Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 5. szám - Egri Viktor: Hűség (V.)
Sinta: Megörült!... Mindig éreztem, hogy gyűlöl, de, hogy ezt rám meri fogni... Halász (elveszti önuralmát): Igen, gyűlölöm... eltaposnám, mint egy férget! Mikola: Jani! Halász (észbekap, visszavonul). Sinta: Mika’a élvtárs, meg kell kémem, védjem meg a sértéseitől... Mikola: Ha'ász elvtársait elragadta a heve... De én, is azt hiszem, jobban tenné, ha nem köntörfalazna annyit... Mivel fenyegette meg az az ember? Sinta: Engem ? ... Kicsoda ? Mikola: Magán könnyít, ha bevallja. Levéllel? Vagy azzal, hogy ledurrant ja, ha nem engedelmeskedik ? Sinta (értetlen arccal bámul Miko’ára). Hadász: Nyitott kapun döngetett. Ezeket a közös gyűlölet hozta össze. Gyűlölik a pártunkat, ezt a mi épülő új .rendünket, a hűségünket! Sánta: Nem igaz!... Nem vagyok párttag, de kérem, én mindig a munkásosztály híve voltam. Halász: Tetteivel éppen az e'lenkezöjét bizonyítja be. Kása (dünnyög): És azzal is, amit nem tett! Mikola: Mennyi kapott? Tízezret, húszezret? Sinta: Egy fillért sem! ... Nem is tudom, kiről beszél. Mikola (telefonál): Kü'dheted, Klimo! (Leteszi a kagylót.) Szembesítem vele, hogy ő vágja a szemébe... De figyelmeztetem, az komiszabb lesz. Mennyit kapott ? Sinta (hallgat). Mikola: Azt hiiszi, segít magán ezzel a konok hallgatással? ... Kötelet akar? Sinta (e'rémtil): Nem, nem, az istenért! Mikola: Mennyit kapott? Sánta (megtörik): Tízezret. Mikola: És aztán, ha sikerül? Sinta: Százezret és állást bárhol a nyugaton, ahol akarom. Mikola: Mióta ismeri? Sinta: Két esztendeje. Mikola: Miért tette? Miért árult el műnket? Sinta (egészen megtörve): Megszédültem, amikor pénzt kínált. Adósságaim voltak. Kósa: Persze, kártya... könnyű hö’gyecskék! Halász: Tóni bácsi, ez csak a felület... Mé’yebíben fészkel a rákfene és ezt lát nunk kell! Ha megvakarod, hát kibúiik a reakciós, vagy a volt szocdem... Ezeket az önzés, a gyűlölet hantja. Nincs bennük egy szemernyi emberi ér zés. Ezért jó nekik minden eszköz, csak jöjjön vissza az ő világuk, hogy a nyakunkra ülhessenek megint. Kósa: Piócák! (Kopognak.) ör (kinyitja az ajtót. Sólyomot hozzák megvasalva.) Sólyom (belép. Meghökken amint megpillantja Sántát és a háttérben álló Báréit. De erőt vesz magán): Meddig akarnak így vasban tartani? Mikola: Csák elővigyázatosság volt. Majdnem kiütő* te erz egy'k emberem szemét. (Az őrhöz.) Vedd le a bi’incseket!... Remélem lehűlt azóta. Sólyom: Mit akar? Nincs joguk, hogy így megrohanják és bilincsbe verjék az embert! Halász: Hagyja ezt!... Hogy mihez van jogunk, azt mi jobban tudjuk! Mikola (int az őrnek): Vezesd le a mérnök urat az irodámba. Sinta (elindul. Sólyom előtt egy p’Hanatra megtorpan, aztán lehorgaszt ott fejjel kimegy. Az ör követi.) Mikola: Nos, Sólyom úr, belátja végre, hogy okosabb lesz, ha beszél... Sólyom (sötéten hallgat). Mikola (feleme1! az asztalon bűnjelként heverő revolvert): A mi munkásaink nem járnak revolverrel az üzembe... És ezresekkel, dollárokkal sincs megtömve a zsebük... Nagyon elővigyázatlan volt, barátom. Ez éppen elég volna, hogy hűvösre tegyék. De maga nagyobb csirkefogó. Kósa: És még nagyobbak vannak a háta mögött. Halász (felemel néhány szilánkot az aszta’róí): Amerikai gyártmány! Hát ők acsarkodnak itt e’lenünk, nemcsak a dél* „barátaink". Mikola: Ki a megbízója? Melyik hajó rakta itt partra? Sólyom (pökhendien): Miért kérdi, ha mindent olyan pontosan tud! Mikola: Rendben van, barátom. De megpuhul még és vallani fog, mint a karika- csapás. Sólyom: Fenyeget? Mikola: Csak barátságosan megintem. Láthatta, az egyik c'hkosa már horogra került. Sólyom (gyűlölködve nézi Barsit abban a hitben, hogy csupán ö vallott ellene). Mikola: Mikor adta át ezt a zacskót Sintának? Sólyom (összerezzen Sinta nevének említésére. Most már világos, hogy Sinta be. szélt. Nem féltél, sötéten hallgat).
