Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 5. szám - Egri Viktor: Hűség (V.)
Mikola: Rendben van! Végezhetünk, ha itt nem akar beszélni. Nekünk éppen elég, hogy a cinkosa mindent bevallott. Sólyom (arcára árnyék telepedik): Azt hiszi, bedülök maguknak ?! Mikola: Mennyit ígért ezért a piszkos munkáért? Sólyom (gúnyosan): Ha mindent bevallott, ezt is tudhatná. Mikola: Tudjuk!... Kezeskedem, holnap nem lesz ilyen fö'ényes. (Int az őrnek, hogy rakja rá a bilincset.) Csak e'ővigyázatosságból, Sólyom úr — vagy minek hívják... Nehogy valakire megint rátámadjon. ör (megbilincseli Sólymot). Halász: Ütravalóul, ha már nem látnánk egymást ebben az életben. B'csúszmak mind. Néha egy narancshéjon. Néha azon, hogy valakiben felébred az ember. Mindig elszámítják magukat. Nem ért’k, hogy mi egy szebb, egy új világot építünk! Nem keveseknek, hanem millióknak! És ostobák, hogy ebből az új világból k;rekesztik magukat. (Int az őrnek.) Kísérd le! ör: Gyerünk! (Él a megbilincse’t Sólyommal.) , Kása (mintha keveselné a ,.szenzációt“): És a lesipuskás? Mikola: Ne aggódjék Tóni bácsi! Lehet, hogy csali mumus. Ha pedig eleven em ber, kezeskedem, hogy ö is horogra kerül. Halász (mosolyogva Gizire néz): De ne feledkezzünk meg Furdáról- Mikola (tele'ónál): Klimo, küldd ide azonnal azt a fiút... Igen Furdét. És mondd meg neki. .. nem, ne szó’ j semmit. Csak küldd. Jöhet egyedül... És ha vége a műszaknak, nyissátok ki a kaput! (Leteszi a kagylót) Ncs, Gizka, ezt is rendbehozzuk mindjárt! Gizi (abbahagyja a jegyzőkönyvvezetést. Nagyon izgatott, szótlan). Mária (belép). Halász (elébe siet, ha’kan): Barsi miatt jött? Mária: Miatta! (Fe’emelt fejjel körülnéz, mint akinek nincs mit szégyelnie, takar gatnia.) Mit határoztak, Mikola elvtárs? Mikola (Barsira p llant és a fejét vakar ja): Vele.... Fogas kérdés! Halász: Nem is olyan fogas... H'bázott. nagyot véfet,t, hogy hallgatott Aztán jóvátette. Fegített, hogy leleplezhessük az osztályellenséget idebent a befu rakodott külsőt is. M'ko’a: Hát hazaengedhetjük? Halász: Azt hiszem, igen... Menien haza,, doktor, és aludjék nyugodtan. A húga sorsa pedig ne aggassza. Hazahozzák férjestül. Erről majd gondoskodunk. Tibor: Visszajöhetek ... aztán ? Hdász Ide hozzánk visszajöhet mindig, ha becsületes munkát alkar... Tibor: Köszönöm! (El Máriával.) Kósa (utánuk néz): Hogyne jönne, hiszen itt lett emberré. Furda (sebbe1-lobbal belép): Azt mondták, itt kell jelentkeznem. Gizi: Petrik! Furda (a lány fe'ragyogó arcáról leolvassa, hogy olyasmi történt itt, ami öt fel szabadítja. De hang nem jön a torkán, olyan elgyötört. Csak egy-két lépést tesz a lány fe'é és a szeme hálásan és melegen süt.) Mikola: Nem keik Ide kérettük, Petrik ... Furda (megremeg, hogy Miko’a a keresztnevén szólítja. Valami határtalan öröm dobogtatja meg a szívét. Nagyot lélekzik, mint akiről minden kín leszakad): Elvtársak, ugye nem volt igaz Mikola: Hbáztunk, árulónak mondtunk. Nagyon sajnáljuk, Petrik! Va’amennyien bocsánatot kérünk tőléd. Furda (szemét hirtelen elönti a könny. Egy pillanat még és hangosan felzokogna, olyan gyengeség fogja el. Az ajka remeg.): Én tudtam ... tudtam ... Halász (oda’ép Furda elé): Meg akartalak ütni. Elragadott a hevem. Ezzel az os toba ök'ómmal meg akartalak ütni. (Felemeli öklét) Üss meg, Petrik. Há romszor is..7 megérdemlem! Furda (felemeli ökölbe csukott kezét és csupa fényesség lesz az arca. Két öklével hirtelen átfogja Halász nyakát és háromszor megcsókolja): Hiszen azért akart megütni, mert ügy fájt magának! Ha’ász (boldogan átöleli a legényt): Petrik! Furda (elfordul, mert a sírás újból fojtogatja). Kósa (jósággal): Nono, Petrik, mi van veled? Furda: Jaj, Tóni bácsi... úgy rost elem. Gizi (hozzáfut: szerémesen és sugárzóan a mellére simul). Furda (átkarolja a lányt Hátramennek, szinte szégyelve nagy-nagy boldogságukat). Kósa: Hogy ilyen nagy ember ilyen gyönge tud lenni! Ha’ász: Én meg o’yan erősnek látom, -Tóni bácsi! Erősek a mi fiataljaink! (Ber reg a telefon.) Kósa (fölemeli a kagylót): Halló, igen i.tt van... Ejha! (Kezével elfödi a hallgatót.) Téged keresnek. Jani. Halász: Kicsoda?
