Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 1. szám - Gyurcsó István: Papíratléta - Gyurcsó István: Piroska
OYVSCSÓ ISTVÁN VERSEI íróasztalán papírból állnak, fekszenek, hevernek akta hegyek. Száz rendelet ezer igéit, pöttyösre köpik, festik a legyek. Por száll vastagon. Betűkre ? nem ismersz/ Keresd a magad újítását, — bár két napig — nem leled. Elintéznivalókat magára szedi buzgalommal mint fázós a ruhát: Takarót? alsónadrágnak. Cipellők helyett? subát. Telefon szót innen és onnan, ő kapkodva felel és ígér, végül úgy kerül mindenkit mint sarokba szorított egér. Nála felírva hegyén-hátán minden fordítva, lót, fut, ügyrendet nem talál. Csak mikor egyedül marad akkor pihen, s tétován meg- áll. Gondolkodik mint száz más, töri magát, s ha szólsz neki?: „Annyit mint én, az üzem nél, senki nem intéz“ — lihegi — Végig száguld üzemrészle- gen, fuvaroz papírt, kacsint hct kérdezed, szeme beszél: Jövök, teszem, hozom, viszem: ó jaj, mindig csak én", ő a nélkülözhetetlen ember, pótolni magát nem hiszi, hogy tudná ember fia, vagy helyettesíteni valaki .. . — Pedig mégis, három nap ja, — mert az üzem úgy akar- ta — megy a munka mint a csík. Üj elvtársunk szorgos, víg• Pontos mint egy esztergá lyos. — Ez a csere nem lesz ká ros — Kis Piroska ott szaladgált a tanyán, tövis szúrta, karját csípte vad csalán. Apró lábát kis cipőkbe nem dugta, eső verte, arcát a szél kifújta. Apja szántott, szikes, bérelt földeken. Káromkodott hogy „lám semmi nem terem!*' Az árendát ugyan miből fizette?... ... csendőr, dobszó a tanyá ról kiverte. — Nincsen hajlék, nincsen otthon, merre hát? Hol hajlítsa keresetre derekát? Cselédsorra került csak a menedék, oda faroltatta sorsa szekerét. Ott tanulta meg Piroska nagu hamar, mit jelent, ha száz libának híja van. Az intéző nemcsak a bért fogta le; nádpálcával is suhintott: „céda, te!", — Egyszer aztán — éppen ősz volt, — híre jött hogy valahol a Kis Máira hegy mögött jönnek, győzve, bátor szov- jet katonák, s elkergetnek grófot, csen dőrt, fasisztát. Jöttek is ám! Apja futott elébük. „Tudtam! tudtam, hogy ezt egyszer megéljük!” — úgy kiáltott — s arca égett, piros volt, piros mint a zászló, melyet megcsókolt. Piroskát is fölemelték magasra, gyönyörű szép új időre, naposra. Szabad szellő incselkedett hajával, hős katonák párol áztak apjával. Űj törvények, új emberek születtek, fölszabadult földbe magot vetettek. Piroskának tavasza is kinyílott, mint a rózsa, illatozott, virított. Boldog jövő felé lépdelt előre. Nézzünk, ugyan hol van, mi lett belőle. Agronómus? avagy talán traktoros? vagy csilingel keze alatt villamos? tán Kuncsicén daru markát figyeli amint a nagy traveznikei emeli? tanítónő valahol egy faluban? joghallgató? (mert ehhez is joga van.) Nem tudhatjuk hol épít, vagy hol tanul, (Sok Piroska él, ki nem rég szabadult) dicséri őt száz, meg ezer munkahely, ahol bátran, szabad szívvel útra tel. ... Legyen bárhol, egyete. mén, traktoron, sorsa 'ível a tudással, gazdagon. Papírodéra Piroska Atlétánk meg hol cselez? Préselőgépnél remeg. Szisszen a gőz, elugrik, félve, gyáván dolgozik. Konok, hallgat, három hétig, önérzete sértett, vérzik, munkahelyét váltogatva, fejét gyakran megvakarva jótanácsra nem figyel, ha kérdezik, nem felel. Később négyen közrefogják, munkamódszert magyaráz zák, levetkőzi a közönyt, konok képe kedvet ölt, Most is kacsint, de már másra, gőzre, füstre, mozdulásra. Atlétánk már nem cselez, préselőgépnél nevet.
