Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 7-8. szám - Kovács Endre: Kollár János
szlovák hazafiainak. Egy olyan korban, amidőn a szlovák nemzeti élet még csak ébredezőben volt, Kollár az európai felvi lágosodott írók szellemében, a saját hazája iránti forró szeretettől vezérelve és a cseh felvilágosodás mozgalmaihoz kapcsolódva harcra buzdítja nemzete egészséges erőit Ez az áldozatos munka a következő nemze dékben a kultúrmunkások egész sorának az eszményképe, az inspirálója lesz. A polgári történetírás meghamisította Kollárt: romantikus álmodozónak tüntette fel, olyan költőnek, aki nem a valóság ta laján mozog, hanem utópista álmok biro dalmában él. A költőt igyekeztek megfosz tani eredeti jellemvonásaitól. Gondolatait visszavezették a korabeli német filozófusok, Herder és Hegel eszméihez, mint költőt Pet rarcával rokoníto^ták, a szláv kölcsönösség kollári eszméjét pedig antik forrásokból ipar kodtak levezetni. Később meglehetősen Kollár nevéhez tapadt a pánszlávizmus reakciós politikai tana is, melyhez Kollárnak életé ben semmi köze sem volt, viszont teljesen háttérbe szorultak a költő felvilágosodott, demokrata jellemvonásai. Pedig Kollár költészete nem egyszerű lecsapódása az akkori európai eszméknek, nem a nyugati filozófia, a német gondol kodás visszfénye, hanem — amellett, hogy természetesen megvannak a nemzetközi iro dalmi összefüggései — erős hazai élmény forrásokból táplálkozó, harcos költészet. A költői ábrándok nem homályosították el Kollár előtt a reális társadalmi valóságot s költészetének élményforrásai legalább any- nyira a való élethez kapcsolták, mint an tik olvasmányaihoz Ifiú éveiről írott emlékezéseiben a költő tanulságosan rajzolja meg azt a világot, amely gyermekkorában körülvette s amely döntően hatott egyénisége kialakulására. A mosóci (mosovcei) falusi bíró fia korán szembekerült a feudális magyar társadalom intézményeivel, jellegzetes alakjaival és ko rán kifejlődött benne a gyűlölet e világgal szemben. Hogyne, hiszen még apjának, a bírónak is robotolnia kellett az uraság föld jén! Kollár gyermekkori olvasmányai kö zött fontos helyet foglaltak el a 17. és 18. század üldözött cseh protestánsainak, a Cseh Testvéreknek Szlovákiában oly nagy számban fellelhető könyvei. Besztercebá nyai diákkorában lázasan olvasta a 18. századbeli forradalmi filozófusok, a francia forradalom előfutárainak iratait. Ilyen elő készületek után került a pozsonyi evangéli kus líceumba, ahol már a múlt század első éveitől kezdve működött Palkovics György vezetése alatt a cseh irodalmi és nyelvi tan szék. jPozpony szláv irodalmi központtá vált, ide vezetett az útja a csehek és a szlo vákok másik két nagy ébresztőjének, Safá- riknak és , Palackynak is. Kollár Pozsonyból Jénára ment a teológiára. De Jénába már nolitikailag felkészülten, problémákkal ter hesen érkezett meg. Jéna szerepe Kollár életében csak annyi, hogy véglegesen ki formálta politikai meggyőződését. Itt már A ház, amelyben Kollár János Körmöcön lakott. javában tombolt a fiatal német burzsoázia, nacionalizmusa. E szenvedélyes és akkor még Kollár számára újdonságként ható nacionalizmusnak a heve megdöbbentette Kollárt. Űj érzések töltötték el, miközben a maga szülőföldjére emlékezett, a feudá lis elnyomatás terhei alatt sínylődő Szlo vákiára. Megerősödött benne a haza, a nép iránti szereteti A nacionalista német diákság gyűlölettel fordult a többi nép ellen. A nyers gőg, a fizikai erő és az erőszak durva kultusza uralkodott a jénai ifjúság soraiban. Az egyetemen soviniszta professzorok hirdet ték, hogy a német fajta uralkodásra hiva tott a többi nép felett. Kollár tisztán látta, hegy milyen veszélyt jelent a német na cionalizmus a többi nemzetekre s fájdalom mal gondolt arra, milyen elnyomott álla potban élnek a szláv népek — nemcsak a szlovákok, hanem úgyszólván az összes többi szláv nép, mely akkoriban — az orosz kivételével — egytől-egyig idegen uralom alatt sínylődött. A természetrajongó Kollár Jéna kó’- nyékén tett sétáin meglepődve látta, hogy úgyszólván minden fordulónál a hajdani szláv lakosság nyomai tűnnek elő. Hely nevek, népi szokások, különféle emlékek figyelmeztették a szláv múltra. De a lakos ság körülötte német volt. „Alighogy be rendezkedtem Jénában, — írja Emlékira taiban — s megismertem a Saale folyó völgyét, egyszeriben mély fájdalom fogott el, olyan, amilyent a temetőben szok tunk érezni,' de az én fájdalmam sokkal élesebb és mélyebb volt. Érzelmeim e táj régi szláv törzseiről beszéltek, a drága ősök sírjairól, a rabszolgákká tett és megsem* misített luzsicai szorbokról. Minden város, falu, folyó és hegy, mely sztev nevet vi selt, sírnak tűnt fel előttem, vagy sírhant nak ebben az óriási temetőben”. Jénai élményei nem keserítették el Kol lárt, inkább új erő forrásaivá lettek. A veszély láttára népe megmentésén kezdett gondolkozni: az erővel szemben egy másik erőt akart állítani, — de hol volt ilyen -«rő7 Saját otthona, Szlovákia fegvvertelennek, gyengének tűnt fel szemében: gyengék vol tak a csehek és a többi szláv nép is. Csak
