Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 9. szám - Dusan Ruppeldt: A külpolitika osztályjellege és funkciója / Nemzetközi kérdések
tésének, háborúk és fegyveres agresszió út ján való tönkretételének a politikája. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom a nemzetközi kapcsolatokban is addig nem ismert, vagy a gyakorlatban nem érvénye sített elveket hozott. Ez elsősorban a nem zetek egyenjogúságának, önrendelkezési jo gának, a népek közötti baráti együttműkö désnek, más államok belügyeibe való be nem avatkozásnak, az összes esetleges nem zetközi viszályok békés rendezésének, a támadó elleni kollektív védekezésnek, a kü lönböző gazdasági és politikai rendszerek békés együttélése lehetőségének és főleg a nemzetközi szerződések és kötelezettségek feltétlen betartásának elve volt. Ezeknek az elveknek egy része, amennyiben jelentősé gük volt a soknemzetiségű szovjet állam •belső elrendezése szempontjából, magában a Szovjetunióban érvényesült, különösen a Szovjetunió nemzetei s nemzetiségei köl csönös viszonyának kérdésében. Ismeretes, hogy a sztálini alkotmány 17. cikkelye fel jogosítja a szövetséges köztársaságokat ar ra, hogy szabadon kiléphetnek a Szocialista Szovjet Köztársaságok Szövetségéből. Ez annyit jelent, hogy a Szovjetunióban elő ször valósult meg gyakorlatikig és teljes mértékben a nemzetek önrendelkezési joga. Egy üyen további elv, amelyet a Szovjet unió teljes mértékben érvényesített belföldi viszonylatban és amelyet más népek és álla mok iránti kapcsolataiban is védelmez — a nemzetek közötti baráti együttműködés elve. A Szovjetunió fejlettebb nemzeteinek, bará ti, önze+len segítsége az elmaradott nemze teknek éles ellentétben áll a kapitalizmus arra irányuló politikáiéval, hogy kizsákmá- nvolja az elmaradottabb népek nyersanyag forrásait és magukat a nemzeteket. Azzal, hogy a munkásosztály átvette a hatalmat és a szocialista társadalmi rendet megalkotta, egészen új nemzetközi kapcso latok előfeltételeit teremtette meg. Itt újra világosan láthatjuk, hogy a szocialista állam külpolitikája, éppúgy, mint a kapitalistáké Összefügg és elválaszthatatlan belpolitikájá tól. Láthatjuk, hogy a társadalom leghala dóbb osztálya, a munkásosztály, a szocialista társadalmi rendben új nemzetközi kapcso latokat alakított ki, nemzetiségre és állam- polgárságra való tekintet nélkül, a népek közötti békés együttélés kapcsolatát. Ebben rejlik a szocialista állam külpolitikájának osztályjellege — harc a dolgozók érdekeit támadók ellen, harc a népek közötti béké ért. Ilyen a Szovjetunió politikája létének első pillanatától. Á fiatal szovjet hatalom történelmi jelentőségű béke-dekrétuma, amelyet 1917. november 8-án adtak ki és amely minden népet felszólított, hogy fe jezzék be a világháborút, kössenek igazsá gos, demokratikus békét, — a szovjet kül politika első lépése volt. Ezen az -úton ha lad a szovjet külpolitika ma is. Célja és elvei ugyanazok a Nagy Októberi Forrada lom első napjaitól kezdve. A szovjet külpo litikának, a Szovjetunió diplomáciájának alapvető feladata a szocialista állam meg szilárdításáért, a megbízható védelem biz tosításáért, az agresszív támadás elleni vé delméért folytatott harc. Más nemzetekkel való kapcsolatában a szovjet külpolitika, amint már említettük, a nemzetek önren delkezési jogának lenini-sztálini elvéből in dul ki, amelyet Sztálin elvtárs már 1913- ban megfogalmazott a „Marxizmus és nem zeti kérdés” című művében. Ezt a jogot a következőképpen határozta meg: „Az ön rendelkezési jog azt jelenti, hogy a nemzet saját belátása szerint rendezkedhetik be. Joga van ahhoz, hogy életét az autonómia elve alapján rendezze be! Joga van ahhoz, hogy federatív viszonyba lépjen más nem zetekkel. Joga van ahhoz, hogy teljesen kü lön váljon. A nemzet szuverén és minden nemzet egyenjogú.“ A nemzetek egyenjogú ságának és békés együttműködésének ezen elvei képezték az 1917. novemberi „Dekré tum a békéről“ alapját is. Ez a dekrétum az idegen terület annexiójának klasszikus definíciójában rámutatott valamennyi euró pai vagy gyarmati-nemzet dolgozóinak im perialista ellenségeire. A „Dekrétum a bekérő1!“ szó szerint ezt mondta az annexió fogalmáról: „Idegen területek an- nexióján vagy elfoglalásán a kormány ál talában a demokrácia és különösen a dol gozó osztályok jogászatának megfelelően egy kis, vagy gyenge népnek, valamely nagy vagy erős állammal való minden né ven nevezendő egyesítését érti olyan ese tekben, amikor ez a nép nem fejezte ki pontosan, világosan és önként beleegyezését vagy kívánságát, függetlenül attól, mikor ment végbe ez az erőszakos egyesítés, füg getlenül továbbá attól, mennyire fejlett vagy elmaradott az erőszakosan beolvasz tott, vagy erőszakosan az illető állam ha tárain belül visszatartott nemzet. Függetle nül végül attól is, hogy Európában vagy tá voli tengerentúli országokban él-e ez a nemzet.“ Hatalmas je’entősége volt ennek a dekré tumnak. Világgá kiáltotta a szovjet külpo litika elveit, amelyek máig érvényesek, an nak a politikának elveit, amely valamennyi nemzet dolgozó rétegeinek érdekét szolgál ja. Az imperialista háború elítélésén kívül a dekrétum követelte a titkos diplomácia felszámolását, elítélte az idegen terület el foglalásának politikáját és ünnepélyesen ki hirdette és konkretizálta a nemzetek ön rendelkezési és függetlenségi jogát. Az iga zi demokratikus béke e programmjában gyökerezett a szovjet külpolitika minden tette és lépése az azt követő időszakban. Az egyenjogúság elvének tiszteletbentar- tása mellett a Szovjetunió kész együttmű ködni a kapitalista államokkal, lehetséges nek és a béke fenntartása érdekében szük ségesnek tartja ezt. Lenin és Sztálin gyak ran hangsúlyozták a két társadalmi rend szer békés együttélésének lehetőségét. A Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja XVIII. kongresszusán 1939-ben Sztálin elvtárs világosan és határozottan kijelen tette: „Mi valamennyi1 országgal a békét és a kereskedelmi kapcsolatok megerősítését akarjuk; ezen az állásponton vagyunk és
