Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 6. szám - Jankovich Imre: Leonardo da Vinci / Szemle
A haladószeliemű emberiség a múlt évben emlékezett meg Leonardi da Vinci születé sének 500-ik évfordulójáról. A Béke Világ tanácsa határozata értelmében az egész vi lágon méltón megünnepelték ezt a nagy mű vészt. _ a kultúra óriását, aki olyan sokat ajándékozott az emberiségnek, aki oly na gyon meggyorsította a fejlődés ütemét. A most rendezett bratislavai Leonardo da Vin ci kiállítás újból alkalmat ad, hogy felidéz zük ennek a halhatatlan titánnak az emlé két. Igazi reneszánsz ember volt. Annak a kor nak a gvermeke, melyet kultúrtörténelmünk egyik legjelentősebb időszakának nevezhe tünk. Engels a „Természet dialektikája“ cí mű művében ígv jellemzi ezt a kort: „Ez volt a legnagyobb haladóirányú átalaku’ás, amelyet az emberiség addig átélt. Oly kor volt ez, melynek óriásokra volt szüksége és óriásokat is nemzett, a gondolkodás, szen vedély és jellem, a sokoldalúság és a tudás óriásait.“ Az utóbbi mondattal talán éppen Leonardóra céloz, az általános emberre, a művészre, tudósra, technikusra, akit min den érdekelt, aki mindennel foglalkozott, amivel örömet és segítséget nyújthatott em bertársainak, amivel az ész diadalát előbbre vihette. Művészetével megalapozta az újkor realista szemléletét, fölfedezte a világ, a valódi élet szépségeit, tudományos munkájá val pedig eloszlatta azt a misztikus ködöt, amellyel a középkor világnézete vonta be a természet titkait. Az északolaszországi városok gazdasági fejlődése a XIV. század végén egv úi társa dalmi rétegnek, a városi polgárságnak nagy arányú előretörését tette lehetővé, amely a feudalizmus és ideológiája aláásásával kezdi meg az újkor társadalmi rendjének kiépí tését. A humanista mozgalom — amely az úiiászületett antik kultúrhagyományokra támaszkodik — ideológiai fegyverül szol gált ebben a harcban. A nagyfokú vitalitás, az élet szépségeinek felfedezése — mint reakció a középkor égbe vágyakozó tenden ciájára, az egyéni szabadság és az egyház dogmáitól való függetlenítés deklarálása jel lemzi ezt az irányzatot, amelynek egyik központja éppen Firenze, ahová a 16 éves Leonardo kerül szülőfalujából, az Albínói hegység nyugati lei tőjén fekvő Vinciből. Firenze kedvező feltételeket nyújtott a mű vészetek fellendülésére. Gazdag világváros volt ebben az időben, ahonnan a hatalmas Medici család az akkor ismert világ nagv- részének kereskedelmét, pénzügyeit és gyak ran politikáját irányította. Természetes, hogv a városban felbecsülhetetlen vagvon gyűlt össze, amely lehetővé tette nagyszabá sú művészi akciók realizálását. A tudósok, költők, művészek nagy számban gyülekez nek a Medici-udvar körül és lelkesen dol goznak a humanizmus ideáljainak megvaló sításán. Maga a város, a reneszánsz építészet kin csesháza, már külső arculatával is az újkor levegőjét sugározza. Brunellesc-hi merész ku polát emel a még gót tradíciók nyomát vise lő S. María Del Fíore fölé, a S. Lorenzo, S. Spirito templomokban, a Fazzi kápolnában pedig már világosan kifejezésre juttatta a firenzei humanizmus igyekezetét. A gaz dag patríciusok palotái, a Palazzo Pitti, Strozzi, Gondi, Palazzo Ruccellai,- Palazzo Medici stb. egymás után emelkednek. A ko rai reneszánsz nagy építészei Brunelleschi, Michelozzi, Benedetto De Majano, Cronaca, Guiliano Da Sangallo, Leó Battista Alberti munkájukkal egységes városképpé fejlesztik az Arno folyó partján fekvő Firenzét. Ez a légkör — Firenze a költők, művészek, tudósok városa — lehetetlen, hogy ne lett volna mély nevelő hatással, még kevésbbé érzékeny lélekre is, mint Leonardo, akinek az a szerencséje is volt, hogv a Firenze mű vészi központjának számító Verocchio műhe lyébe kerülhetett. Andrea Verocchiót, Vásári, a világ első műtörténésze így jellemzi: „An drea aranyműves, távlatraizoló, szobrász, rézmetsző, festő, zenész, tudós, soha nem tudott nyugton maradni. Mindig valami szob ron vagy festményen dolgozott, de néha egy szerre kétféle munkán is. hogy mint sokak kal megesik, bele ne fásulion az egyforma munkába.“ Verochio tényleg örökké nyug talan, sokoldalú kutatólélek, aki tanítványa;t az ész kultusza, a kutatásvánv. az egészsé ges realista művészi szemlélet iegvében ne veli. Leonardónak meg volt a lehetősége ar ra. hogv tehetsége Verocchio mellett telies egészében kibontakozzon. A mester alkalmat adott tanítványainak, hogy a legjelen tőséff- teljesebb alkotásokban is aktívan résztve- hessenek. „Krisztus keresztelése“ című Ve rocchio képen például a térdeplő angval alak iát Leonardo festette. A báios arc finom mo- deiációja, a drapéria lendületes esése, az élethű mozdulat, a mély színek, a fény és árnyék mesteri kezelése, mind azt bizonyít- iák. hogy Leonardo már fiatalon kiforrott tehetség volt. Ebből az időből, Leonardo fiatalkori kénéi ből, nagvon kevés maradt fönn. a legtöbbjét csak hírből, főleg Vásári leírásaiból ismer jük. De az a pár vázlat, ami megmaradt, mind Leonardo nagyfokú realizmusáról, a természet hű ábrázolására való törekvésé ről tanúskodik. Erről az igyekezetről beszél Vásári is, amikor Leonardo egy elveszett raizát — ami gobelin-mintának készült — iellemzi: „Elmondhatjuk — írja Vásári — hogv türelem és a természethez ragaszkodó hűség dolgában, isteni tehetség ehhez ha sonlót aligha tudott alkotni.“ Az „Angyali üdvözlet“ című kép, szintén ш®* мш
