Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 6. szám - Jankovich Imre: Leonardo da Vinci / Szemle
Verocchio műhelyében keletkezett. Nagyon kedvelt, sokszor felhasznált téma volt ez az akkori időben. Leonardo mégis egészen új valamit alkotott. Ez az angyali üdvözlet nem a szokásos, glóriás, merev szentkép, hanem életszerűen mutatja be azt a rendkívüli pil lanatot, amikor Mária megtudja, hogy a Messiás szülőanyjává van kiválasztva. Leonardo, mint minden képében, itt is nemcsak egyszerűen ábrázol, hanem lelki problémákat vet fel és old meg. Ő maga mondja: „A jó festőnek főleg két dolgot kell ábrázolnia, — az embert, és lelkiállapotát. Az első könnyű, de a második nehéz, mert ezt megfelelő mozdulatokkal és taglejtéssel kell kifejezni. Az olyan alakok, amelyeken a lel kiállapot nem tükröződik, kétszeresen halot tak.“ Külön meg kell emlékeznünk a kép különös, szinte földöntúli hangulatáról. Leo nardo mesterien tudott a kép egyes részle teivel. a háttérrel, az architektonikus és ter mészeti kiegészítő elemekkel, a fény és ár nyék finom keverésével a témának megfelelő hangulatot teremteni. Leonardo művész és tudós egyszemélyben. Hogv műveivel meg- felelő hatást érhessen el, tudományosan ana lizálja a természeti jelenségeket, hogy azután festményein úgyszólván szintetikus úton újra előállítsa őket. Módszereit és tapasz talatait az „Értekezés a festészetről“ című munkájában foglalja össze. Ez a mű szinte recept a festőknek különféle témájú képek megfestéséhez. Leonardo egy egészen új fes tői technikát dolgozott ki, amelynek egyik alapvető vonása a fénv és árnyék érzékeny keverése, az úgynevezett „Sfumato“. Leonar do az előbb említett művében a következő ket mondja a „Síumatóról“: „Csak ezzel a módszerrel érhet el a festő olyan árnyalato kat, mint aminők például az átlátszó tár gyak, a homály, melyen át csak nehezen törnek át a tárgyak körvonalai, az eső után szálló ködök a bennük rejlő hegyekkel és völgyekkel, a por, ami felszáll a harcosok lábanyomán, a füst. mely hol vastag, hol vékony, a halak, amint a víz felszínén fic- kándoznak, a patak alján szint játszó kavics, a folvók homokja, a víz hullámaitól rezge tett fűszálak, a fejünk fölött kitáruló csil lagvilág közelebbi és távolabbi csillagaival s megszámlálhatatlanul sok más jelenség.“ Leonardo minden képéhez alaposan fe1 ké szült. Rengeteg vázlatot készít, amelyekben tanulmányozza a témának legmegfelelőbb mozdulatot, keresi a kívánt arckifejezést. So hasem elégszik meg a történet egyszerű el beszélésével, igyekszik mindig a lényeget, a ieFegzeteset megragadni. Saiátmaea mon dotta: „A művész, aki úgy rajzol, ahogy a szem lát, az ész bekapcsolása nélkül, tükör re emlékeztet, amely visszaveri bármely elé je állított tárgy képét anélkül, hogy ismer né.“ Leonardo érdeklődési körébe tartozott a báj és a gyöngédség ábrázolása is. amely fő leg Madonna-képeiben kerül kifejezésre. Az egyik ezek közül a leningrádi Ermitázsban őrzött „Benois-Madonna“ egy finom — gyer mekarcú nőt ábrázol, amint térdén. ülő kis fiának virágot nyújt játszani. A kompozíció alapmotívuma a gyermek játéka, aki a virá got hirtelen mozdulattal ragadja ki anyja kezéből. A kép lendülete, a testek egymás hoz való viszonya, tengelyeinek hajlítása annyira újszerű, hogy szinte már a későbbi barokk festőművészet kompozíció elveit le het érezni rajta. Ezek az elvek még szembetűnőbbek a má sik Madonnás képen, az úgynevezett „Cicás Madonnán“. Sajnos, az eredeti kép elveszett, mi csak a számos tanulmányrajz nyomán al kothatunk fogalmat róla. Ez a kép szintén egy fiatal anyát ábrázolt, kisgyermekkel az ölében, aki viszont egy mindenáron szaba dulni akaró macskát szorongat. A jelenet al kalmat ad a dinamikus megoldásra, amit Leonardo szédületes módon ki is használ. Úgyszólván az egész csoportot rotációs fel felé irányuló mozgásba lendíti és szinte anyagtalanná teszi. Némelyik vázlatán azt a benyomást^ kelti, mintha magát a mozgást, a hullámzó energiát ábrázolná minden anya gi kötöttség nélkül. A testek ilyen spirális méghajlítása, az anyag feloldása, a forgó mozgásba zárt kompozíciók kifejezése, lénye gében szintén barokk probléma, amelynek felvetésével Leonardo messzire túlszárnyal ta korát. Az első nagyszabású kompozícióra 1481- ben kap megbízást, a San Donato in Scopeto szerzetesei megrendelnek nála egy festményt, amelynek a napkeleti bölcsek hódolatát kell ábrázolnia. Leonardo nagy gonddal fogott a kép elkészítéséhez. Egy fönséges emberi drá mát akart megörökíteni, azt a percet, ami kor a messze földről érkezett bölcsek először pillantják meg a világ megváltóját. Leonar- dot mindig az érdekelte a legjobban, hogv egy bizonyos rendkívüli esemény milyen ha tást vált ki különböző korú és jellemű em bereknél. Ezzel a problémával foglalkozik a „Napkeleti bölcsek hódolatá“-ban is. Megle petést, örömet, megalázkodást, szinte önkívü letig menő hódolatot, kíváncsiságot, közönyt fejez ki az egyes alakok arca és mozdulata. Az emberi lelkek más és más reakciójának mozdulatokkal való kifejezése drámaian mozgalmassá teszi az egész komnozíciót. A lüktető élet ritmusa, valami rendkívüli iz galom hullámzik az egész képen, még a hát téren is, csupán a középen elhelyezett anya és kisgyermek alakja képez szilárd pontot a vonagló tömegben, mi által a kép eszmei értelme tökéletesen kidomborul. Ez a festmény is befejezetlenül maradt, mint Leonardo annyi sok műve. A művész festői zsenije azonban a maga teljességében bontakozik ki a vázlatokból és a félig kész képből is. Még ebben az időben, az első firenzei tar tózkodása éveiben születik meg Szt. Jero mos című képe. A vezekto extázisbán levő szentet mutatja, amint jobbkezében tartott kővel önsanyargatásként a mellét veri. A szent, öreg aszkéta testének hű ábrázolása Leonardo anatómiai tanulmányainak ered ménye. Vassszorgalommal tanulmányozta az emberi szervezet titkait, nem törődve azzal
