Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 7-8. szám - (j. i.): Diep-minh-Chau - a harcoló Vietnam festője / Szemle
Diép-minh-Cháu — a harcoló Vietnam festője Nem sokat tudtunk eddig a távolkeleti Vietnam művészetéről. Csodálattal és tisz telettel figyeltük mindig ennek a hős nép nek önfeláldozó harcát a szabadságért, de nem igen volt alkalmunk, hogy közvetlenül érintkezhessünk ennek a távoli földnek kul turális megnyilvánulásával. A „Harcoló Viet nam képei” című tárlat legalább részben pótolja ezt a hiányt. A kiállításon megis merhetjük elsősorban a vietnami szabad ságharcot, annak indítóokait, harcosainak elszánt lelkesedését. Semmi sem ismertet hetné ezt a heroikus küzdelmet jobban, mint Diép-minh—Cháu-nak — ennek a szen vedélyes forradalmár művésznek, lendületes, magával ragadó alkotásai. Vietnam harca a kiállítás fő témája. Emel lett azonban nagy vonalakban megismerhet jük a mai vietnami képzőművészet útját, annak feladatait^ problematikáját. Végül pedig a kiállított képek alapján követhetjük magának Diép-minh-Cháunak művészi fej lődését, azt az utat, amelyet ez a zárkózott. „Tart pour Tart” — elveket valló művész megtett míg a forradalom hatása alatt magánéletét éppúgy, mint művészetét, tel jesen a nép szolgálatába állította. 1923-ban született Dél-Vietnamban, Bentré kerületben. Tehetsége már egész fiatal ko rában feltűnést keltett és a művészi pályára szólította. 1939-ben pályázat alapján bekerül a képzőművészei főiskolába. Handiba. Ez az iskola tanítványait az élettől elvont, szubjektív művészet szellemében nevelte. Természetes, hogy ettől a hatástól nem mentesíthette magát a fiatal Diép-minh- Cháu sem. Ebből az időből származó képei ezért szintén elvont tartalmúak. Technikája azonban meglepően fejlett. Könnyed eleganciával fest. Gazdag harmó- niájú színfoltokban sikerül kifejeznie a viet nami tájak különös hangulatát, a trópusok forró lehéletű színpompás atmoszféráját. Ebből az időből származó képein kétségkí vül érezni a kozmopolita művészet ideoló giájának hatását. Behatóbb szemlélés után azonban már itt is sejteni tehet azt az erőt, amely Vietnam ősrégi kultúrhagyományaiból és népművészetéből származik. Ebből az időszakból a kiállításon szereplő képek kö zül a következők származnak: „Leány és a lótuszvirágok”. .Leánvarckép”. ..Macska”. 1945-ben. a győzelmes forradalom évében, döntő változás állott be Diép-minh-Cháu nézeteiben. Rádöbben arra, hogy a művész nem nézheti passzív szemmel népe harcát. Rádöbben arra, hogy a nép ügyét szolgálni kötelessége fegyverrel éppúgy, mint ecset tel. Művészetét ettől kezdve megalkuvás nélkül népe szent ügyének szolgálatába ál lítja. Képeivel heroizáíja Vietnam népének, a parasztoknak, munkásoknak, az értelmiség nek szabadságharcát, lelkesíti a partizáno kat nehéz küzdelmükben, kipellengérezi az elnyomók embertelen brutalitását. Hogy mily őszinte lelkesedés hevíti a fiatal művészt, arról legjobban az a levél tanúskodik, ame lyet Ho-Csi-Min-nek, Vieítnam elnökének küldött 1947-ben. Az említett levél így szól: „Drága szeretett Atyám! Feleletként a Te felhívásodra, beléd ve tett teljes hittel, már két éve állok művé szetemmel a nyolcadik zóna felszabadító néphadseregének szolgálatában. Az általad győzelmesen vezetett augusztusi forradalom új látóhatárt nyitott meg előttem. A mai ünnepélyes napon amely Dél-Vietnam leg dicsőségesebb napja, hallgattam hangodat, am!nt felolvastad a hazánk függetlenségét bejelentő nyilatkozatot. Hallottam a Te sür gető és hatalmas felhívásodat, tanúja voltam a felszabadító néphadsereg és a népi milícia felvonulásának, hallottam Dél-Vietnam út törőit, amint az „Aki Ho bácsit legjobban szereti” című dalt éneklik. Mindenttől any- nyira meg voltam hatva, hogy könnyezve felnyitottam fiatal karom erét és saját véremmel rárajzoltam arra a selyemdarabra, amit a mi hadseregünk zsákmányolt a le győzött ellenségtől a giong-i csatában, 1947 április 24-én, — a Te képedet és Dél-, Kö zép-, Észak-Vietnam három gyermekének képét, akiknek fejei a Te fehér fejedhez simulnak. Amikor az elvtársak látták folyni véremet, megijedtek, azt hitték, hogy meg vagyok sebesülve. Én azonban azt mond tam nekik: „Az én vérem az én atyám vére, amelyet nekem adott. Az én vérem az én népem vére. Sohasem merném ezt fölösle gesen pazarolni. Egész testem, egész életem mindvégig atyámé”. Kérlek fogadd el tőlem ezt a képet, ame lyet saját véremmel & saját könnyeimmé1 festettem. Bizonyítéka ez az irántad va’ó tiszteletnek, aki fölszabadítottad az én mű vészetemet, aki átváltoztattad az én teste met és lelkemet a nemzeti föl szabad'tó forradalom győzelméért folytatott harc kö nyörtelen eszközévé. Vietnam. 1947. IX. 12. Diép-minh-Cháu.’’ Diép-minh-Cháu képei ettől kezdve egy célt szolgának — a foiTadalom ügyét. Ké pei témáját már a valóságos életből meríti, a vietnami nép nehéz, de dicsőséges életé ből. Előadási módja világos, realista. A finom eleganciát fölváltja a drámai nagy vonalúság. a lesűrített lényeg. Már tuda tosan merít hazája hagyományaiból és Viet nam népművészetének kincseiből. Képei meg rendítő lelki emóciót váltanak ki a nézőkből. Ez az erős hatás részben abból a megalku vás nélküli, lelkes odaadásból származik, amellyel Diép-mánh-Cháu szolgába a for radalom ügyét, részben pedig abból a tény ből, hogy az ábrázolt drámai eseményeket saját magh közvet1en-ül átélte és ezek természetesen mély nyomot hagytak — és megdöbbentő hangulatot váltottak ki ér zékeny művészleikében. (j.i.) '88
