Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1953 / 4. szám - Makszim Gorkij: Tavaszi melódiák

A viharmadár dala

Tajtékzó, bősz tenger felett

szél hajszol kósza felleget.

Felhő alatt, tenger fölött,

mintha sötét villám volna,.

száll büszkén a Viharmadár.

Szárnya olykor hxdlámot ér,

máskor nyílként fellegbe fúr

és a felhők hallják hangját,

harsány, bátor hangja boldog.

Mert dalában vihart áhít!

Bús haragját, szenvedelmét

s reményét a győzelemben

hallják hangjából a felhők.

Sirály surran el sikongva,

riadt szívét nyögve rejti

tengerhullám hűvösébe,

mert remeg, fél a vihartól.

Dunnalúdnép is kiáltoz,

de az élet szent harcában

nem érezhet üdvösséget,

villámlástól visszaretten.

Balga pingvin lomha teste

sziklák közt megbúvik gyáván.

Csak a büszke Viharmadár

szárnyal merész ívben ott fenn,

tengerár felett a légben.

Mind alantabb s egyre bőszebb

felhő tornyosul az égen

s zúgva tör a tengerhullám

vűlámfények magasába.

Mennydörgés közt tajtékozva

reng a tenger küzdve széllel.

Most a szél erős marokkal

felragadja víz hullámát

és haragvón dobja vissza

sziklaköre — pozdorjává

törve össze szín-smaragdját.

Viharmadár büszkén szárnyal,

mintha sötét villám volna,

olykor nyílként fellegbe fúr,

szárnya víz hullámát tépi.

Ott suhan, mint zordon démon,

vihardémon ... száll sötéten,

most kacagva, majd zokogva ...

fellegek fölött kacag most,

örömében zokog máskor.

Mindentérző démon — érzi:

fáradóban a vihar már,

tudja jól, hogy nem sokáig

takarja a napot fellep,

nemsoká takarja már!

Szél süvölt... és mennydörög még

kékes lánggal tündökölve

száll a felleg a víz tükrére.

Tenger fogja fel a villám

nyílvesszőit és eloltja.

Tűzkígyóként felcikázik

víz tükrében, majd elvész a

vülám vakító visszfénye.

— Vad vihar jő nemsokára!...

Viharmadár hangja szól így

villámlások közt merészen,

zúgó tengerár fölött is

győzelemnek prófétája:

— Jöjj vihar s légy még erősebb!

A Szovjetunió legmagasabb képviselői, élükön Sztálin elvtárssal díszőrséget állanak A. M.

Gorkij ravatalánál,