Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 10-11. szám - Fábry Zoltán: Egy csődtömeg kultúraktái (Szentiváni Kúria - Új munka)
Egy csődtömeg kultúráktól (Szentiváni Kúria — Űj munka) 1. A szlovén szkói (szándékosan hasz nálom itt a ma általánosan bevett ,,szlovákiai“ jelző helyett a tegnapi „szlovenszkóicc megjelölést, hogy így már külsőleg is jelezni lehessen a tegnapi és mai republika magyar iro dalmi élete közti különbséget) ma gyar irodalom sokáig az írók magán ügye volt, ami azonban nem akadá lyozta meg ókét abban, hogy köz ügyét csináljanak belőle. Ez írók nagyrésze a háborús generációhoz tartozott: az életet a halál árnyéká ban ismerték meg, a gyilkosság realistái voltak. Nem csoda, ha un dor rázta őket és egy nagy hangta lan összeesküvés: el mindentől, ami idevezetett! És ezt a tabula rását — hogy eredménye lehessen — egyedül megcsinálni nem lehetett. A világot kellett megváltoztatni: a háborút előidéző imperializmus hatalmát alá ásni, forrásait elapasztani, céljait, titkait felfedni, álarcát lerántani, a háborúban makszimumra futott tö megrabszolgaságot tömeglázadássá, számonkéréssé változtatni. A hábo rús és háború utáni író világváltoz tató társadalmi funkciót kapott: en- példájával, szavával, művével úgy adta önmagát, hogy élménye, megis merése, valóságradöbbentése ezrek élménye, változtató vágya és ököl rándulása lehetett: le a háborúval! A háborúellenesség azonban önma gában, változtató szándék nélkül, mit sem ér. Amikor az író felismer te, hogy a háború a tőkés társada lom imperializmusának elmaradha tatlan következménye, arccal és harccal az imperializmus társadalmi erői felé fordult. Nem minden szlo venszkói magyar író jutott el az első évtizedben idáig, de valamilyen mó don majdnem mindegyik újat akart és újat mondott: változást és változ tatást. Győry Dezső ez első években manifesztálta az „újarcú magyarok“ szállóigéjét. A szlovenszkói írók leg nagyobb ellensége, megkötője a vál tozatlanság lett: az egyhelyben to pogó továbbkérődzés. És e változat lanságnak, e görcsös és elvonatkoz tatott multigenlésnek igen tudatos politikai irányítói voltak. A szlovenszkói magyar írónak ne hezebb dolga volt, mint cseh és szlo vák társának. Nem volt helydeter minálta tradíciója. A hagyomány, mint kölönc az anyaországhoz húzta és kötötte. A félfeudális Magyaror szágból, ennek multkonzerváló lég köréből szakadtunk ide a polgároso dás új, burzsoa keretei közé. Az első bódultság és a friss mohósággal fe- negyerekeskedő cseh imperializmus lehetővé tették, hogy az ú. n. „szlo venszkói és ruszinszkói ellenzéki pár tok“ egy passzív, Budapestről irányí tott struccpolitikát folytassanak. E pórázon a szlovenszkói magyarság — az öntudatos proletariátust és a ha ladó polgárságot leszámítva — Horthy-Magyarország függvénye le hetett: revizionizmus alanya és tár gya, terméketlen, önzsíriába fulladó magyarkodás eszköze. E politika az úri vezérkedés prolongálását szolgál ta és lényegében nem lehetett más, mint az országirányító és országve télő „fcérlekalássan“ — mentalitás zavartalan folytonossága. Író, nénfe- lelős ezt a holtpontot nem igenelhet- te. Űj helyzetében mást. többet és messzebb látott és az írók egy része ezt el is árulta és a tömegek a mon dottakat esvre inkább visszhangoz ták. A vezérkedő császári és 'királyi kamarásoknak és monoklié földbir tokosoknak észre kellett venniök: az írókkal bai van: leszakadtak a pe^ti iárszalagról. mást, úiat akarnak. És ezt a másságot, ennek továbbterje dését mindenáron meg kell akadá lyozni, ha kell. hát erőszakkal, de ha lehet, taktikázással, léprecsalással. vagy pénzcsörgetéssel. A hivatalos szlovenszkói ..ellenzéki“ politika és a világbalélegző, újat akaró szlovensz- írta: Fábry Zoltán
