Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 7-8. szám - Arató Endre: A cseh és magyar nép összefogásának hagyományai 1849-ben (II.)
niszter urak ellen”. Ezt a falragaszt az ústí nad orlicei Slovanská Lipa tagjai ol vasták és terjesztették. A jelentés azután beszámol arról, hogy milyen intézkedéseket foganatosított a falragaszok terjesztésével kapcsolatban. Ilyen Kossuth-proklamáció - kát természetesen nem találtak. A hatóság ébersége azt bizonyítja, hogy mindent el követtek a magyar szabadságharc forradal masító hatásának megakadályozására. De ez a hatás Kossuth és a magyar szabadság harc iránti rokonszenvben tevékeny erő ként élt a cseh népJkörében. Hasonló je lenségekkel gyakran találkozunk. A ható ságok rendszeresen kutatták, hogy a cseh nép Kossuth és a magyar szabadságharc iránti Tokonszenve hozott-e létre konkrét forradalmi kapcsolatokat. De a jelentések arról számolnak be, ami a valóság volt: „Nem vettem észre, hogy itt az utóbbi idő ben bizottság alakult volna, amely egy Prágában levő egyesületen keresztül Kos suth központi irodájával összeköttetésben állott volna’’. A magyar csapatok bevonu lásával kapcsolatiban — mint említettük — különféle mende-mondák éltek a cseh pa rasztság körében. Ehhez alapot — mint lát tuk — maguk a radikálisok adtak, akik számítottak a magyar csapatok és Janeček betörésére. A nép körében különösen Ja- nečekben bíztak, akiről az a hír járta, hogy átállt a magyar szabadságharc olda lára. Egy német kiáltvány, amely a drezdai felkelés idején „a csehországi némpt test vérekhez” szól, így ír: „Morvaországban a hősöket (a magyar felkelőket) mint meg- mentőket üdvözlik, a szláv lobogót látjuk a magyar mellett lengeni; Janitschek, a szlávok vezére, szintén a magyar sereg ben van. Galíciában készülnek a felkelésre stb.”. Ez a hír sem felelt meg a valóság nak, de híven tükrözi a cseh és morva pa rasztság magyar szabadságharc iránti ro- konszenvét Mikor Janečeket a májusi fel kelés előkészítésében való részvétel, a ma- gyar szabadságharc támogatása vádjával letartóztatták, olyan hírek terjedtek el a kőniggrátzi kerületben, „hogy Janeček már ismét kiszabadult a fogságból és sza badlábon van (egyesek szerint magasabb parancsra, mások szerint a nép szabadította ki erőszakkal!) biztosan idejön majd a ma gyarokkal”. A jelentés ehhez hozzáfűzi, hogy e mende-mondák terjesztésével Ja neček hívei azt akarják elérni, hogy „párt híveik” megőrizzék bátorságukat Janeček letartóztatása után is. Janeček „párthívei” — folytatja tovább a jelentés — „a ma gyar-lengyel fölkelés ügye iránti rokon- szenvnek, mindazon jelenség szerint, amit megfigyelek, olyan széles mértékben egyengették az útját, hogy a lázadók Cseh ország felé közeledésének esetére kilátásba helyezték a lakosság legalább kétharmad- részének hozzájuk való csatlakozását. Prá ga és az erődök ostromállapotának ellené re ugyanis ennek a vidéknek a felforgatói nincsenek megfélemlítve, sőt gonosz szel lemek elborítják a nép minden rétegét és a vakbuzgóság örvényébe rántják nemcsak az egész vagyontalan néposztályt, hanem még a kisbirtokosokat is a tehetősebbek tulajdonának kommunisztikus felosztása reményében”. Ugyanez a jelentés számol be arról is, hogy Janeček elfogatásakor hallani lehetett olyan kijelentéseket, hogy „nincs más segítség a falu számára, nem lesz előbb jobb dolga a parasztnépnek, míg csak szét nem rombolnak minden piros (cserepes) tetőt és meg nem semmisítik azok lakóit”. A fentiek mutatják, hogy a magyar-cseh kapcsolat és a magyar szabadságharc mel letti agitáció (Kossuth-proklamációk ter jesztése stb.) jelentőségét a jelentések fel nagyítják. A magyar csapatok csehországi bevonulásával kapcsolatban sok remény teli hír keringett a nép körében. Nem vi tás, hogy az idézett jelentések azokra a konkrét tapasztalatokra támaszkodnak, amelyek élénken éltek a cseh parasztság körében éspedig Kossuth és a magyar sza badságharc iránt táplált rokonszenv érzé sére. Az elmondottak szemléltetően bizonyít ják, hogy a cseh-magyar viszony megvál tozott. Meg kell jegyeznünk azonban azt, hogy a magyar kormány nem figyelt fel kellően a cseh radikálisok küzdelmére, pedig az oktrojált alkotmány után a prá gai radikálisok kapcsolatot kerestek a debreceni körökkel. A kormány képvise lői a cseh liberálisok felé orientálódtak. Errő számol be Szarvady Frigyes, a pári zsi követség titkára Kossuth Lajoshoz 1849 március 15-én írt levelében. „Én írtam egy levelet a cseh (kremsieri) párthoz, mellybe megmutattam, hogy a mi kormá nyunk, ha annyit nem igér, mint az ausztriai, csak azért tette, mert csak annyit akar megígérni, a mennyit megad hatna. De hogy valósággal többet adna, azaz ő decretálta a nemzetiségek egyenlő séget, mi a diaetalis előjogot akarjuk csak fenntartani a mi nyelvünknek stb. A mos tani conjuncturák közt a levél jó hatással leend, mert a csehek dühösek a ministe rium és a dynastia ellen ...” E kezdeményezést a cseh liberális bur zsoázia nem karolta fel. A liberálisok — mint láttuk — szembefordultak a magyarok iránti rokonszenvmegnyilvánulásokkal. A magyar kormánynak a radikálisokkal kel lett volna a kapcsolatot felvennie. Ez volt az egyik döntő oka annak, hogy a segítés módját konkrét tárgyalások ' és ezen alapuló szövetség nem pecsételte meg. Ennek ellenére a cseh nép rokonszenve a magyar nép függetlenségi harca iránt közvetve ugyan, de segítette a magyar szabadságharcot. A cseh radikálisok fel ismerték, hogy milyen nagy jelentősége van a magyar szabadságharcnak a cseh nemzet szabadságjogainak kivívásában. Erről számol be egy tudós magánlevele is, amely az egykorú sajtóban jelent meg. „Az ellenzék (értsd radikálisok) eljutott ahhoz az állásponthoz, hogy kisebb remé nye lehet eredmény elérésére, ha Magyar országot pacifikálják. Innen a nagy szim
