Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 10-11. szám - Lőrincz Gyula: Szabad hazában élünk
val, ugyanúgy kiadva magukat a magyarság képviselőinek, de egyet len céllal: vásszanyomni a magyar dolgozókat a jobbágysorsba, meg őrizni a grófi címet, a grófi vagyont, ha kell, hazaárulás, nemzetárulás árán is. Tudtak kardot csörtetni, nemzeti jelszavakat hangoztatni, de ugyanakkor egy jottányit sem tettek a magyar dolgozók érdekében. Ezek a magyar nacionalista urak, magyar dzsentrik, hogy lehetetlent követel jenek a csehszlovák kormánytól, egy alkalommal Hodzánál jártak és azt követelték, hogy a cseh városok ban is — tudja isten minek — ma gyar hivatalok legyenek. Ugyanak kor, mikor saját birtokaikon a ma gyar dolgozóknak a legparányibb szociális, kulturális jogokat sem biz tosították. Ugyanakkor, mikor egy falat kenyér kérésénél a munkások ba lövettek. Nem, ők nem harcoltak a magyar dolgozók jogaiért. Szlovák képviselő veti fel Szlovákia nemzeti ségei gazdasági és kulturális egyen jogúságának kérdését. Ő veti fel 1937-ben: „Hiány van magyar, szlovák és másnyelvű iskolákban. Emellett leg inkább szembeötlő, hogy kevés a népiskola is, ami egyenes megcsúfo lása az európai civilizáció fogalmá nak. Kifogás van persze elég, külö nösen, ami a szlovák iskolákat illeti. Itt az iskolapolitika mindig meg nyugtatja lelkiismeretét, rámutat ván a szlovák iskolák helyzetére és a szlovák iskolai nevelés hátrama- radottságára a félfeudális magyar Monarchia idején — ahelyett, hogy párhuzamot vonna az adott helyzet és a nemzet tényleges kultúrszükség- lete között. Még rosszabbak a viszonyok a szlovenszkói magyar iskolapolitika terén. A magyar iskolák száma nem felel meg a magyar lakosság száza lékos arányszámának és egyre több az olyan magyar diák, aki szlovák iskolába kénytelen járni. így viseli magán a magyar iskolapolitika Szlo- venszkón az elnemzetlenités anti demokratikus törekvéseinek látható nyomait, amiért a szlovák, amely maga is végigélte a nemzetiségi el nyomás keserű tapasztalatait, nem vállalhatja a felelősséget.“ Majd a továbbiakban így folytatta a szlovák képviselő, Široký elvtárs Csehszlovákia Kommunista Pártja nevében: ' „A magyar nemzetiségi kisebbsé get a nemzeti kulcs aránya szerint 87 polgári iskola illetné meg, de nincs neki csak 11, tehát 76-kal ke vesebb.“ Ez volt „az emberiség tegnapja“, a mi tegnapunk és mi ezt a tegna pot nem kívánjuk vissza. Mert a mi hazánk, a népi demokratikus Cseh szlovák Köztársaság nemzetiségi po litikája óriási fejlődési lehetőségeket nyújt számunkra az iskola, a kultú ra területén is. A csehszlovákiai magyar lakosság száma lényegesen kevesebb, mint 1937-ben volt. Az akkori nemzetiségi kulcs szerint szükségesnek mutat kozott 87 polgári iskola, volt csak 11. A polgári iskola a mai iskolái rendszer szerint megfelel az alsóbb- fokú középiskolának, amelyből az 1952- es iskolaévben nem 11, hanem 119 volt 473 osztállyal, 16.348 tanu lóval. Az 1952—53-as iskolaévben volt 215 óvodánk 227 osztállyal, 6857 gyermekkel. Nemzeti iskolánk volt 553, 1249 osztállyal, 44.033 ta nulóval. Magyarnyelvű óvodáinkon, nemzeti és alsófokú középiskoláin kon kívül van még ebben az iskolai tanévben hét tizenegyéves, — a gimnáziumnak megfelelő — közép iskolánk, Tornai ján úiabban magyar nyelvű párhuzamos osztályunk, óvó nőképző iskolánk Komáromban, két magyarnyelvű tanítóképzőnk, ma- gasabbfokú ipariskolánk, hat egész ségügyi iskola, két felsőbbfokú me zőgazdasági iskola, két alsóbbfokú, hét földművesiskolánk, több alap fokú szakiskolánk. Magyar szak van a pedagógiai főiskolán és a böl csészeti fakultáson, és van egy két éves pedagógiai felsőbb iskolánk. Ezek az adatok legnagyobbrészt a múlt iskolai évből származnak és nem mutatják a még fejlődésben lé vő terv végleges .eredményét. Ennek ellenére visszatükrözik hazánk, a népi demokratikus Csehszlovák Köz
