Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 4. szám - Petrőci Bálint: Csigáról a Tatraplánra
dohogott Peller — hány »fugát« csinál, tak reggel óta? — Csák kettőt, —• felélte Szedlák, — ez bárkivel megtörténhet. — Csak ? — húzta el gúnyosan a száját az öreg. — Ügy beszél, mintha maga sohasem lakott volna fugát! — Én? — Hát nem is a japán császár! Erre Fabó is közéjük lépett. Rámutatott a friss téglasorokra, a ‘két egymást nem. kötő téglára, ahol Peller dolgozott. , — Ezt talán az angyalok csinálták? Peller szeme szikrákat vetett a dühtől s oly erősen vágta a kezében lévő téglát a deszkapadlóna, hogy a többieknek még a lélekzetük is elállt. Nem válaszolt egy szót sem, s összeszorított ajakkal foly tatta a munkát. Durván vagdosta a mal terba süppedő téglákat a vaskeretek közé. Még ebédidő előtt váratlanul feljött hozzájuk az építész. Kezében röplapokat lobogtatott. — Örömhírt hozok! Az építkezésnél dolgozó Tóth kőműves csoportja egy nappal előbb teljesítette kötelezettségét. Olvassátok csak! — és szétosztotta a röplapokat, amelyek nagy betűvel hirdet ték: »Harcoljunk a kormányhatáridő betartásáért!« — Na, Peller bátya, úgy látszik, róla tok megfeledkeztek! — szólt azután Ferenc az öreghez. — Valamennyiünk szégyene, — tekin tett Fabó az építésvezetőre. — Ilyen emberekkel nem is lehet sokra vinni — dünnyögte Peller, Ferenc megütközött. Jól ismerte a cso portot. Peller azelőtt bizony nem így beszélt, — Hogy mondhatsz ilyet, amikor tud juk, hogy oroszlánok a munkában, — De az is megtörténik, hogy a fő- oroszlán kiöregszik! — nevetett fel Bo- lyós — Na látod! — fordult Peller az építész felé. —. így beszélnek velem! — Elég a mérgezett nyilakból — né zett most Ferenc Falbóra, mintha néki ci- mezné szavait. — Inkább utána kellene nézni hogy Tóthék miként harcoltak a határidő betartásáért... * & * Estefelé, amikor már szürkült az ég alja s a hegyek lassan eltűntek a sötét ben, Peller a barakkban magára, öltötte ünneplő kabátját, amelyen úgy ragyogott a példás dolgozó kitüntetése, az ötágú csiiag. mintha örákhosszat fényesítgette volna. Még a tükörben is megnézte ma gát, külön a csillagot, jól fekszik-e kabát ja 'hajtókáján. Őszülő haját is még egy szer átfésülte, kabátját aduiról meghúzó - giatta. hogy jól feszüljön rajta. Fabó az asztal mellett ülst, a feleségének írt levelet. Peller előbb hallgatagon fi gyelte, majd megszólalt: — Na, én megyek .., — Hová? — Tóthékhoz, a másik oldalra! — és ezzel csendesen betette az ajtót. ., * ** * Hétfőn reggel, mint a darazsák zsong tak az emberek az építésvezető barakkja előtt. Már vasárnap felállítottak itt egy nagy hirdetőtáblát, amely kőiül Kosik igazgató, Gecsö, az üzperni tanács elnöke és Ferenc építész sürgölődtek, siettetve á festőket, hogy hétfő reggelre elkészül hessen új müvük. A versenyeredményeket hirdette a tábla. A legjobb dolgozó neve az odiapingáll repülőgépre került, de volt ott expressz, Tatraplán, tehervonat és a sor végén csiga kullogott. Ezekre a gé pekre felttizték a csoportvezetők fényké peit is. Az emberek derűsen mulattak valamin. A csiga volt a nevetés tárgya, két vékony tapintóját az öreg Peller képe »nyomta«. Még jó, hogy nem tört le alatta. Mellette nagy betűk számoltak be Pellerék hatvanegy százalékáról. A nagy nevetés, moraj közben meg szűnt, Fiici bácsit látták közeledni. Vala hogy hírét vette »meggyaláztatásáhak«, s azzal a kész elhatározással jött ide, hogy azonnal letépi onnan a képet. — Na, téged is szép lóra ültettek! _ Gyalogolni neked már nem is jó! — Eső idején még a csiga házába is bebújhatsz! — csipkelődtek vele az em berek, utat nyitva előtte. Peller habozott. Derűs arcokait látott maga körül. — Látod, mi repülve dolgozunk — húzogatta meg nagy harcsabajuszát Kosz- tolnyík Péter betonozó, s az első helyre mutatott. —- Hogy merészeitek engem, Pellert, a csigára ültetni, amikor mindig első vol tam — csapódtak ki végre Frici bácsi ból a szavak s á kép felé nyúlt, hogy le tépje. — Hopp, komám! Nem oda Buda! — ragadta meg Kosztotnyík a karját — ha úgy fogtök dolgozni, mint mi, még ti is repülhettek! Peller légszívesebben szitkozódott volna szégyenében, ha a maga emberei között lett volna. Összeharapta ajkát és szét nézett. Észrevette az emberek között Ge- esőt. Nagyszál ember. Ácsmester. — Mondd, mikor cserélik a képeket? — Hetente. — Csak nem hagyjátok a képet egész héten át a csiga szarván ? Cseréljétek naponta! Az emberek felnevettek; — Okos gondolat! — válaszolta elmo solyodva Gecsö. És Peller még a vonatot is megszégye nítő gyorsasággal hagyta ott a csoporto sulókát. Erre á többiek is elindultak a maguk munkahelyére. ■* * * * Egy kissé Szedlákékat is lehangolta a dolog. Nemcsak Peller szégyene, hanem
