Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 7-8. szám - Ján Drda: Vörös Tortiza
vörös Tortiza Irta: Ján Drda i A földeken az erdőtől egészen a faluig még hó fekszik, mint széles, fehér párna, vékony csíkokhoz hasonlóan tarkázza a két dűlöút. Februárvégi, elkésett hó ez, hisz ilyenkor már minden nap várhatjuk, hogy felcsendül a pacsirták reggeli dala. De azért nem árt a hó, megvédi az őszi vetést a száraz fagyoktól és jól megszivja majd ma gát a föld. Rá is fér, hisz negyvenhétben úgy kiszikkadt, hogy máig sem tudta még bepótolni. Node várjatok csak, kisüt majd a már ciusi nap és friss tavaszi ereje az életadó nedvet a gyökerekből a rügyekbe kergeti! Két nap alatt eltűnik a hó és akkor csodát láttok: a mi visnyovai földjeinket nem szel- desi már apró darabokra a mezsgyék rá csozata, a határ csupa nagy, széles, szövet kezeti tábla. Azelőtt mindenféle okoskodó emberek azt mondogatták, hogy a mi cseh földünk azért szép, mert olyan tarka, csu pa '’keskeny, hosszúranyúló parcella, folt hátán folt, mint egy fiatal lány szoknyája, aki a zsellérházból egy kis zöldségért fut ki a rétre. De nálunk Csehországban nincs többé zsellérkunyhó. És most megszabadu lunk a foltos szoknyától is, a nyomor szép ségétől, amely nem ad meleget és jól sem laktat. Más, új szépséget akarunk, amely többet ad az embereknek mint száraz ke nyeret és krumplihéjat: határtalan, bőkezű szépséget, az igazi szabadság szépségét. Volt idő, amikor én is így beszéltem a néhány ekenyomásnyi földemül: kicsi, de az enyém. Pedig saját itvigamat csaptam be vele, mert a vityillómon több vo't a jel zálogkölcsön, mint a zsindely, az adóvégre hajtó állandó vendég volt nálunk és egy tálból evett velünk a nagygazda, akinek fogatért a magam és a feleségem munká jával fizettem, meg az uzsorás, akitől pénzt kölcsönöztem, hogy megfizethessem az adós ságaimat, meg az adósságok kamatait. Ma már nyugodtan mondhatom: a miénk ez a föld és mekkora! Nézzétek csak meg, ha majd leolvad róla a hó: egész országunk megnőtt, messzibe nyúlt, egyszóval gyara podott. Kicsiből naggyá tesszük cseh földünket, mint amikor az ember új, tágas házzá építi át -a régi kunyhót. Én azt mondom nektek, egyszer, ha majd öregek leszünk és sírunk fölött számot vetünk az életünkkel, büsz kén mondhatjuk majd, hogy mi is ott vol tunk, amikor a cseh név zséll érkunyhókból virágzó gazdaságokba költözött. Tudjátok elvtársak, az életem legnagyobb öröme és az ad nekem biztonságot, hogy én. Vetrovec József, egykori visnyovai tehenes zsellér, ma az egységes földműves szövetkezet elnö ke, szintén részt vettem a munkában, ami kor a mi népünk Csehszlovákiában felépítette a boldogságot. ♦ ♦ ♦ Az igazat megvallva, hozzánk Visnyovába úgy érkezett meg a Vörös Hadsereg, mint ha az égből pottyant volna. És legfőbb ide ié volt, hogy megérkezzen, mert külön ben községünkből csak kormos falak ma radtak volna és a lakosok javarésze ott lel te vó'na sírját az üszkös romok alatt. Amott a Szeles-dombon és a mögötte fekvő
