Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 10-11. szám - Fábry Zoltán: Egy csődtömeg kultúraktái (Szentiváni Kúria - Új munka)
kony eszközét, a haladás fegyverét méltányolják“: bizonykodja a PMH. Lám, lám, nincsen itt semmi baj, hisz még egy Vozári Dezső is reméli „hogy Szent-Iványi és Szüllő nem kí vánnak mást a Kúria résztvevőitől, mint komolyságot és jóhiszeműsé get“ és ezért előiegezetben jelenti ki: „Senki sem akarja Szentivánban gúzsbakötni vagy elárulni a progresz- sziót.“ A bizalom nagy és kölcsönös: „Legkevésbbé sem feszélyez 'bennün ket házigazdánknak a politikában va ló érdekeltsége... A legnagyobb naívságnak tartjuk ép az írók be folyásolhatóságáról beszélni, de naív- ság ennek még kísérletét is feltéte lezni“ (Darkó). A naívság különben is nagy szerepet játszott a Kúria ki alakításában. Itt van Győry Dezső nagy-nagy jóhiszeműségből fakadó lelkesültsége. Az „újafoú magyarok“ költője mindent idekoncentrál: „Ami kor a szlovenszkói magyar irodalom léte vagy nemléte forog kockán“, feltétlenül hisz „a Kúria korszakos szerepében“ és abban, hogy „a Szent- iváni Kúria belekerül a magyar kul túrtörténet lapjaira.“ Győry Dezső lelkesültsége túllőtt a célon: a Szentiváni Kúria, csak mint csődtömeg, mint világító, leleplező tanulságos adalék kerülhet be a ma gyar kultúrtörténet lapjaira. Osődje előrelátható volt, a józanul ítélők eleve megjósolták: „Győry Dezső jó hiszeműségét nem lehet kétségbe vonni, de mert maga a koncentráció kísérlete nem őszinte, tehát nem sike rülhet.“ (Sándor Imre.) Lányi Meny hért fejcsóválva csodálkozik: „hiszen itt eddig senki úgy nem ügyelt a magyar könyv szabad útjának aka dályozására, a magyar toll szempon tok szerint való béklyózására, mint a Szentiváni Kúria összehívói“. Kecs kékre bízták a káposztát: multres- taurálókra a jövő másult útját, reakciós megkötöttségre a haladás ügyét. Űri kiváltság, rendi vendég szerep exponensei hogy találkozhat tak volna a humanizmus, szocializ mus és osztályharc tudatosítóival ?! A szlovenszkói magyar irodalomnak, helyzeténél, adottságánál fogva egyik fontos szerepe a magyarországi gyö kerekből táplálkozó rendi csökevény felszámolása volt. A cél első fogal mazásban így hangzott: itt nálunk, e magyar perifériákon, uralkodó európai öntudattá kell fejleszteni mindazt, ami Budapesten el van fojt va. Tömegöntudattá fejleszteni az emberi jog és kötelesség változtató, vállaló munkáját... A magyar szó internacionalizmusának fő közvetítő állomása csak Szlovenszkó lehet“. (Kassai Napló, 1925.) Itt nálunk egy olyan magatartást kellett úgy doku mentálni, hogy az odaátra destruá- lón, leleplezőn, felfigyeltetőn hathas son. Üj, jövős szocialista utakat kel lett keresni és felmutatni, hogy azok véglegesen és döntőn vezethessenek ki a magyar középkori áporodottság változatlanságából. Szent-Iványi és Szüllő, a Horthy-politika igenlői és függvényei nem állíthattak ki men levelet a szlovenszkói Horthy-ellenes progresszió részére. A Szentiváni Kúria ilyen célt és jogosultságot nem igazolhatott semmikép. Ha megteszi: politikai öngyilkosságot követ el. A Szentiváni Kúria az összehozhatat- lanság, az összeférhetetlenség je gyében született. A Korunk egyetlen egy mondattal semmivé avathatta az egybehívok irányító szerepét: „A különböző ki sebbségi magyar pártok olyan réte geknek a birtokosai, melyek köz vetve vagy közvetlenül részesek a magyar dolgozók kizsákmányolásá ban.“ A Kúria ép azért semmiféle pozitív eredményt nem mutathat feli: „Természetesen már jóelőre leszö gezhetjük, hogy egy ilyen írógyűlés től a 100%-osan szociális szellemű irodalom nem vár se programmot, se megoldást, se megváltást.“ A meg oldás, a megváltás ezen a síkon és ilyen körülmények között elképzel hetetlen. A fiatalok egyik képviselő je >az áthidalhatatlan ellentéteket, a szakadékot vázolja fel: „Ez a szaka dék a szocializmus vagy nem szocia lizmus kérdése a szó világnézeti ér telmében ... A szlovenszkói magyar irodalom egységesülését nem tudom elképzelni, közös szellemi problémái nem lehetnek“. Itt nyílt szókimon dással az ifjúság beszél: az egyre
