Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 5. szám - Gály Olga: Sztálin öröksége - Dénes György: Búcsú Gottwald elvtárstól - Bábi Tibor: J. V. Sztálin halála napján
GÁLY OLGA: DÉNES GYÖRGY: Kétéves kicsi lányom újságot nézeget. Arca komoly, tudákos és elégedett, — mesékkel szövi át a rózsás ujj nyomát s a betűkatonák fegyelmezett sorát. Rám pillant tiszta szemmel: mamám, ez hogy lehet? Ezen az oldalon kép van betű helyett. S körötte szomorú, fekete gyászkeret. Kiék, mamácska, mondd csak, e jóságos szemek? így szól a kérdő szempár s mit válaszolhatok? A fájó igazságnál egyebet mondhatok? kié e drága arc, mit gyászkeret övez, hogy mondjam néked, gyermek, hogy értsd és ne feledd? Ez, kislányom, Sztálin — oly lágyan cseng a szó, — ne félj, csak mondd ki bátran: Sztálin, a bölcs, a jó. Sztálin, ki elment tőlünk s mégis köztünk él, szeméből béke árad és szeretet felénk. Olvasd csak ezt az oldalt. Nemes vonásait, szemöldökét, haját, a homlok íveit, vésd emlékedbe jól e drága arcot itt, hogy véled legyen éberen s őrizze álmaid. Mert ezt tette, amíg élt: éberen őrködött, legyen életünk s álmunk békéje örök.- Tanát itthagyta ránk, hogy ápoljuk tovább. Nyolcszázmillió kéz emeli zászlaját. Kétéves kicsi lányom, te azt már nem tuclod: hazánkban egykor koldusok éltek s gazdagok. Omlott a vakolat s az eső beesett a házba, hői anyád volt a negyedik gyerek. Egy nagy seb volt az élet, de begyógyult hamar. A szabadító kéznek csodás gyógyírja van. Űgyhívják: Béke. Munka. Ötéves terv. Szabadság. Te már erre születtél s ezt Sztálin hagyta rád. Eltávozott a hű tanítvány, szemét lezárta örökre. E.ment, ki csillag volt egünkön, fényt záporozva életünkre. Aki vezette útjainkat a harcok nehéz éjjelén s hirdette rendületlenül: győznünk kell, győzni van remény! Szavára megmozdult az ország, fegyvert fogott a proletár és minden elnyomott szívében kigyúít a vörös harci láng. Zászlaja alá felvonultak a kommünárdok sorra mind és feldübörgött mint az orkán: éljen Gottuxdd, éljen Sztálin! S győzött népünk, mert ö vezette, győzött az árulók fölött s fény gyűlt hazánk szép egére, emberré lett az üldözött. A szabadságnak erős karja nevével épít új hazát, s fellegekig emelve föl Sztálin és Gottwald zászlaját... Utolsó harcos üdvözlettel búcsúzik a rohambrigád: Dicsőség Gottioáld em1ékének, mely úgy lobog, mint a láng. Neveddel ajkunkon megyünk Lenin, Sztálin útján tovább, s téged köszöntünk bátor szívvel a kommunizmus hajnalán. Kemény a koporsó, nehéz a gyász, mégis győz, diadalmas lesz az élet! Nem múlik, nem hal meg, csak változik — fölserken, ezernyi hős tettre ébred. S egy lesz majd a világ, egy és szabad! Nem lesznek gazdagok és proletárok, mártírasszonyok, elnyűtt férfiak, csak szép, nevető, boldog emberpárok. Jönnek friss tavaszok — vetés sarjad, áldott és meleg nap szökken az égre, nem lesz éhség többé, nem lesz nyomor és nem lesz háború, — csak béke, béke... A földön akkor minden városban a tereken ott áll majd Sztálin szobra, — bronzból, márványból, — áll, áll, mosolyogva, S lenéz a fénylő, gazdag városokra. Sztálin öröksége Búcsú Gottwald elvtárstól BÁBI TIBOR: J. V. Sztálin halála napján
