Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 4. szám - Petrőci Bálint: Csigáról a Tatraplánra
a csoporté is. De úgy érezték, hogy ez a megszégyenítés ráfér az öregre, Lanyha., üde szellő fújdokált, az erdő friss leheletét hozta magával. A lépcsők felöl léptek zaja hallatszott. Kosik igazgató jött féléjük. Köréje gyűl tek. — Ejnye, de szomorúak vagytok, Peller elvtárs. - / — Meg is van az oka! — Hát azon csak úgy segíthették, ha pótoljátok az egynapos késést s úgy dol goztok, mint azelőtt. — Csak legyen elegendő anyag! — szólt a még mindig mérges Peller. — Ismerem a panasztokat. Ferenc elvtárs már elmondta. Már intézkedtünk is. Rendet csináltunk az anyagbeszerzési osztályon. Most aztán csak rajta! . .. Kötelezettségtek úgy szól, hogy szerdám befejezitek az utolsó blokkot és ufána meg, — mosolyodott el az igazgató -— megkezdhetjük a másik építési tervet... Kosik végignézett a csoport tagjain. Figyelmesen hallgatták, mindenki tudta róla, hogy kőműves volt azelőtt, iskoláiba küldték és utána, kinevezték ide igazga tónak. Ügy néztek Iá, mint saját embe rükre, — Menne a munka jobban is, ha a di csőség nem szált volna Peller elvtárs fe jébe, — mondta határozottan Faibó Kál mán és bátran mestere szemébe nézett. — Frici bácsi, — szólította meg az ifjú Bolyös — legyen újból a régi és fo gadom, hogy nem fognak belőlünk többé csúfot űzni a csigával... Csend lett. Pellerre szegezödtek a vá rakozó tekintetek. Az öreg kőműves hom lokát összeráncolva nézett maga elé. — Ügy gondolom, — szólalt meg végül is — nemcsak, hogy pótoljuk az egyna pos késést, hanem kedd estére el is ké szülünk! A többiek hitetlenül néztek rá. — Hogyan? — kérdezték tőle. — Ügy, hogy az éjtszaka is dolgozni fogunk és megnyomjuk a gombot. Persze, ha maguk is akarják! Kosik elmosolyodott. Bizakodó termé szetű volt mindig. Faibó és Szedlák arca is megenyhült. — Benne vagyunk! — mondták egy szerre. — S a betongerendákat ki rakja majd össze? — kérdezte Bolvós. * — Azt is mi, — felélte Fabó — nem várunk vele a másik csoportra! — és rohant is le azonnal Borosért, hogy meg beszéljék a munkaszervezést. * * * Estére kigyúltak a blokk körül a fény szórók. Most csendesebben folyt a munka. Nem mintha szófukarak lettek volna egyszerre, de kihalt már az egész építke zés, csak ok voltak talpon, no meg lent Boros, aki szintén maradt. A völgy mélyé ből tompa moraj hallatszott, A nagy' szíta- linyec-traktorok hangja volt ez. A buldó zerek, a földnyesők, kontrógépek szag gatták, vájták, gyalulták a földet, egyengették a talajt, hogy helyet csinál janak taz új üzemépületeknek. Lent a völgyben „ úgy szórták a fényt a lámpák százai, mintha a földre költöztek volna a csillagok ... Reggel egy kicsit fáradtnak érezték magukat. Bementek valamennyien a mosdóba, s hideg vízzel lezuhanyozták magukat. Az öreg Peller huncutul rájuk mosoly gott. — Jöjjenek csak! — hívta társait. Először Boroshoz mentek. Megkérdez ték a százalékukat. Reggelre háromszázra mentek fel. Majd a tervező irodájába siettek. Itt megtudták a többi csoport eredményeit és azt, hogy felkerültek a harmadik helyre, a Tatraplánra! Az öreg Peller erre csak elmosolyodott és embereivel elment a nagy tábláihoz. Né hány koránjövö emiber már ott álldogált. Peller levette fényképét a csigáról és feltüzte iaz áramvonalas autóra. — No és azt a másik fényképet hová teszi? — érdeklődött a fiatal Bolyós. — Addigra is, amíg el nem rendezik, a csigára... — nevette él magát az öreg. — Tóiknak volt igaza, — folytatta, ezután Fabóhoz fordulva — ha jobban összefogunk, mi is előbb teljesíthetjük a tervet! Ez a néhány szó sokat magyarázott. — Végre megértjük egymást, — rázott Fabó és Szedlák is keményen kezet öreg mesterükkel. — Na, de gyerünk, iparkodjunk, hogy estére elkészül jünk — indult eV rugalmas léptékkel Peller Frigyes és a többiek követték. * * s> ... A nap még le sem bukott a hegy mögé, — szétömlő pirosló fénnyel árasz totta ' el a tájat — s Pellerék elkészülitek az utolsó blokkal. Egy nappal hamarább! Figyelték is őkejL egész nap. Megint öróluk beszéltek az emberek: Elmaradt a csúfolódás a csigával. A propaganda- osztályon már fogalmazták a róluk szóló röplap szövegét. Kosik, Ferenc, GeeSö elvtársak is eljöttek hozzájuk. Üdvözölték őket. —* Ha vállvetve haladunk, — mondta vidáman Fabó, amikor kezet szorított az igazgatóval — akkor az új tervet is idő előtt teljesítjük! Körülnéztek. Pellert keresték. Az imént még itt ált közöttük. Hová mehetett ? Egy ki« idő múlva feltűnt, lihegve jött fel a lépcsőn. Kezében hosszai rúdra íel- csavart vörös zászlót szorongatott. Boros tás arcát a győztes emberek mosolya tet te derűssé. Fabó és Szedlák hozzáugrot- tak és az épület egyik sarkára boldogan tűzték ki az enyhe szél sodrában kibon takozó vörös lobogót.
