Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 6. szám - Arató Endre: A cseh és magyar nép összefogásának hagyományai 1849-ben
tapasztaltak. Most, amikor már tapasztala tokat szereztünk, különösen szükséges, hogy megvizsgáljuk a történelmet és megnézzük azt, hogy a nemzetek hogyan viselkednek a nagv korszakokban és milyen mádon jut nak el a szabadsághoz.” A radikálisok harca együtt járt az árulók leleplezésével is. A szláv népek körében, így a cseheknél is. nagy tiszteletnek örven dett Jellasics horvát bán. Az iránta érzett bizalom azonban a bécsi októberi forradalom óta fokozatosan csökkent. A radikálisok fontos feladatuknak tartották, hogy a szláv népeknek ezt az árulóját leleplezzék és a cseh nép szívében még meglévő bizalmat, tiszteletet gvűlöletetté változtassák. A Praž ský Večerní List február 20-i száma már felvetette azt a kérdést, hogy a közeljövő megmutatja, vajion Jellasics osztrák tiszt, vagy szláv hazafi. Nem egészen egy hónap pal később már a Národní Novinyval (a cseh liberálisok lapjával) vitába szállva, a lap leleplezi Jellasicsot, mint az osztrák dinasztia érdekeit képviselő ügynököt. Jel lasics tevékenységére a Wiener Zeitungban megjelent nyilatkozata derített fényt. Josef Václav Frič, a radikális demokraták egyik vezető alakja emlékiratában a Jellasics- nyüatkozatról a következőképpen számol be. „A Wiener Zeitungban, ebben az erősen hivatalos lapban, Jellasics bán nyilatkoza tot olvashattuk, melv szerint ..mindenek előtt osztrák katonának érzi magát”, ami nem is lepett meg bennünket annyira, mint Windischgrätz herceg hozzáfűzött dicsérete. A lap szerint a bán Windischgrätz herceget igen tiszteli s ezért neki készségesen enge delmes híve marad. Ennek a nyilatkozatnak az lett a következménye, hogy este a Pla- tyzban nyüvánosan elégették Jellasics arc képét, gondolom a híres Řehoř vezetése alatt, aki a politikai megevőződésnek ezt az aktusát nyomatékos és sokatmondó kom mentárral kísérte”. , A radikálisoknak fentebb ismertetett koncentrált támadása azonban nem akadá lyozta meg az ellenforradalmat abban, hogy tovább haladjon azon az úton. amely a nemzetek béklyóbazarását, demokratikus jogaiktól való megfosztását jelentette. 1948. március 21-én „új igazán drákói sajtótör vény jelent meg. amelv óriási kauciókat rótt ki valamennyi folyóiratra és va’ameny- nyi néplap számára kész halálos ítélet volt.” A kauciókon kívül a törvén^ megtiltotta az összes lapok utcai árusítását. A reakció nvfitan kifejezésre is juttatta azt. hoev a Národní Noviny-n kívül más lan nem fogja tudni fenntartani magát a rendelet követ keztében. A radikális lapok erre az elemi szabadságjogot tipró intézkedésre újabb tá madást indítottak. A Pražský Večerní List leleplezte a kormány újabb rendeletének igazi célját és kifejtette a sajtószabadság ielentőségét. - ..Hogy a mostani kormánv iránt nincs semmi bizalom, azt mindenki elismeri, kivéve a szolgaleikü hivatalnoko kat, a mindig engedelmes katonaságot és a hatvanhetesek söpredékét.” Ha a kormány rende1 etet ad ki, — fejtegeti a cikkíró — mindig bizalmat’anok iránta, mert nem tudják, hogy a kormány a kiadott rendelet tel milyen csalárdságot forral. A kormány azonban most „vi.ágosan és szemérmetle nül lábbal tapossa a nemzetek jogát. E2en a napon jött ki a sajtórendelet.” Ebből a rendeletből világosan látszik szándéka. „A kormány teljesen meg akarja semmisíteni a szabadságot, be akarja vezetni a cenzú rát. csak más nevet ad neki. Olyan osto bának tartja a nemzeteket, hogy azt hiszi, hogy a nemzetek nem ismerik fel ezt az ördöngösséget...” Az a tény, hogy adót vetnek ki a lapokra, a halálát jelenti a szabad sajtónak. Ez ugyanis annyira meg drágítja az újságokat, hogy a kisebb pél dányszámban megjelenő lapok nem fogják tudni fenntartani magukat, a nagyobb la poknak pedig felére száll le olvasóik száma. Ezt akarja a kormány. A kormány fog kiadni újságokat, — folytatja a cikk — ezek elbírják majd az adót. így a kormány lapok könnyebben terjeszthetik majd ,.a hazugságot és folytathatják a fé1 re vezetés politikáját. Világos tehát, — fejtegeti tovább a cikk — hogy a kormány az abszolutizmus visszaállítására törekszik. Nem szabad mind ezt tétlenül tűmi. Az ilyen törvénnyel szem ben a nemzetnek azonnal fel kell emelnie hangját, nem szabad várnunk, azonnal til takoznunk keb az ilven rendelet ellen .. A liberális burzsoázia képviseli — még az események során balfelé tolódó K. Hav- lícek Borovsky is — szembefordultak a radikálisoknak fentebb ismertetett politi kájával. A Národní Noviny többek között így száll szembe a radikálisok egyre növek vő behívásával: „Jól van tehát! №> higv- gvetek azoknak a férfiaknak, akiknek haza fias és nemes törekvéseit az egész nemzet régóta ismeri, higgyetek inkább bármiféle szélhámosnak vagy az ellenségeinknek. Még hogy radikálisok! De az őrültség is lehet radikális.” Egy másik cikk helytelenítette, hogy a radikális lapok állandóan csak „lamentál nak” a csehországi helyzet felett. „Hogy már minden el van veszve, a sajtószabadsá got eltörölték, már nem írhatjuk meg a nemzetnek az igazságot és már utol iára beszélünk hozzá szabadon stb., stb.” Bár a cikk elismeri, hogy a cseh népet lassanként megfosztják szabadságától, de nem tartia okos cse’ekedetnek azt, hogyha „túlértéke lik” és felnagyítják a sérelmeket. A cikk szerint nem helyes az a vélemény sem. hogv a sajtótörvény a sajtószabadság elve szítését jelenti. — A Národní Noviny az ehhez hasonló megnyilatkozásokkal az ab szolutizmust támogatta. A radikális lapok nem sajná1 koznak a dolgok fe’eít hanem bátran a harc útjára léptek. Az elmondottak alánján megállapíthatjuk, hogy az 1849-es esztendő fordulatot hozott a cseh radikáli sok politikájában és ezen keresztül bizonvos fokig magában a cseh nemzeti mozgalomban is. Az ellenforradalom egyre inkább meg fosztotta a cseh népet szabadságjogaitól. A cseh radikálisok szembefordultak az ellen- forradalommal és a demokratikus követe lések mellett zászlajukra tűzték a cseh nép függetlenségéért való harcot is.
