Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 9. szám - Július Fučík: Porfirij atya prédikációja
Porfirij atya prédikációja Pravoszláv keresztények! Porfirii atya felemelte tekintetét a temp lom festett mennyezetére és narancssárga szakálla alatt áhítatosan összekulcsolta a kezét. Szerette ezt a pillanatot, amikor meg szólította a hívőket s mikor a figyelmes nyugalom merev áhítatot varázsolt az ar cukra. Feltekintett a mennyezetre, a légy halk zümmögését is meg lehetett hallani az oltár mögül és gyönyörűséggel nyújtotta meg a csendet, hogy szép baritonja hirtelen zendül hessen fel, mint egy váratlan égi üzenet. Jaj a megbotránkoztat óknak. Sokáig és óvatosan kerülgette a témát, beszéde tele volt irgalmassággal s mialatt beszélt. Csönd apó alázatosan lehajtotta fe jét. Róla beszélt Porfirij atya — minden voroncovkai tudta ezt. — róla, aki valaha a falu bölcse volt és akit bűnös útra csábított az ördög. A kolhozisták sűrűn vetették a kereszteket, verték a mellüket és Porfirii atya a bíró méltóságteljes hangián beszélt, olvan bíró hangián, aki a legsúlyosabb vé tek felett ítélkezik: isten évezredes rendjé nek megzavarása felett. Csönd apó letörten ment haza a temp lomból és egy órát térdelt az ikon előtt, homlokával a padlót támogatva. Aztán felemelkedett és elkerülve a féle lemmel és részvéttel rátekintő szomszédo kat, kiment a faluból. Porfirij atya elkésett a prédikációval. A földeken már érőben a gabona és susogásá- ból még a süket is meghallhatta, hogy ál dott lesz a kolhoz termése. A fél falu követte Afanaszik Ivanovicsot, beléptek a kolhozt®, a bizalmatlanokat ha talmába kerítette a szeretet és a hit, föld jüket egyszeriben újnak látták, a gőzeke szemük előtt tárta fel mélységeit és a boro- nát húzó lovacskák farkcsapásokkal hesse- gették el a legyeket meg a fáradtságot s mintha dudorásztak volna munka közben. Csönd apó ott járkál a gabona közt és gondolkodik: megbotránkoztatás-é* ez vájjon? Porfirij atya elkésett a prédikációjával. A kolhoztagok sűrűn vetik a keresztet és meg borzadnak bűnüktől, amikor vasárnap elra gadja őket Porfirij atya szigorú, csengő hangja és hétfőn lelkesedve mennek ki az első gazdag aratásra. (Dmitrij Konsztantyinovics, a leszerelt vöröskatona, akit egykor kicsapongónak tar tottak, ma a „Kommunizmus világítótor- nya“-kolhoz elnöke, megmutatja nekünk az 1929-es első termés számadatait. A kolhoz földjein százharminc százalékkal több búza termett meg egy hektáron, mint az egyéni leg gazdálkodók földjén, nyolcvan száza lékkal több rozs, kétszáznegyven százalék kal több árpa. A környéken nagy tisztelet tel emlegetik búzájuk jó minőségét.) A rákövetkező vasárnap, amikor a szov- hoz cséplőgépe az utolsó magot is beleszór ta a Dmitrij Konsztantyinovics által gondo san megszámozott zsákokba, Porfirij atya a voroncovkai üres földeknek prédikált. A kolhoztagok már reggel felkerekedtek a vá rost®, hogy beszállítsák az aratás eredmé nyét a gabonatrösztbe. Hosszú kocsisor vo nul az úton s a kolhoztagok büszkén tekin getnek körül. Teljesítették tervüket, sőt, még ráadást is adtak. Sohasem gondolkod tak azelőtt a terven. Most egyszeriben mintha varázsa volna a szónak. Misa, a komszomolista, piros zászlót tű zött ki az első kocsira. Egv pillanatra meg hökkentek. De a zászló, mint vidám tükör verte vissza a napfényt s mindnyájuk bol dogságát. Mielőtt beértek a városba, zöld gallyakkal meg virágokkal díszítették fel a lovakat. A magtár előtt ott várakozott rájuk Pjotr Andrejevics, a kerületi párttitkár, a textilmunkások pedig zenével és zászlók kal fogadták őket. Pjotr Andreievics hosszú beszédet tartott a voroncovkai kolhoz jelen tőségéről, a voroncovkaiak nevében pedig a meghatódott Dmitrij Konsztantyinovics válaszolt, nehezen küszködve a szavak kö zött fel tóduló ragályos könnyekkel, aztán a textilgyár képviselői bejelentették, hogv védnökséget vállalnak az új kolhoz felett és hogy a város és a falu dolgozói szövet ségének jeléül az őszi földmunkáig traktort ajándékoznak védencüknek. (Ettől a naptól kezdve hajlandó Voron- covka, — így mondotta nekünk Dmitrij Konsztantyinovics, — számítani az újkort.) Az ősz tovaszállt. A traktor nem jött. A kolhoz földjein megint a szovhoz gépei dol goztak. Befejezték az őszi vetést. A traktor nem jött. A kolhozisták deszkagarázst építettek, ka puja felett ott hervadtak a gallyak, s a traktor, az ő traktoruk bizony csak nehezen született meg messze Leningrádban. A Vö rös Putyilov három műszakban dolgozott. Nem győzte a Voroncovkákat kielégíteni. Tizenhárom új gazda lépett a kolhozba és ezek voltak a legszomorúbbak. Porfirij atya barátaival már nem barát koztak. írta:
