Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 10-11. szám - Fábry Zoltán: Egy csődtömeg kultúraktái (Szentiváni Kúria - Új munka)
volt, mely társadalmi önkifejezéssé merevedik abban a pillanatban, mi helyt a kultúra eszközzé kényszerül. Álarccá, melyet a társadalmi hazug ság termel ki önmagából és önmagá ért. Ahol a valóság és a kultúra nem beszélhetnek egy nyelven, ott sza kadék áll be, a kultúra előremutató szerepe megszűnik, hogy helyet adjon a maradiság és változatlanság féke ző, sőt gyilkoló szerepének. A könyvindexek és könyvmáglyák a századok folyamán hány művet és írót hamvasztottak el! A kapitaliz mus korában a könyv árucikk, az író sordíjas bérmunkás, a kultúra kalkulációs tétel lesz: mennyiben árt vagy használ nekem?! Á nemesi kultúra kiváltságkultúra volt; zárt körű mulatság. A polgári kultúra: pénzkultúra. Részese lehetsz, ha tu dod és anyagiakkal bírod. „Aki bír ja, marja“: a pénzkapitalizmus kö nyökliberalizmusának e népies meg határozása pontosan fedi e kultúra lényegét: a kultúra áramköréből ki zárt tömegek prolongált, állandósí tott kultúrszegénységét, kultúréh- ségét. Kenyéréhség, kultúréhség: e kettőt csak együtt és egyszerre le het megszüntetni. Szentivánban a kultúra és a nép ügye nem találkozhattak, E síkon a kultúra mint az osztálykiváltság konzerváló eszköze csak az irányítók érdekmonopóliumát szolgálhatta. A nép ügye és hangja e napokban más helyen lobbant fel: a második Szent iváni Kúria ülésezésével majdnem egyidőben Kosuton csendőrsortűz dördült, cseh csendőrök magyar nap számosokat, zselléreket öltek és se beztek, de Szent-Iványinak és Szül- lőnek, a magyarok - vezérének, nem volt szava a legmegrázóbb szlo venszkói magyar tragédiához. Mi lyen gyorsan cáfolták meg önmagu kat, Szenti vánt: megtagadták „a nemzet testével való közösséget“ te ezzel elárulták, hogy mit te kit érte nek a nemzet teste alatt: mindent és mindenkit a dolgozó nép kivételé vel! A cseh burzsoázia cukorgyár! részvényei és az ezeket őrző csend őrosztag kc^lebb álltak a szívükhöz, mint a magyar nincstelenek éhkopp bére te gyilkos hullása. Aki azonban Kosutnál hallgatásra készerült, az a kultúra terén is csak a megté vesztés, az elhallgatás te elhallgat tatás szerepét játszhatja. Aki a ko- suti szociális tragédiát hallgatásával jóváhagyja, az e nemzetárulással el játszotta minden jogát a szlovensz kói magyarság ügyének politikai te kulturális irányítására. Ady nem hiába idézte folyton te folyvást Dózsa György tüzes trónu sát: a nép ügyét akkor vették le demonstrálón a magyar napirendről és Verbőczi akkor állította össze a Tripartítumát, hogy paragrafusok kal örök változatlansággá bástyáz hassák a nemesi kiváltságokat te így jogossá bilincselhessék a népnyú- zást. A Szentiváni Kúria rejtetten te titkoltan e rendi kiváltság egyik utolsó kísérlete volt: menteni, ami még menthető! Nem sikerült! 1931 szeptember 24-én megkezdődött a Sarló pozsonyi kongresszusa, ahol e kongresszus cseh vendége, Július Fo cik mondhatta el azt, amitől Szent- Iványi, Szüllő te Groszschmid egy formán riadoztak: „Tudniok kell, hogy az Önök oldalán, a magyar munkások te dolgozó parasztok ol dalán ott állnak a cseh munkások te dolgozó parasztok is. Önök isme rik a cseh csendőröket te a cseh vég rehajtókat, az elnyomásnak eme esz közeit. Nos, szükséges, hogy megis merkedjenek azokkal is, akik szö vetségesei Önöknek, akik tudják, hogy kötelességük Önökkel együtt küzdeni... Önök nem szabadok. Mi sem. S nem szónoki fogás, ha azt mondom, hogy az Önök felszabadu lásának a napja jelenti számunkra is a szabadság napját.“ A Szentiváni Kúria nem tudta lép- recsalni az if júiságot. A könyv, mely a Sarló kongresszusának vitaanya gát tartalmazza, az első oldalon ez zel az ajánlással kezdődik: „Major Istvánnak, az elbocsátott magyar néptanítónak, a földmunkásság be börtönzött szervezőjének.“ Kosut visszaütött! A nép jogát te helyét követelve, az érte küzdő és harcát vállaló szlovenszkói magyar ifjúság gal csődtömeggé, multadalékká avat hatta a Szentiváni Kúria megtévesz tő mellébeszélését!
