Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 1. szám - Egri Viktor: Hűség (II.)
Sinta (beljebb jön>: Pontos vagyok... Viszem az urát. Hoiéczy: Én csalom el magát, de nem & Szigetre, hanem & gyárba. Sint»: Nem túlzás ez? Hoiéczy (hűvösen): Kérem, otthon is maradhat! Sólyom (kijön Earsiéktól Tiborral.) Barslné (a veranda ajtajáig kíséri őket.) Sólyom: Idehozom a pod gyászomat, ha megengedik, nagyságos asszony. A portásnál hagytam. Barslné: Hozza csak, Kánya úr. Sólyom: Sólyom esedezem... Vagy inkább Laci. Sinta (Sólyom hangja hallatára Összerezzen és elfordul.) Sólyom: Ah, van szerencsém, Sinta mérnök úr! (A letargikus Tiboron, mintha vil lanyáram futna át, feszülten felfigyel.) Sinta (kellemetlenül): Jónapot! Sólyom (kimegy.) Hoiéczy: Ismerőse? Sinta: Csak amolyan futólagos, kávéházi... Pozsonyból. Halász (kijön): indulhatunk? Hoiéczy (Sntához): Velünk tart?... Talán jut idő egy kis csaresznyézésre is. Sinta (savanyúan): Örömmel! (mind a hárman kimennek.) Barslné (kijön a veranda elé): Szörnyen udvariatlan vagy, Tibor! Miért nem kísérted el a vendégünket? Tibor: Idetalált... Ismeri az utat... Túlságosan Ismeri. Barslné: Mi ütött beléd? Tibor Semmi!... Kicsit megfájdult a fejem. Barslné (elégtétellel): Persze, nem elég a heti robot... Még túllicitálod, adod a bolondot. Tibor: Ne kínozzon, mama! Barslné: Jó, jó, már egy szót sem szólok... írok Rózsinak és megcsinálom a cső- magot. Tibor: Ne írjon és a csomagot hagyja! Barslné (megütközve visszafordul): Mit beszélsz? Tibor (nem bírja magába fojtani): Bár sohase láttam volna ezt az embert! Barslné: Megőrültél? Mi van veled? Tibor (észbe kap): Mondtam, fejgörcsöm van. Barslné: Le kéne feküdnöd, fiam! Agyon vagy gyötörve. Hiszen már azt se tudod, miket beszélsz. (A utcán kékingesek haladnak át énekszóval, gitárt pen getve.) Tibor (lehunyt szemmel ül, nem felel az anyjának.) Barslné (fejcsóválva nézi, aztán bemegy a lakásba.) Mária (bejön): Tibor, négy óra! Indulás! Tibor (összerezzen, feláll): Isten hozta, Mária... Talán inkább maradjunk. Mária: Nem lehet. Odakint várnak minket. Tibor: Ne haragudjék közbejött valami. Vendégünk van, prágai ismerős. Mária: Sebaj! Hozza magával, ha fiatal. Tibor (újra elfogja a gyengeség): Mária, hagyjon most... Nem mehetek ma gukkal ... Mária (nem érti): Miért nem?... Tibor (kitör): Undok és hazug... ez az élet! Mária: Nem igaz! (Mintha megértené.) Persze, megint valami jóakarója fecsegte tele a fejét... Ki volt az a gazember? Tibor: Könyörgök, hagyjon! Mária: Hát nem! Most éppenséggel nem!... Egyedül megful!... (Lágyabban.) Messzebbre kell néznie. Tibor! Túl a maga szűk polgári világán. Akkor nem fogja érezni, hogy az élet undok és hazug. Ez nem igaz! (Az ének felerősödik.) Hallia?! Az élet szép! A magáé is az lesz... Jöjjön! (A kezét Tibor felé nyújtja.) Tibor (még tétován áll. Ebben a pil’anatban Varga Gábor vezetésével néhány kék in ges betódul az udvarba. Gizi és Furda is köztük vannak.) Gábor: Mozgás, Mária! Meddig várjunk rátok? Márki: Menjünk, Tibor! Tibor (ránéz a fiatalokra, míajd úgy kap Mária keze után, mint a fuldokló a feléje vetett kötél után.) Mária (erősen megragadja Tibor kezét. Elindulnak a kékingesek felé.) Függöny, Kis szünet.
