Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 9. szám - Dusan Ruppeldt: A külpolitika osztályjellege és funkciója / Nemzetközi kérdések
gyökeréhez. A gyarmati rendszer válsága alapjaiban megváltoztatta a helyzetet ma gukban az imperialista országokban is. Le nin a gyarmati országokat az imperializmus tartalékainak nevezte el, amelyek nélkül az imperializmus nem létezhet, mivel szük sége van nyersanyagforrásaikra, olcsó munkaerejükre és felvevő piacaikra. És ép pen a második világháború, a Szovjetunió világtörténelmi jelentőségű győzelme rendí tette meg az imperializmusnak a gyarmati országok fölötti korlátlan hatalmát, amint azt a gyarmati népek imperialistaellenes harctereiről nap-nap után érkező jelenté sekből láthatjuk. Valamikor a háború előtt a nyugateurópai államok a dollár uralta területékről jövő árúbehozatalt a gyarma taikon kiaknázott nyersanyaggal fizették meg. Ezt különösen Amerikával szemben gyakorolták. És ma, amikor gyarmataikon a lehetőségeik lényegesen csökkentek, a nyugateurópai imperialista államok egysze rűen nem tudják megfizetni behozatalukat a dollárterületekről. Fokozódó dollárhiány lépett fel. Ez annyit jelent, hogy a gyar mati rendszer válsága az anyaországokban úgy tükröződött vissza, mint a dollárválság egyik fő okozója. Ekkor léptek fel az Ame rikai Egyesült Államok a dollárkölcsönt nyújtó „megértő“ hitelező szerepében és meg szabták a kölcsön árát: a nemzeti függet lenség feladását, az amerikai monopóliumok működésének előnyös feltételeit, az ameri kai ellenőrzés biztosítását az adott orszá gok nemzetgazdasága fölött. A Marshall- tervhez hasonló dollárkölcsönök feladata az volt, hogy kiküszöböljék ennek a válság nak külső megnyilvánulási formáját — a dollárhiányt a nyugateurópai államokban. A legkevésbbé sem gyakorolhattak azonban hatást ennek a válságnak a lényegére, amelyből a dollárhiány eredt, — a gyarmati rendszer válságára. A kapitalizmus egyen lőtlen fejlődése a második világháború után az Egyesült Államok és a többi imperialista hatálom közti ellentétben ütközött ki a leg élesebben. A második világháború során az Amerikai Egyesült Államok jelentős mér tékben megszilárdították a többi kapita lista nagyhatalom fölötti fölényüket. Ugyan akkor azonban a világ gyarmati területei nek csak kisebb részét tartották közvetlenül birtokukban. Ezért most az amerikai mono polistáknak és az Egyesült Államok egész külpolitikájának igyekezete a világ új fel osztására összpontosul. Ebben is megnyil vánul az imperialista állam külpolitikájá nak osztályjellege, mivel ez a politika is azt szolgálja, hogy a monopolistáknak biz tosítsa a maximális profit elérését. Néhány hónappal ezelőtt a washingtoni bíróságnak vádiratot nyújtottak be az öt legnagyobb amerikai kőolaj társaság ellen, az úgyneve zett kartel elleni törvény alapján. Azzal vádolták őket, hogy az említett törvénnyel ellenkező kartel-szerződést kötöttek, amely nek értelmében felosztották egymásközt a kapitalista világ kőolajának kiaknázását és eladását. Ezekkel a kartel-machinációkkal az amerikai állampénztárt közvetlenül 67 millió dolárral és közvetve további 50 mü- líó dollárral lopták meg. Ez év januárjában visszavonták a vádiratot és ezt az amerikai külügyminisztérium hivatalosan azzal indo kolta meg, hogy a kőolaj társaságok elítélé sét néhány kormány — különösen a Közép- Keleten, ahol a monopolisták legnagyobb kőolaj érdekeltségekkel rendelkeznek — ürügyül használhatná fel a kőolaj-szerződé sek hatálytalanítására és kőolaj-iparuk álla mosítására. Ez a példa is világosan bizonyít ja, hogy kit szolgál az imperialista állam kormánya, így tehát külpolitikája is. Az imperialista állam külpolitikája nem más, mint a legmagasabb kapitalista profit eléréséért a monopolok érdekében kifejtett leplezett igyekezet. A Szovjetunió létrejöttével, a világ első szocialista államának megalakulásával ezzel a külpolitikával szemben újtípusú külpoli tika fejlődött ki, a népek közötti testvéri ség és barátság politikája. A Szovjetunió külpolitikájának békevo nala nem véletlenség. Ez a békepólitika törvényszerű eredménye annak az óriási szociális és gazdasági fordulatnak, melyet a Nagy Októberi Szocialista Forradalom valósított meg. A hatalom olyan osztály ke zébe került, amelynek soha sem volt és nem is lehetett érdeke a háború. A szocia lizmus építése és a nemzetgazdaság terv szerű fejlesztése kiküszöbölte a volt kapi talista rendszer periodikus válságait, ame lyeket a tőkés rendszer mindig háború se gítségével akart megoldani. Ezeket a mély és elvi jelentőségű változásokat foglalta ösz- sze Sztálin elvtárs a szocializmus gazdasá gi alaptörvényében. A szocializmus gazda sági alaptörvényének lényeges vonásait és követelményeit körülbelül így lehetne meg fogalmazni: „Az egész társadalom állandóan növekvő anyagi és kulturális szükségletei maximális kielégítésének biztosítása a szo cialista termelésnek a legfejlettebb techni ka alapján történő szüntelen növekedése és tökéletesedése útján.“ Ez a törvény tehát nemcsak, hogy meghatározza a szocialista nemzetgazdaság valamennyi fő elvét, ha nem alapját képezi a szocialista állam külpo litikájának, más országok iránti viszonyá nak. Láthatjuk, hogy a szocializmus gazda sági alaptörvényének célja az egész társa dalom állandóan növekvő anyagi és kulturá lis szükségletei maximális kielégítésének biztosítása. Ezzel szemben a modem kapi talizmus gazdasági alaptörvényének célja a maximális profit biztosítása a tőkések maroknyi csoportja számára. Ez az,elvi je lentőségű ellentét jellemzi a jelenlegi nem zetközi kapcsolatok két vonalát. Természe tes, hogy a társadalom anyagi és kulturá lis szükségleteinek biztosítását a legjobban békés körülmények között lehet megvalósí tani. Természetes, hogy a maroknyi tőkés maximális profitját a legjobban a háború biztosítja. Ebből az összehasonlításból vilá gosan kitűnik, hogy a szocialista állam kül politikája csak békepolitika lehet és hogy az imperialista állam külpolitikája nem más, mint a dolgozók nvlliói nyomorba dön
