Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 9. szám - Sas Andor: Móricz Zsigmond "Boldog ember"-e / Könyvismertetés
ciográfiai munkájának megindulására ez a helyzet adott ösztönzést. Az ő indulásuk egybe esik A boldog ember fogantatásának idejével. Az elárvultán tengődő parasztsá got mutatja be Móricz, ennek egyik típu sát képviseli Joó György, azt amelyből a lázadó lendület hiányzik. Magának az író nak is még küzdelmesen kellett fejlődnie, hogy eljusson a forradalmi népi megmoz dulás szükségességének felismeréséig. A le- tiportakkal való mélységes együttérzés és a bajok felmutatásának bátor művészisége teszi azonban ezt a kiutat nem mutató al kotást is maradandó értéKŰvé. * * * Joó György arról a vidékről való, amely nek feudális közterhek által megnyomorí tott adózó népéről Joó György 1932-es pesti látogatása előtt 103 évvel Kölcsey Fe renc szólalt föl a szatmármegyei rendek előtt. Joó György Magosliget kisközségében született, amely nem esik messze Csekétől, ahol Kölcsey élt és Tiszacsécsétől, ahol Mó ricz Zsigmond született. Az író maga is bírálja hősét, megjegyzi róla, hogy amikor az a saját keserves hely zetét feltárta, „nincs benne se lázadás, se harag. Nincs benne semmi támadás.“ Ku ruc beletörődést emleget Móricz Joó György magatartásában. Pedig ez mindjárt az első beszélgetésben, amikor elmondja, hogy se kenyér, se burgonya nincs odahaza család ja számára, hogy adóba lefoglalták tehenét, a tűrhetelen helyzet orvoslására felveti azt a lehetőséget, hogy „hátha az emberi nép felébred és azt mondja, nem jól van ez így, csináljuk másképpen’’. A magyar ta nácsállam eltiprása után 13 évvel Joó György hallgat arról, hogy ilyen felébredésre volt nemrég példa. A munkásmozgalomra akad célzás az első világháború előtti évekből, amikor Joó György Pestre jár dolgozni. Az akkori szociáldemokrata mozgalomra jel lemző volt képtelensége a mezőgazdasági munkássággal való összefogásra, a vakság a falusi proletariátussal szemben. Móricz a Boldog ember megírásákor egy másik véglet felé hajlik. A feudális önkényt osto rozva egész leikével a parasztság oldalán áll, de nincs szó arról, hogy a parasztságon kívül egy másik dolgozó osztály is oszlopa az igazi nemzetnek. Móricz kijelenti, hogy azért rögzíti le Joó György életét, „mert az egész magyar világnak... leghűbb alap ja: egy paraszt élete”. Az utolsó beszélgetéshez azt a kommentárt fűzi hozzá az író, hogy Joó György küsz ködésével nem ért el az életben semmit, hogy bármilyen eszes, okos, éle’mes és buz gó volt gyermek- és legénykorában, hősnek nem tekinthető. A festői és egyéni rendkí vüliség hagyománya megtaláható a ma gyar parasztábrázolásban egészen Túri Da niig Móricz Sáraranyában. Joó György sze gényemberek fia, de nem küzdi föl magát a mesék csodálatos útján a siker csúcsaira, sem nem kanyarodik el életpályája tragikus meghasonlások szakadékai felé. A regénynek éppen az a kivételes érté ke, hogy az egyszerű dolgozó ember a ma ga tipikus mivoltában került a történet kö zéppontjába. Kit érdekelne az ő sorsa, ha egyénileg felküzdi magát az úri világ szint jére. A Joó György-féle típust egy ellen forradalmi korszak nyomasztotta olyanná, mint amilyen, e típus sorsából vonja le Móricz azt a tanulságot, hogy az ember — és ezt magára is érti — „az ország szolgá latában, mint apró gyertyaszál ég el”. Vájjon lehet-e keservesebb sorsot elkép zelni, mint a reakció országát szolgálni s gyertyaként hunyorogni ott, ahol lobogó máglyákat kellene lángralobbantani, hogy rajtuk elhamvadjon mindaz, ami korhadt és fényük a jövő felé világítson. Joó György ben van végtelen szeretetreméltóság. Nem végzi pályáját reménytelen összeroppanás sal, mint Túri Dani, minden passzivitása mellett gyerekeire örökíti munkaszeretetét, szelíd kitartását, hogy ezeket a tulajdonsá gokat majd egy szabadabb világ javára értékesítsék. Az ő vegetatív vagy csigaház ba vonuló boldogsága csak azért volt le hetséges. mert a tűrés hőse volt, aki nyolc hold földön öt gyermeket fölnevelt. Kizsák mányolás, megbántások, megalázások nem deformálják jellemét, nem koptatják el jó indulatát, meleg érzéseit, ragaszkodását fe leségéhez, gyermekeihez, édesanyjához, atya fiaihoz. Joó György a parasztságnak a nagygaz dák és a mezőgazdasági cselédek közé eső rétegében élt. ősei valamikor, két-három évszázad előtt nemesek voltak, de azután a föld kicsúszott alóluk, ami kevés meg maradt, azt Joó György ifjúsága idején pereskedés és ügyvédi költség megette. Volt neki alkalma megismerni azt a fajta fiskálist, aki nem azon törte fejét, hogy segítsen szegény ügyfelén, hanem mit le het rajta nyúzni. „A juhász is azt mondja a báránykának, hogy .Kisbárányom, bo lond kis bárányom’, mikor nyírja a gyap jút”. Mikor megnyírta, kilöki öléből, me het fázni a tavaszi szélben a többi nyírott közé. Milyen találó és eleven szemléltetés ez. Maradt egy kis zsupfedeles házuk, de szegénységük miatt a jószággal megétették a tető szalmáját, egyébként a viskó olyan roskatag volt, hogy félni kellett, ha madár rászáll, bedől. Látnivaló, hogy Móricz Zsigmondnál a szóképek összeszövődnek a dolgozó szegény paraszt élettapasztalatával. Újszülött kislá nyáról Joó György azt mondja, hogy olyan mint a pacsirtamadár, nem sír, hanem éne kel. Egy tönkrement földesúr. anyagi hely zetéről ezt a megállapítást olvassuk: „úgy van, mint vízen a buborék”. Egy nyomo rúságosán élő sógor cselédsorban robotol, este fáradtan jön haza, beszélni sincs ked ve, a tarisznyájában széttöredezett máléke- nyeret morzsolhatja vacsorára, „aztán né zett maga elé, mint a bivaly”. Nem költői kép, de az embertelen agyondolgoztatás következményét élesen szemlélteti. Ennél a sógornál két ágyban heten alusznak. „Öt gyerek úgy fészkelte be magát az any juk meg az apjuk lába mellett, m:nt a kis
