Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 4. szám - Füssi József: Móricz Zsigmond, a nép nevelője
De mi tette lehetővé, hogy Móricz Zsig- mond soha le nem tért útjáról? Hogy a tizenkilences proletárdiktatúra alatt írt lelkes cikkeit soha meg nem tagadta, bár ezekért a proletárdiktatúra után meghur colták, az irodalmi társaságokból kizár taik és nem egy írótársa sokkal kevesebb »bűnéért« kanosszát járt? Mi adta Móricz Zsigmondnak az erőt, hogy az uralkodó osztály politikájával soha konformista gesztust nem tett, sőt, amint a Horthy- rezsim egyre jobban csúszott bele a fa sizmusba, ö annál kíméletlenebből tárta fel a társadalmi valóságot és utolsó mü veiben a »Boldog ember«-ben, az »Ár- vácská«-ban s legfőképp a »Rózsa Sándor« című nagy történelmi regényében az el kerülhetetlen népforradalmat hirdette meg? Nyilván az az egyszerű tény, hogy Móricz Zsigmond pályája elején a nagy forradalmár költő, Ady Endre mellé sze gődött és annak örökségét, amikor a nagy harcos a polgári forradalom utolsó nap jaiban kidőlt az élők sorából. — soha még nem tagadta, hanem éppen ő vitte tovább eszméit. Köztük az a viszony, ami Petőfi és Arany között. Amikor az ifjú hős és vértanú, a költő és forradal már meghalt a szabadságért a csataté ren, a magára maradt Arany sose feledte el költő-társát és az elnyomatás nehéz idején, a rettenetes Bach-korszakban Pe tőfi példája lebegett előtte. »Gyakran, ha az ég behúnyta szemét, Gyakran érzem lobogni szellemét. Szobámba leng az a nyílt ablakon, Meg-megsimitja forró hom lokom. Hallom suhogni könnyű lépteit, És önfeledve ajkam szól: te itt ? ... S döbbenve ismerek fel rajzomon, Egy- egy vonást, mit szellemújja von« — így ír Arany János Petőfi halála után hat évvel és így írt Móricz is, amíg élt, Ady halála után, mindvégig az ö forradalmi magatartását és parancsát tartva szem előtt. Ady támasztotta fel az igazi Pető fit is, akinek éppen az ö nevét viselő iro dalmi társaság ásta meg »hivatalos sír ját«, amikor 1910-ben megírt gyönyörű tanulmányában: »Petőfi nem alkuszik« átvette Petőfi forradalmi programmját és utódjának jelentette ki magát. Ilyképpen tehát még Móricz Zsigmondban is tulaj donképpen Petőfi meg nem valósított köl tői és forradalmi programmja élt tovább, így érthetni meg, hogy amikor jött a pro- letárforradalom, Móricz Zsigmond teljes szívvel melléje állt, szava és írása átfor rósodik, amint üdvözli a forradalmat, a nép forradalmát: »...a földet annak kell gondoznia, annak kell bírnia, aki élete munkáját beléje fekteti. Áldott legyen a forradalom, amely meghozta ezt az évez redek óta áhított törvényt«. Kiskátét írt a parasztságnak a földosztásról, valóságos népnevelő munkát végzett, amikor el ment a földosztó parasztok közé és pom pás érzékkel már azt is felismerte, hogy a nagyüzemi mezőgazdaságé a jövő útja. Sőt, amint egy nemrég előkerült adatból kiderült, egy akkori tapasztalataiból szü letett regénytémája arra vall, hogy ha ezt sikerül megírnia, vagyis ha csak egy hónappal tovább él a forradalom: ö írta volna meg az első szocialista-realista re gényt is, mert ez a regény éppen a ter melőszövetkezetnek, mint erkölcsi és gaz dasági szükségszerűségnek, tehát a dol gozó parasztság jövő útjának népszerűsí tésére szolgált volna. Az ellenforradalom kezdeti véres idején tanúsított magatartását a »Légy jó mind halálig« című diákregénye tükrözi, amely ben anyja üzenete, az örök féltő és a jövőt építő anya üzenete »Légy jó, fiacs kám, mindhalálig«, — nem valami passzív belenyugvás a változhatatlanba, hanem ellenkezőleg: harcos humanista kiállás az üldözöttek mellett: tiltakozás a terror, a fizikai és erkölcsi bántalmak ezer fajtája ellen, amiket rajta is kipróbáltak Horthy- pribékjei. De nem lehet később sem találni egyet len sort sem Móricz írásaiban, amely ne népe szolgálatát jelentené. Állandóan járta az országot, ö volt ajiagy »ország járó«, jegyzetfüzetei kimeríthetetlen kin csesbányája irodalmi alkotásai ihletének. Hihetetlenül sokat dolgozott, minden év ben legalább két regényt, igen sok elbe szélést és legalább egy színdarabot írt meg s bármily hihetetlenül hangzik is, — szinte semmi nem avult el írásai közül: ma is frissen és elevenen élnek. Nyilván való, hogy azért van ez így, mert minden egyes írása megannyi vallomás népe mel lett; a forradalom, a változás sürgetése, igenlése, akarása: Ady programmja! 5. Utolsó napjait a Hortobágyon töltötte. Már alig tudott járni, megfáradt, rossz lábait már alig tudta vonszolni, de még mindig volt feljegyezni valója a nép éle téről. Akkor írta a százévvel ezelőtt ját szódó nagy regényét, »Rózsa Sándor«-t és szinte szó szerint kell érteni, hogy re gényének nagy pusztai jeleneteit az al földi pásztorok és szegény földmunkások diktálták neki. Most, amikor halálának tizedik évfor dulóján szülőfalujában, a szatmármegyei Csécsén, felavatták egykori szülőházát, egy apróka, szalmatetős kicsiny házat, az egész megye népe megjelent az avatáson és az ünnepségen, valami hét-nyolcezer ember. És akkor összenéztünk, ámulva és reszkető, emlékező szívvel: íme, Móricz népe! Mintha csak regényeiből és elbe széléseiből léptek volna ki, ámde most már megváltozott, új életükkel. Ott volt Papp Mihály a szomszéd községből, az író édes unokaöccse, ma hatvannégyéves öreg szántóvető paraszt, aki huszonkét évvel ezelőtt elmondotta nagybátyjának, az író nak életét. Ma megint mesélhetne neki, az ö új életéről, arról a hét évről, a pa
