDÉS A MAGASBAN Reggel a Tátrában. A fejelő nap sugarai bíborvörös palásttal vonják be Tátralomnic házait, üdülőhelyeit. A „Morava” épületének üveges teraszén UHás színekben vibrá) sa napsugár. Hét óra felé jár az óra mutatója. Az üdülők soraiban egyre nagyobb a zsi vaj. Jó hangulatban van mindenki. Kirán dulás! Kiabálják a vidám fiatalok. Nagysze rű lesz. Drótkötélpályán a Lomnici-csúcsra. Vannak, akiket szorongó érzés fog el. Kivált képp az idősebbek „félnek”. Egyesek kíván csian kérdezősködnek azoktól, akik már nem először mennek. Aztán nem esik le a ma gasból!? Nem szakad eil aí drótkötél? De csakhamar eloszlanak a kételyek. Vaámeny- nyien elfogyasztották már a kiadós reggelit. Egyre hangosabb az ebédlő folyosója, k;s csomagokkal sietnek. Kenyérzsákba kerül az egész napi eledel. Valaki elkiáltja magát: in dulás! Felcsendül a nóta. Fiatalok, öregek, fiúk, lányok, bányászok, vasasok, tisztvise lők, csehek, szlovákok, magyarok, mint egy nagy család indulnak első közös kirándulás ra... — Függő vasút indúásra kész — jelenti be az ügyeletes vasutas. — A hetes számú jeggyel beszállni. Megnézik a jegyet. Szeret ne mindenki egyszerre beszállni. No, de egy szerre nem mehet mindenki, mert ha túl zsúfolt lenne a kocsi, tényleg ,.leszakadna”. Egy kis türelem, bíztatják egymást, s most már nyugodtabban várnak, amíg megérkezik a másik kabin. Megtelt a kabin. Az ablakból szép kilátás nyílik a tájra. Ebből az következik, hogy senki sem- akar a kabin közepe táján állni, s mmdenki az ablakhoz furakodik. Egy nyírott bajuszú, hosszúkás, arcú, zö mök kis ember, Korim Ferenc kézzel-lábbal magyaráz valamit a mellette álló Uhorek Albertnak. Korim Ferenc a füleki gyárban do1 gozik. Magyar ember s tört szlováksággal beszél. — Hát még ilyet sohasem hittem volna öreg fejemmel, hogy ilyen lógósvasút is lé tezik. Nos itt van. „Vígan” megyünk felfe’é. Lehet, hogy az utóbbi kijelentésével iz- ga’mát akarta palástolni, mert amint figyel jük az arcát, észrevehető, hogy néha fehér — néha vöröses, majd sárgás. Megvallva az igazat, aki először utazik a függővasúton — ég és föld között egy szál drótkötélen — bi zony kellemetlen érzések suhannak át raita. A cseh Uharek Albert csakhamar megba rátkozik Korim Ferenccel. Magyarul ugyan nem tud, de ez nem akadályozta őket abban, hogy elbeszélgessenek. Korim bácsi, ha cse hül nem is de szlovákul" már annyit tud, hogy a kéz és a láb segítségéve megértsék egymást. Uharek Altért Ostiaván a .Vý stavba OKD” dolgozója, Lassan- assan, úgy beszélgetésbe elegyednek, hogy megfeledkez nek a tájról. Gondolatban otthon vannak. Korim ^ Ferenc a fülezőben, Uharek Albert Ostraván. Szó esik mindenről. Természetesen nem maradhat el az sem, hogy egyik a má siktól meg ne kérdezze. — Az elvtárs is é munkás, úgye? — kér di Uharek. — Hát nem azért jöhettem üdülni, mert rossz munkás vagyok! — Szóval ez kitüntetés számára? — Még annal is több. Nagyon boldog vol tam, amikor az üzemi bizottságra hívtak s kezembe nyomták az utalványt. — És nem gondolt arra, hogy ez mégis 140.— koronába kerül? Otthon „olcsóbban” töltheti szabadságát. — Hát az irazc.n nem sok. Ezért a pén zért két hétig teljes e látást és kosztot is kapunk. Nekem még ennél is olcsóbb — foly tatja emelt hangon Korim Ferenc — mert teljesen ingyen vagyok itt. Az üzem fize tett mindent, még 100 korona zsebpénzt is kaptam. — Ez aztán igen — feleli nyomatékosan Uharek. — Akkor maga legjobb dolgozó az üzemben. — Nem szeretek dicsekedni, de értem a szakmámat. Negyvenöt éve dolgozom a fü- lieki glyárban. Igaz, akkor az urak a.att sokat szenvedünk. Alacsony órabér. Néha úgy is volt, hogy egy hónapig is állt a gyár ... Negyvenöt óta megváltozott minden. Azóta nincs rettegés, a jövőtől való félelem. Min den biztosítva van számunkra. De most már azt is tudom, hogy miért dolgozom. Becsü letszavamra mondom, hogy negyvenöt óta egyszer sem hiányoztam a műhelyből Pedig nem vagyok éppen fiatal, közelebb állok a hatvanhoz, mint az ötvenhez. — Most már árulja el nekem Korim bá csi milyen "tervteljesítéssel uoiPozik? — Ez nem szorul sok magyarázatra — mondja büszkén Korim Ferenc, s e1 őkotorász- sza az utolsó havi fizetési szelvényét. — Itt van ez a szelvény, nézze csak 1500 korona. Láthatja hogy nem vagyok utolsó munkás az üzemben. Sokat beszélgettek, amíg a kabin fe’ért a gyönyörű, csillogó Lomnici csúcsra. Uho rek elmesé'te, milyen rohamos ütemben épül fel az új Ostrava, Kunčice, Vítkovice, Ko rim pedig a füleki g^ár nagyszerű dolgozóit ismertette meg Uhorekkal. Ez csak egy röpke pillanat a tátrai üdü lők baráti ismerkedéséből, életéből. Ezek az egyszerű emberek a kétheti itt tartózkodá suk alatt úgy megbarátkoznak, úey meg szeretek egymást, hogy bizony a búcsúzás sokszor nehéz percekbe kerül, ami azt bi zonyítja, hogy fejlődő hazánk dolgozói ösz- szefogva, szilárd hittel küzdenek a közös célért, az emberiség boldogságáért, a világ- békéért. MERY FERENC.
