Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 6. szám - Fábry Zoltán: Amerikai tragédia. Emerson születésének 150. évfordulója / Szemle
dollárt ad mindenki?“ kérdezi. Mert a dollár a mérték, az eszköz, mint lényeg! A jóságot dollárral mérik. Akinek nincsen, az nem le het jó ember. Ez, ennyi az amerikai morál: pénzen vett önelégültség. De „jóság, melyet csak jótékonykodással lehet mérni, adhat-e az embernek örömöt?“ A dollárelégedettség és jótékonysági adója nem adhat örömet, de jelenthet állandó félelmet. A vagyon önimá datra, önzésre és — félelemre kényszerít: „Ez a félelem keselyűként köröz felettünk. Vagyonúnkat félteni kell, törvényeinket fél teni kell, művelt osztályainkat félteni kell. Ez a félelem már rég ott lebeg a kormány és a vagyon felett.“ Ahol keselyük röpköd nek, ott hullaszag és rothadás van jelen: „Szociális rendszerünk nagyon messze esik a jóságtól és igazságtól... Politikánk sohase volt romlottabb és embertelenebb és az üz let — Óceánunknak ez a büszkesége — tit kos szószegés és semmi más. Életünk üres látszat, hajótörés, csőd!“ A kapitalizmus bűn- lénvege — a profit, a harácsolás — nyíltan meztelenkedik: „Próbáljunk egyszer számve tést csinálni, hogy száz és száz áruban mennyi csalást, hitszegést eszünk, iszunk és hordunk... Ez nem olyan rendszer, mely másoknak használ, ez csak a mások kiszipo lyozására van berendezve.“ Az elütöttség igazságtalanságát és a kizsákmányolás jogta lanságát Emerson klasszikus szövegezésben dokumentálja: „Ha e földre születtem, hol a részem a földből? Ti urai e világnak, mu tassátok meg erdőrészemet, ahol fát vágha tok; szántóföldemet, ahová gabonámat elvet hetem, udvaromat, ahol házikómat felépít hetem. De e világ urai így kiáltanak rám: merészelj csak hozzányúlni az erdőhöz, föld höz, vagy udvarhoz — pórul fogsz járni, de eljöhetsz dolgozni a mi földünkre és mi majd adunk neked egy darab kenyeret.“ így válik érthetővé, hogy Emerson miért fordul lelke egész melegével a tőkés rendszer ki- zsákmánvoltjai felé: „Nézzétek a munka hadseregét. Mi nagvkegvesen megengedjük nekik, hogy kiszolgáljanak bennünket, de el különülve élünk tőlük és mégcsak nem is köszöntjük őket az utcán.“ Emerson kalapot emel a dolgozó előtt, mert tudja, micsoda iövőt jelent a felszabadult munka: „Feuda lizmus és orientál izmus emberemlékezet óta a semmitevés méltóságát gyakorolták, a mo dern méltóságot azonban a munka jelenti.“ Száz év előtt íródtak e sorok és mi válto zott azóta? A „Diai“ c. amerikai folyóirat ban egy angol filozófus látlelete a má sodik világháborút megelőző évekből, to vábbvezeti az emersoni diagnózist: „Az amerikai jelige és varázsszó: a „succes“ (nö vekedés, terjeszkedés)... Vagvonnövesztés, harács, egv nagv jövedelem összehordása. Ez az amerikai mérték, melyen minden lemé retik. De ez ugyanakkor megöl nrnden igaz közösséget, minden valódi életörömöt, szép séget és kultúrát. Az eredmény: az amerikai élet rettenetes sivársága“. Sivárság: kezünk ben a kulcs, mely nyitját adja az amerikai mammonkultúsznak, a dollárbarbarizmusnak, az amerikai lélektragédiának. Emerson e mindent elnyelő és eiemésztő szellemi és lelki sivárság elől az ellenszer hordozójához, a költőhöz menekül. Hol a költő?: soha még ennyire sürgetőn és ekkora nyomatékkai nem idézték szellemét, mint itt és ekkor Emerson, aki mániákus monotóniával, mint ultima rációt, mint utolsó és feltétlen gyógy írt hirdette: „Az igazi költők váltják meg Amerikát!“ Amerikát csak a költő mentheti meg, a költő és senki és semmi más! A min dent eluraló sivárság a költő jelentőségének felfokozására készteti Emersont: „A költő .., a tökéletlen emberek között a tökéletesség, az igazi nevelő, az egyetlen, aki újat mond hat ...“ „A vers nem énekel, ha a valóság, nem szabad és elnémul, ha szolgaság és nem- telenség veszi körül. Ha a költő csak mu szájból énekel, vagy mert más kiutat nem talál, akkor tegye le a lantot.“ A költő felső foka csak az erkölcsi makszimummal eshet össze, a szeretettel: „Ereznem kell, hogy szeretetre születtem. Tudatában kell lennem annak, hogy általam, az én hozzájárulásom mal jobbá, szebbé lesz a világ“. A dollárgaz dagság pöffeszkedő jogigénye semmivé tör- pül: „Te szegény, te koldusszegény Ameri ka ,.. óh, hagyjátok énekelni a költőket és virágozni a művészeteket.“ De a mindent a maga képére formáló amerikai életforma, a nivelláló sivárság, már csírájában megöli a költőt és elfojtja magát a költészetet: „Oda adás ... felolvadás, lélek nélkül nincs nagy ság. de ti még a csillagászatban is csak spiónkodni tudtok!“ És ekkor ... És ekkor, ennyi panasz, ennyi hívás és sugalmazás után megjelenik a költő. A költő, aki így énekel: „Hiszem és hirdetem, hogy egy fűszál van akkora csuda, mint a csillag- rendszer napi körforgása.“ Walt Whitmann úgy lépett az amerikai színpadra, mint egy más világból való híradás: egyszerű volt, ember volt, költő volt. Világa a fűszálaktól a csillagokig ért. Walt Whitmann szabadultán és szabadítón, az életigenlés természetességé vel, boldog ártatlansággal, harsány camera- do-kiá'tással, forradalomként, újítóként, meg váltóként törhetett be az amerikai sivárság ba. Örök természetet, gyárakat, vámosokat embereivel ölelt magához, áradó demokráciá jával feloldotta az indusztrializmus mono tóniáját: költészetté avatta, akárcsak a fű szálakat. Emerson költője jött el, de a dol lár értet1énül állott a szürke, mindennapi élet poézisével szemben és Emerson felgyűl tön magyarázott, anrkor az emberek nem tudták és nem akarták e’képzelni, hogy a gyár, a vasút, a város, minden, ami még úi és szokatlan: költészet lehessen. „De a költő látja, hogy ezek ugyanabba a nagy ■ rendszer be tartoznak, mint a méhkas, vagv a pókok mértani pontosságú hálója. A természet ma gába öleli az új dolgokat és a költő kinyi latkoztatja létüket.“ Emerson költője jött el, de az amerikai életforma egyformán vetette ki magából Emersont és igazoló példáját: Walt Whit- mannt. WaH Whitmannt kinevették, bojkot tal ták és Emersonnak sem bocsátották meg
