Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 10-11. szám - Ondrej Klokoč: Népnevelő munkánknak a szocializmus építését kell szolgálnia
delkező művelt kádereket követel. Ilyen embereket nevelnek iskoláink, ezekben az iskolákban nő a mi új értelmiségünk. Éppen ezért nagyon helyes, hogy az iskoláinkról való gondoskodás oly jelentősen megnyil vánult konferenciátokon, ahogy er ről a tegnapi vita folyamán meg győződtünk. De iskoláink színvona lának emeléséről való gondoskodás és felelősség elsősorban nemzeti bi zottságainkra és állami iskolai szer veinkre tartozik. Az ezen a téren megnyilvánuló hiányosságok egy részt múltúnk öröksége, az az örök ség, amely a kapitalizmusból ma radt ránk és amelyet egyelőre nem tudunk oly gyorsan eltávolítani, ahogy azt valamennyien szívből sze retnénk, másrészt olyan hiányossá gok ezek, amelyeket a burzsoa-na- cionalista elemek befolyása okozott a közelmúltban. Ezek eltávolítása még detekas munkát követel tőlünk. Szeretnék rámutatni még azokra a nagy és különösen felelősségtel jes feladatokra, amelyek a Csema- dok, mint kultúregyesület előtt ál lanak. Arról van szó, amit tegnap referátumában Lőrincz elvtárs és néhány hozzászóló is említett: a szocialista ember neveléséről. A kul turális felvilágosító munka, amely a Csemadok tevékenységének része, az ilyen embertípus nevelésének elő mozdítója. Helytelen lenne azonban úgy értelmezni a dolgokat, hogy a szocialista ember csak a kulturális, felvilágosító munka hatása alatt nő, hogy csak színházzal, népi alkotá sok ének- és táncköreivel, vagy csu pán előadásokkal nevelődik. Az új szocialista ember elsősorban az ipar és a mezőgazdaság úi termelési fo lyamatának hatása alatt nő, az új termelő és társadalmi viszonyok ha tására formálódik. Ez az új, amely bennünk naponta születik és népünk nagy alkotó erőfeszítéseinek hatá sa alatt fejlődik, dolgozó népünkben egyre arra a maradira bukkan, amely még benne él, amelyet a régi kapitalista rend befolyása teremtett benne: a kapitalizmusnak mindarra a legkülönbözőbb csökevényeire, amelyek kisebb, vagy nagyobb mér tékben valamennyiünkben élnek. Különféle szokások ezek, amelyeket a kapitalizmus oltott belénk. Mara- diság és tudatlanság ez, amelyet a kapitalizmus tudatosan terjesztett dolgozó népünk között, különféle vallási előítéletek ezek stb. Űj éle tünk minél jobban fejlődik, minél magasabb fokot ér el, új társadal munk építése annál többször kerül engesztelhetetlen összeütközésbe az zal a harccal, amely dolgozóink gondolatvilágában folyik. És a mi kultúrfelvilágosító munkánk felada ta éppen az, hogy segítse ezt az újat, amely itt győzedelmeskedik, megmutatni dolgozóinknak ennek a roppant bonyolult osztályharcnak minden összefüggését, mely hovato vább mindjobban kiéleződik. Ez annyit jelent, hogy népnevelő mun kánkat nem értelmezhetjük öncé lúan a termelési problémáktól el szigetelődve, hanem éppen ellenkező leg, minden olyan tevékenység, mely nem segíti elő termelésünk fejlődé sét, káros és ha százszor is népneve lő tevékenységnek neveznénk, a va lóságban népbutítás lenne. Az egyet len döntő kritérium itt az, hogy nép nevelési munkánk mennyire és ho gyan segíti termelésünket és a szo cializmus építését. Ügy gondolom, hogy a tegnapi vitában felszólaló egyes elvtársak nak ez a kérdés nem egészen vilá gos. Egyesek csupán a Csemadok helyi csoportok kultúr- és előadóte vékenységéről tettek említést és egyáltalán nem szóltak az EFSz és az üzem életéről. Mások ugyan szé pen beszéltek az EFSz munkájáról és a Csemadok tevékenységéről, de úgy nyilatkoztak erről, mint két egymástól teljesen független dolog ról, amikor épp ellenkezőleg ezt a két tevékenységet szoros összefüg gésükben kell látni. Hiszen ha nép művelési szerveink — köztük a Cse madok — nem segítenék az ipar és a mezőgazdáság fejlődését, mi értelme volna az ilyen tevékenység nek, hacsak nem az, hogy az ilyes mivel elterelnénk a dolgozók fi paci mét a fő problémáktól és erejüket a nekik is káros robotra pazarolnák. Ezért ki kell emelni az olyan példás munkát, melyet azok az elvtársak
