Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 10-11. szám - Fábry Zoltán: Egy csődtömeg kultúraktái (Szentiváni Kúria - Új munka)
jobban elégedetlenkedő, valóságlátó, forradalmasodé ifjúság! Az utánpót lás, mint az öregek, mint a reakció veszélye, felszámolója vagy — zsa rolója! 3. A Kúria egyik döntő indítéka: az ifjúság szót kér, az ifjúság részt kér! Fonbáth összegezőn jelenti ki: „A Szentiváni Kúria a Sarló mozgo lódásának az eredménye“. Ez a szű kítés figyelmen kívül hagyja az ifjú sági probléma, az utánpótlás kérdé sének természetszerű sokrétűségét. A Sarló nem volt és nem is lehetett az egyetlen kiváltó ok. A Szentiváni Kúriát nem véletlenül előzte meg a ,,harmincévesek“ PMH-ban manifesz tált mozgolódása. A vezérszót nemze déke nevében Gsáky Mihály adta, de e zavaros grófi megnyilatkozást csakhamar hatálytalanította a plebe jus visszhang. A tőkés társadalmi rend elfojtja az ifjúság életét, vá gyát, ambícióját: a jövő bizonytalan ságának kiszolgáltatott háborús és háború utáni nemzedék erre egy szép nap egyszerűen bejelenti az élet hez való jogát és kedvét. Csak ön magát látva és érezve, a maga mód ján keresi a kiutat: megváltásról ál modik és szerencselovag lesz, mert hősi elképzeléseivel csak a kalandor- fokig jut el. Amikor aztán semmi sem sikerült, egyszerűen áruba bo csátja magát: ki ad többet?! Fel bolygatva, igazoló ipéldákat keres és frontot toboroz: „Európában lassan kibontakozik a harmincévesek front ja. Amerikában évek óta ez a gene ráció uralkodik. Lindberg 30 éves s vele a diadalmas amerikai fiatal emberek, az erősek, a kispor toltak, a gazdago k vannak az élen“, — írja csábító igézetben Szvatkó Pál, hogy utána kátészerű kérdés-felelet logikával állapítsa meg a szlovenszkói harmincévesek jog- igényét : „Vannak itt harminc évesek? Vannak. Jók vagy rosszak ? Jók. Méltóan foglalhatják el apáik helyét? Méltóan, sőt méltóbban. Miért nem jelentkeztek? Mert méla- búsak voltak és nem engedték őket szóhoz jutni.“ Ez a meg állapítás lényegében felér egy ulti mátummal. A trónkövetelők türel metlenek: „a harminc évesek belát ták, hogy pártot kell ütni“. Láza dás? Palotaforradálom, melyet azon ban nyomon követ az öregeknek adresszált megnyugtató, tanácsot sugalmazó kijelentés: „a rablóból lesz a pandúr, talán a harmincéve séknél is igazolódik a tétel“. Szvatkónak ezt a cinikus nyíltsá gát Győry Dezső fordítja le a vezé rek hasznára és használatára: „az itteni magyar élet vezető köreiben kezd feléledni a szukkreszceneia-kér- dés iránti buzgalom... bele kell kap csolódnunk az öregek munkájába“. Sietve nyugtázza az eddigi vezérlet tízéves munkáját és jószándékát: „készséggel kijelentjük, hogy meg értjük és nem akarjuk felborítani“. A harmincévesek lázadása így kom promisszum felé terelődik: a fiatal ság részt kér és a megijedt öregek „okosan és huncutul“ kikalkulálják az önjavukat szolgáló kiutat. A szlovenszkói problématenger ezzel persze csak súlyosbodik, gyávulás, vakulás és megalkuvás nem vezet hetnek eredményre. A „Reggel“ he lyesen ítélte meg az akciót: „A gene rációs mozgalom köntörfalazás, fé lelem a valódi, az igazi harc vállalá sától. Generációs harc nincs, csak mondják valami helyett... Akik nem merik, vagy nem akarják tudo másul venni, hogy van osztályharc, azok kibontják a harmincévesek lo bogóját és ez... a felismerés forra dalmi útjáról akarja elvezetni a szo ciálisan megnyomorított osztályo kat és nemzedékeket“. A harmincévesek mozgalma nem hozhatott semmi megoldást. Pozití vumot csak reakciós szempontból jelentett: felszámolandó, megemész tendő feladattá sürgette az ifjúság, az utánpótlás kérdését. Antal Sán dor, az Ady-ko-rtárs, e kisajátító, bekebelező, hatálytalanító törekvé sekkel szemben kijelentette: „A ki sebbségi magyar fiatalság nem tar talékserege, nem utánpótlása a ne- gáció politikáját űző, kizárólag osz tályérdekeit védő, magyar ellenzéki kisebbségnek“. Az ifjúság újat akar
