Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 5. szám - Lőrincz Gyula: Klement Gottwald harca a kommunista párt bolsevizálásáért
me nem hisz többé az uraknak, másszó* val, elvesztette demokratikus illúzióit. Ez a tény az 1925-ös novemberi választások alkalmával a kommurvs-ta szavazatok növe kedésében, a nemzetiségi © lenzék megerő södésében és a régi cseh kormánykoalíció gyengülésében jutott kifejezésre. A válasz tások eredménye megmutatta, hogy a cseh burzsoázia nem tarthat ki tovább eddigi uralkodási módja mellett, azaz nem leplezheti tovább nemzeti és osztálydikta túráját „demokratikus“ álarccal. A vá- ’asztások utáni hónapok az uralkodó cseh burzsoázia számára az eddig átélt politi kai válságok legnehezebb időszakát jelen tették. A oseh és más nemzetiségű, a kom munista pártban szervezett vagy kommu nistákra szavazóiét proletariátus javarésze — 'őként osztályúid okokból — éles ellen zékben állt a "burzsoáziával szemben, a nemzeti kisebbségek valamennyi pártja pedig nemzeti okoknál fogva volt el’enzé- ki. A cseh burzsoázia „demokrat'kus" alapjai veszedelmesen összezsugorodtak". Ez volt az az időszak, amelyet Sztálin e'vtárs gúnyosan „szélcsendnek", az áru ló Bubnyikék „komolyan" a kapitalizmus stabilizációjának, Gottwald elvtárs ugyan csak gúnyosan a kapitalista uralom „sta bilizációjának" nevez. Nem vélefen, hogy a két harcostárs véleménye azonos a ked vező tárgyi helyzetről, nem véletlen, hogy mindketten egyformán mutatnak rá. az alanyi tényezőre is, az olyan párt megte remtésének. basevizál ásónak szükségére, amely helyesen ismeri fel a helyzetet, amely nem esik opportunista, jobboldali, vagy baloldali, de egyformán veszélyes e’hajlásokba, amely nem á1 tatja magát s természetesen a proletariátust, a forra dalmi tömegeket sem ködös és tévés il lúziókkal a kapitalizmus „stabilizációjá ról". Gottwald elvtárs kérlelhetetlen harcot fo’ytat az i’yen téves nézetek e’len, újra meg újra rámutat ennek a téves nézet nek a tarthatatlanságára. „A kaoitalizmus ingadozó „stabilizáció ja" Csehszlovákiában is újabb támadá sokkal jár a dolgozó rétegek életszínvona la ellen. A ké.pvise1 öházban tárgyalt va’a- mennyi törvényjavaslat is ezt bizonyítja. A mindenfajta élelmiszerre kivetett ma- gug vám, a cukor, ég szeszadó feleme- ’ése stb., a vasúti díjszabás, meg- a do- hánv megdrágítása, a lakbérek felemelése, a hadseregre fordított kiadások állarr’ósu- Iása a .oapság és a. magas hivatalnoki kar fizetésének emelése — mindez a proleta riátus életfeltételeinek mélyreható lerom lására vezet. És ezt a nincstelen néptö megek elleni legújabb támadást a bur zsoázia már nemzetiségi különbség nélkül egységfrontba tömörülve hajtja végre." Gottwald elvtárs 1929-ben a párt V. kongresszusán kerül megerősödve a gott- waldil központi bizottsággal a párt élére és akkor veszi, hogy úgy mondjuk, „tör vényes" fonnák között kezébe a párt ve zetését. Ennek ellenére már a megelőző években is tulajdonképpen Gottwald elV- társ nevéhez fűződik a párt kia’ak'tása, a párt bolsevizá’ása, amelyért fáradhatatla nul harcolt már az V. pártkongresszus előtt is. ö az, aki a proletariátus egy ségfrontmozgalmáért síkraszállt, amely nek szükségszerűségét abban jelöli meg, hogy a do' gozó tömegek rovására folyta tott kapitalista „stabilizáció", ellen ez a hatásos fegyver. Rámutat a perspektívá ra, amely az egységfrontba tömörült pro letariátus győzelmét jelenti a burzsoázia minden törekvésével szemben, hatalma fenntartására, ami reménytelen, mert a burzsoázia a saját sírját ássa, maga ter meli ki sírásóit, maga hív életre olyan erőket, amelyek a kapitalizmus bármilyen tartós megsziiárdu ását is il’uzőr krs'á teszk. ö az. aM leleplezi a reformista mesterkedéseket a dolgozó tömegek vá gya, az egység, az egységfront megte remtése ellen. ö az, aki harcra szólít a párt igazi le galitásáért. ö az, aki felveszi a harcot a part feloszlatása ellen, aki világos fe1 ele tet ád a kérdésekre, hogy mi előnyösebb számunkra — a legalitás vagy az illega litás. „Előre meg kell jegyezni — válaszolja Gottwald elvtárs — hogy helyte’en len ne így feltenni a kérdést. Csak azért tesz- szük fel ilyen formában, mert evtársaírk .Is gyakran így fogalmazzák meg. Az így feltett kérdés azután két szé’sősfges kö vetkeztetésre vezet: az első szerint min den áron, még a burzsoázia előtti meg hátrálás árén. tehát gyakorlatilag az osz- tá yharc feladása árán is meg kell őrizni a „törvényes" állapotot. Ez a vonal a re formizmushoz vezetne. A másik irány a polgári ,,’egalitás“ keretén belül bármilyen forradalmi harcot eleve lehetetlenné nyi1- vánit. Következésképpen ez az irány szek- tárius konspirációhoz és puccsizmushoz vezet. Mindkét álláspont épp olyan hefy- mint anvlven veszélyes. A kérdés helyes megfogalmazása (s egyben a he lyes fe.e et íeltéte e) tulajdonképpen a következő: hogyan teljesíthetjük pártunk forradalmi feladatait? A kérdés i'yen megfogalmazása automatikusan eltünteti a „’egalitás" és „illegalitás“ közötti ha tárvonalat. Ha sz gorúan vesszük, a ka pitalista rendszer keretén belül a proletár forradalmi mozgalom sohasem lehet le gális, mert íorradalmisága éppen abban rejlk, hogy szét akarja zúzni a polgári lega’itást. Ebből is azt l áthatjuk, hogv * „legalitás“ kérdése tulajdonképpen hatalmi kérdés, a burzsoázia és a proletár átus erőviszonyainak kérdése. A legalitás ki vívása és fenntartása — még ha feltételes, részleges és korlátozott is, — a forradal mi mozga om számára megnyitja a töme ges forradalmi propaganda, agitációs szorvezés ’ehetőségeit. A kommunista párt „legális“ fennállása nem függ sem a tör vényektől, sem pedig a polgári államok kénye-kedvétől, hanem attól, hogy milyen hatalmas a kommunista mozgalom és mi-
