Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 7-8. szám - Ján Drda: Vörös Tortiza
tacsomókat húznak maguk után... az ember el sem hinné, hogy az füst... és mélyen alattunk vízimadarak keringenek a part fölött. Nézzétek csak, fecskék! — Micsoda fecskék? Hisz azok tengeri sasok! — mondja a kísérőnk és csillog a szeme az örömtől, hogy így meglepett ben nünket a Kaukázus szépsége. De akkor dobogott legerősebben a szívem, amikor annak a kis szobának a küszöbén álltunk, amelyben Sztálin látta meg a nap világot. Gori... apró kisváros a hegyek között, valósággal elborítja az almafák és a szőlőskertek zöldje, szürke mészkőhegy ként emelkedik fölötte az ősrégi soktomyú vár. amely állítólag másfélezer évnél is öregebb. És valahol a vár alatt, Povliant— Ubani-nak hívták azt a szegénynegyedet, áll egy vályogból épült öreg házikó, csak két szoba van benne, köztük rövid folyosó, alattuk kis pince. A nagyobbik szobában lakott a háziúr, a baloldali kisebbikben pedig egy fiatal cipész, Visszarion Dzsugasvüi, okos és szép feleségével, Jekatyerinával. egy zsellér lá nyával Gambauréli faluból. Ezt egy öreg ember mondta él nekünk és én feljegyez tem magamnak minden egyes szavát. Visz- szarion papa igazi művész volt: puha szat tyánbőrből magas cipőket varrt lányoknak és férfiaknak, táncolni és harcolni is lehe tett bennük. Jekatyerina, vagy ahogy ott hon hívták: Keke pedig gyönyörűen tudott fonni meg szőni, olyan kenyeret sütött, hogy valamennyi szomszédasszony eljött megkós tolni és megdicsérni, ruhát és fehérneműt varrt, és amint mondták, olyan gazdasszony volt, hogy nem akadt párja. Kevés pénzből is tudott gazdálkodni és sohasem engedte be házukba a szükséget. Amikor Keke mama huszonhárom éves volt, megszületett kisfia, József, akit Szo- szonak becézett. Akkoriban súlyos ragályos betegség ütötte fél fejét a városban és rö vid idő alatt végzett az erős, felnőtt embe rekkel is. A szomszéd házban egy napon három fiúgyermeket ragadott él a halál. A kis Szoszo is lázas lett és súlyosan meg betegedett. Persze orvos az egész vidéken egy sem volt. , Az elvtársnők, akik velünk együtt láto gattak él Goriba, könnyeztek, amikor hal lották, hogyan ült Keke, a fiatal anya éjjel nappal, szünet és pihenés nélkül Szoszo ágya mellett és harcolt a fia életéért. Anyai szeretetének erejével, erős akaratával és egészséges eszével végül is megmentette fiacskáját, Szoszot... az egész világ minden anyjának és minden gyerekének boldogsá gára. Belőle nőtt fel Sztálin élvtárs, a sze gények és megalázottak legdrágább barátja, minden nép legnagyobb tanítója, a mi sze retetünk és reménységünk. Nem álltam meg könny nélkül, amikor láttam a mi cseh, falusi anyókáinkat, amint kemény kezükkel simogatták az ajtót, amely nek küszöbén ugrált át a drága kisfiú lába. Nem bírták elszakítani tekintetüket a fes tetten asztallaptól, amelyen a gyerek karéj kenyere feküdt. Gyerekkorom óta nem imádkoztam és már régóta nem hiszek az úristenben. De abban a pillanatban mégis eszembe jutottak az ősrégi szavak: Áldott vagy te az asszonyok között.... És mindnyá jan mély meghajlással búcsúztunk ettől a szegényes háztól, ahol félvirradt életünk napja. Ellátogattunk a Mtgvari folyó partjára is, ahol egykor a kis Szoszo halászgatott. A gyerekek között ő volt a legeszesebb, nemcsak az iskolában, hanem a játékban is. ö futott a leggyorsabban, ő talált a legbiztosabban célba kővél és gerellyel, mindig ő volt a fiúk vezére. A játékoknál minden gyerek abba a csoportba akart kerülni, ahol Szoszo volt, mert mindig az nyert. Győzelmüket vezérük ügyességé nek, és merészségének, egyben pedig eszes ségének is köszönhették. Azt beszélik, hogy gyakran játszottak „kányára és kiscsibékre” — gyermekkorunkból mi is ismerjük ezt a játékot, amelyben a kánya kőrülszálldos- sa a kiscsibéket és egyet el akar ragadni a kottástól. Ha Szoszo játszotta a kottást, egy csibét sem vitt él a kánya, bárha egy egy ész fejjel magasabb is volt nála! Ott, ahol a Liahva ömlik a Mtgvari fo lyóba, a fiúk kacsázni szoktak, grúzul ezt a játékot úgy hívják: büa-büa. Lapos kö veket hajították a folyó tükrére és arra törekedtek, hogy minél messzebbre buk dácsoljon, kacsázzon 'a vízen.. t Szoszo ebben is mester volt. Amikor aztán megunta a játékot, fölfelé futott a Mtgvari mentén. A folyó tele van md örvényekkel és veszélyes vízalatti szik lákkal. Szoszo kiáltozva., kacagva ugrott a vízbe és néhányszor egymás után átúszott a folyón, a!z egyik partról a másikra, mia latt a többi fiú csak a Liahva csekély vizében tapicskölt. Azon a helyen a folyó hullámaitól simára csiszolt három hófehér kavicsot emeltem föl a földről és emlékül a zsebkendőmbe kötöztem őket. Láttuk a kis Szoszo iskolai bizonyítvá nyait is: anyanyelvéből, a grúzból, orosz nyelvből t görögből és a többi tantárgyból egyaránt kitűnője volt, örül az ember sz;ve, ha üyen bizonyítványt lát. Azt is mondták, hogy szenvedélyesen és elméiyülten olvasott. Gori egyik utcájában volt egy kis könyves bolt. Az előkelőségek nem fordultak meg benne, de itt találkoztak titokban a gori hazafiak és könyveket kölcsönöztek, ame lyekben a szegény grúz parasztok szenvedé seiről volt szó. Ezekből a könyvekből ta nulta meg Szoszo szeretni leigázutt hazáját és gyűlölni az elnyomókat. Vagy egy fél napot töltöttünk azokon a helyeken, ahol hatvan évvel ezelőtt Sztálin elvtárs növekedett. Szívünk téli volt bol dogsággal. és örömmel. Tisztelettel pillan tottunk minden idősebb emberre: talán emlékezik rá, talán játszótársa volt, vagy együtt járt vele a gori iskolába. És amikor megemeltük a kalapunkat az öregek előtt, ők mosolygó, nagy, sötét szemmel néztek ránk, mintha velünk együtt örülnének bői-
