Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 4. szám - Egri Viktor: Hűség (IV.)
Mráz (ijedten): Csak azt ne!... Az enyémet ne! Kósa: Miért ne! Rossz munkáért szégyentábla jár, élnninkáért dicséret... Hadd tud ja meg mindenki!------ Mráz: De a falu... Kivált a sógor meg az anyósom. Gábor: Csak nem fél az anyósától, Mráz bácsi? (Nevetés.) Mráz: Hü, kutya egy természetje van neki és rettentő nyelve... Folyvást susto- rogná, hogy bolond vagyok. Gábor (nem érti): Bolond ? Mráz: Hát hogy emelem a normát, oszt a végén ráfizetek. Magam alatt vágom a fát. Halász; Be Mráz elvtárs, ez nem áll! Mráz: Engedelemet kérek, én megteszem a magamét becsülettel. Ha élmunka, hát legyen élmunka. De a rádióba... ? Maradi a falu kérem, nem értik azt a normát. Halász; Megértik, ha a jövő héten is dupla bárt visz haza. Kósa (dünnyög): Annak az anyósnak én kinyitnám a csípés szemét. llolécay (kijön az irodából): Halász (Varga brigádhoz): Hát fiúk, sikerült a próbaút! ... Kósa: Ne mondjunk még hoppot! Halász: Nem hát!... Most aztán rajta: betartani a terminusokat! Holéczy: Ég jómánőségü munkát adni! Halász: Gondoskodtál már helyettesről, Gabi? Gábor; Ráérünk még, Halász elvtárs. Messze az ősz. Halász; Nem, Gabi. Alaposan be kell tanítanod. A jó munkás még nem jó vezető. Kertész: Én megmondanám, tó lehetne... A Sárogh Ferkó. Kósa: Az a görcs ... ? Kertész: Taknyos ugyan, de mindenhez konyít... Szervezni, munkát beosztani ha mar megtanulna. Kósa (dünnyög): Tojáshéj a fenekén. Sarogh (zavarában elbújik a többiek mögött, de boldog, az arca sugárzik.) Halász: Na, Gábor, betanítanád? Nem baj, hogy gyerekember. A Lucky sem volt öregebb, mikor csoportot kapott. Gábor: Vállalom, persze, hogy vállalom. (Sároghoz megy. A brigád tagjai körülfog ják őket.) Tibor (izgalommal figyelt mindent. Odalép Halászhoz): Én ilyesmit el se tudtam képzelni. Halász: Micsodát? Tibor: Nálunk az irodában hagyták, hogy kínlódjak, beleizzadjak, mig megértettem valamit. Csak ha rájuk parancsoltak, akkor segítettek ímmel-ámmal. És mindig felemlegették, hogy elfecsérelik a drága idejüket! És itt... Halász: Itt elvtársak közit van. Magát is azzá gyúrjuk, Tibor. Minden csak magán áll. Brunner (lép hozzájuk, 50 év körüli, sovány, dereshajú férfi. Magas homlok, erélyes vonalú száj teljessé teszi arcának öntudatos összhangját): Szabad egy percre, Halász elytárs ? Komoly a dolog. Tibor (elvonul, érezve, hogy Brunner mondanivalója csak Halászéknak szól). Halász: Menjünk az irodába! Brunner; Megkérem, Halász elvtárs, maradjunk itt. És semmi feltűnést... (Halk, emellett erélyes hangja, szaggatott beszéde felfigyelni késztet.) Ezt a kis zacskót találtam az imént. (Felmutat egy csomagocskát, amit eddig az öklében tartott.) Tibor (odafordul, A rémülettől tág szemmel, szinte kövülten áll.) Halász Mi ez? (Átveszi a kis zacskót): Hol találta? Brunner: A gépházban... a hengerürben. (Fontoskodás nélkül, szakszerűen elő adja a tényállást.) Minden út után töviröl-hegyire átvizsgálok mindent... Az ördög nem alszik. Hát ahogy nézem a dugattyúkat, rendben vannak-e és felemelem a henger fedelét, egyszer csak elhívnak. Kósa: Kicsoda? Brunner: Kutny elvtárs, a technikai ellenőrzés vezetője. Mindössze néhány percig beszélgettünk. Visszamentem és vittem a rongyot, hogy kitörüljem a henger- ürt. Azt hittem, menten leszédülök. A kezembe akad a zacskó. Halász (Holéczyhez fordul és kiönti a tenyerébe a zacskó tartalmát): Nézze csak, miféle szilánkok? Holéczy (figyelmesen nézi a szilánkokat): Alighanem vanádium.., vidiakések letört darabjai... (Izgalomba jön.) Tudják, hogy mi történhetett volna? Halász: Géptörés? Holéczy: Ha ebből egy-két darab bekerül a hengerek közti holttérbe, hát szétveti a gépet. És vége! (A körülötte állók meghökkentek, mintha csak most fognák föl a történtek súlyát.) Halász (ocsúdik fel legelőbb): Tóni bácsi, hívja kérem MikoMt. Az imént láttam az irodájában. Azonnal fogjon dologba!
