Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 10-11. szám - Fábry Zoltán: Egy csődtömeg kultúraktái (Szentiváni Kúria - Új munka)
kói magyar író egy szép ellenség ként, ellenerőként döbbentek egy másra. Ez időpontban így rögzíthet tem irodalmunk helyzetét: „A szlo venszkói szervezett magyar társada lomnak egyszerűen nem kellenek az újat hozó, útmutató szlovenszkói írók. Következéskép: a két tényező, mint idegen áll egymással szemben. Teljes igazsággal: a szlovenszkói író és az ellenzéki pártokat követő ma gyar társadalom ellenséget lát egy másban. Pillanatnyilag a győztes a szlovenszkói hivatalos és szervezett társadalom (párt, egyletek, kaszi nók, református konventek és kato likus legényegyletek), de a vesztes végeredményében mégis csak a szlo venszkói magyar kultúra, melyet pa- tentírozott bérlői, kiskirályai egy ki csit megcsaltak és pesti könyvgyar mattá süllyesztették... Ez a társa dalom nem megmentőjét, szószólóját látja az íróban, hanem 'kimondott ellenségét, aki azzal, hogy emberies szociális jövőt akar: veszélyezteti és zavarja e „kultúrtársadalom“ nyu godt emésztését, a körülbástyázott és kisajátított jelent. Ez a társada lom, ez a szegény, gőgös pesti men talitásgyarmat, minden részvét nél kül éhezni, veszni, küszködni hagyja a szlovenszkói írót, 'hisz így egy elle ne tanúskodó, leleplező, kellemetlen tényezőtől szabadul meg automati kusan és anélkül, hogy valaki ráfog hatná: te vagy a bűnös, a gyilkos, egyedül te! Ha így állnak a dolgok, akkor ki csodálkozik, hogy a szlo venszkói író felmentését kéri. Ha fe lelősségérzet van benne, csak ezt te heti: a felelősség kérdésében nem kí ván osztozkodni azokkal, akik még a felelősségét is megtagadják. Intéz zék tovább az akamokok, az irodal márok és fehérasztal-urak, a mai életintézők a szlovenszkói magyar kultúrtársadalom sorsát. Az író az így irányított sorsintézésben nem vállalhat közösséget, mert látta, hogy a kvaterka jegyében álló ma gyar kultűrmentalitás — sírgödröt ás. Az író az életért van, aki a ha lált akarja, viselje a következménye ket. A szlovenszkói magyar író itt nem lehet cinkos. Az író tovább akar élni, mert kötelessége — másokért élni!“ (KORUNK, 1929. márciusa.) Ez időben értünk a mélypontra. A maga módján mindenki érzi, hogy valaminek történnie kell. Még a ma gyar pártvezérek is: a haladó iroda lom hivatásos fojtogató! Érzik, tud ják: más arccal, más módszerekkel kell az írók felé fordulni, hogy azok igenlően, vagy legalább is felfigye- lően forduljanak feléjük. Közben a világ is megváltozott: 1929-ig stabi lizáció, konszolidáció volt a varázs szó, mellyel a burzsoázia önmagát és másokat nyugtatott. Aztán egyszer re, mint a derült égből a villámcsa pás: a nagy newyorki börzekrach és a világ ismertetőjegye egyre inkább a krízis szó lesz. Válság: hörög Ma gyarország, krízis: idegeskedik Cseh szlovákia. A pártvezérek nem fordul nak már egyoldalúan Budapest felé, vannak, akik Prága felé kezdenek kacsingatni. Istenem: a Rotherme- re-kaland után vagyunk, a nemes an gol lordot nem sikerült a magyar trónra ültetni, a revíziós reményeket ezzel végleg el lehet temetni. Spa nyolországban megbukott az első diktátor és a Szovjetunióban már az első ötéves terv harmadik éve felé közelednek. Knickerboker, a világ járó zsurnaliszta nemsokára megírja felriasztó könyvét: „A vörös piac fenyeget“ ..., mi lesz akkor a gabo naárakkal? kérdezik a szlovenszkói földbirtokos, pártvezérek. És nem csak a pártvezérek állnak kérdőjelek előtt. Az ifjúság el akar helyezkedni, a fiatalság részt kér: osztozkodni kell! Hogy lehetne ezt megakadá lyozni, letörni, betörni és az öregek uralmát állandósítani?! Milyen jó a magyar uraknak: ők frankot hami síthatnak büntetlenül és a tiszazugi világbotrány, a férjgyilkos örökösök, földéhes, mérgező asszonyok ügye, ugyan kit háborgat a magyar tája kon?! Ott egy József főhercegJLehet a Magyar Tudományos Akadémia el nöke, de itt, nálunk?! Itt nincs Aka démia, de vannak fenefránya Sarló sok, akik vörös szalaggal átkötött koszorújukat ép most helyezik el Pe tőfi pesti szobrára. Botrány! Cseh bérencek, bolsevizmus! Mosakodni
