Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 4. szám - Füssi József: Móricz Zsigmond, a nép nevelője
rabok, ezek a kozmopolita »mestermű vek«, amelyek bizony kétes értékű világ hírt szereztek a magyar színpadnak, — bizonyos, hogy Móricz Zsigmond egyma ga megteremtette volna a magyar nem zeti és társadalmi drámát is, hiszen, mint kiderült, csaknem minden regénye kész dráma, sőt novellái is azok, minden »el beszélő« müve valósággal színpad után kiált. És Móricz Zsigmond epikus müvei nek ez a tulajdonsága: a gyorsan lepergő drámai cselekmény teszi oly frissé és ele venné elbeszélő müveit is. Móricz Zsig mond igazi, született drámai tehetség, aki, mivel színpadot nem kalpott és ha kapott is néha, rögtön kiintrikálták on nan, — regényeiben és elbeszéléseiben drámai módon ábrázolta a századforduló magyar életét. írói pályája is egy ilyen drámai él ménnyel indul meg. Egyetemista korában megbízták, hogy szülőmegyéje népdalait, mondáit és közmondásait gyűjtse össze. Négy nyáron át járta gyermekkora tá jait és falvait. És ekkor érte egyik leg- megrendítőbb élménye, amelyet így be szél el egyik előadásában, amely a leg utóbb megjelent »Gyalogolni jó« című ri- portkötetánek mintegy kulcsát adja: »A falu gyönyörű volt. A szemem gyönyör ködött benne. A sík termő-mezők, a nyá ri sürgés-forgás, a dalolós, vidám fiatal ság. Magam is fiatal voltam s elmondha tatlan boldognak éreztem magamat, hogy alkalmam van ezen a boldog, ragyogó vi lágon sétálni... Történt azonban, hogy egy sötét kis iparasztházban ültem egy téli napon. Fülledt volt, bűz volt, sötét ség volt. Kint a hó csillogott, mint a mese, s bent az emberek éltek, mint a görények a vacokban. Fiatal lányok jöt tek át a szomszédból s egyszerre hár- man-négyen diktálták a nótát, hogy alig győztem írni. Furcsa volt nekik, amit csinálok s hancúrozva mentek bele a já tékba ... Egyszerre csak kivágódik az ajtó, beront egy fiatalember, késsel a markában, mellen ragad egy vénasz- szonyt, aki ott ült a kemence mellett és azt ordítja vad, magából kifordult, em bertelen ordítással: »Megöllek, vén dög, nem vagy anyám, megtagadlak, kutya!» Mindenki megdermedt, a férfi rám néz, az idegen jelenléte megzavarja, elereszti az öregasszonyt s kikullog a szobából. .. Rettenetesen megrázott ez a jelenet.» S ezt az előadását, amelyben, mint lát juk, azt mondja el, hogyan fedezte fel az idillikus külső alatt az akkori paraszti élet valóságát, így fejezi be: »Ha volt valami abban az írástömegben, amit én huszonöt év óta kitermeltem, a legfőbb értéknek azt tekintem, hogy eredeti és hiteles tanulmányok alapján közöltem azt, amit a népről írtam.» .Látjtik tehát, hogy Móricz Zsigmond- ban zsenge ifjúkorától megvolt a vágy, hogy »semmit magáról«, ellenben min dent megírjon a népről, mégpedig »ere deti és hiteles« tanulmányok alapján és hozzátehetjük, oly drámai módon, ahogy ezek a benyomások öt érték, amikor is a megdöbbenés ereje az írásmü erejévé vált és izzó vallomássá tette egész éle tén át. 4. Móricz Zsigmondnak ez a huszonötéves írói jubileumán tett vallomása irodalom- történeti nyelvre lefordítva pontosan ki jelöli helyét irodalmunkban, amikor azt mondjuk róla, hogy ö volt a mi legna gyobb kritikai realistánk, vagyis -az az író, aki korát és társadalmát bíráló cél zattal reálisan, a valóságnak megfelelően ábrázolta. A múlt század végének és a jelen század első négy évtizedének reális ábrázolása, ha becsületes íróról van szó. mint Móricz Zsigmond esetében, — nem is lehetett más, mint kritikai, nem lehetett más, mint ennek a több mint félszázadnak a bírálata. Hiszen az a félfeudális — fél kapitalista korszak teremtette ilyenné, a maga képére ezt a kort, és ha valaki ezt reálisan ábrázolta, egyúttal meg is bírál ta, azaz kimondotta felette a halálos ítéletet, mint ahogy Móricz Zsigmond ezt megtette. Természetesen gerinc és erős szív, hal latlanul nagy erkölcsi bátorság és a nép olthatatlan szeretete kellett ahhoz, hogy valaki egy ilyen programmot ifjonti fővel ne csak elképzeljen és szükségesnek tart son, hanem azt következetesen végre is hajtsa. Vagyis, hogy ifjúkori lázadásából termékeny forradalom legyen. Elmond hatjuk, hogy Móricz Zsigmond halála percéig soha ettől a programmtól el nem tántorodott: tanú rá egész élete müve. Többször is járt Csehszlovákiában, többször tartott előadást a pozsonyi prí máspalota tükörtermében, ahol a haladó ifjúsághoz beszélt. Amint hazatért, meg indult ellene a hajsza, — »hazaárulónak« kiáltották ki, müveit bojkottálták, sőt legutóbbi látogatása után két megye köz gyűlése valósággal kiátkozta, és a »becsü letes magyar ember« legfőbb kritériumá nak hirdette ki, ha nem olvassa Móricz könyveit és mindent elkövet azért, hogy más se olvassa. Egy akadémikus nem kevesebbet mondott, mint hogy Móricz folyóirata, — amelyet akkor ő szerkesz tett — a Nyugat: Benes félhivatalosává lépett elő. Persze Móricznak a nyilatko zatai, amiket a szlovákiai progresszív la poknak tett, csak ürügyül szolgáltak ar ra, hogy ezekre hivatkozva vegyék üldö zőbe a hazai állapotokról írt regényeiért, elbeszéléseiért és riportjaiért, vagyis azo kért a művészi és halhatatlan nyilatkoza tokért, amiket a hazai úri osztály mérhe tetlen vakságáról, katasztrőfapolitikájáról, és népellenes magatartásáról megcáfol hatatlan, mert művészi eszközökkel és megtámadhatatlan .erkölcsi magaslatról tett.
