Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 1. szám - Józsa Miklós: A modern kapitalizmusa és a szocializmus gazdasági alaptörvényei
amelyeket elértünk, meghaladják köz társaságunk volt kapitalista urainak legmerészebb álmait is. De mindezen si kerek mellett sem tettünk még meg mindent. A »Rudé právo« múlt év ok tóber 23-i számában olvashattuk, hogy az osztravai kerület kohóüzemei a terv teljesítésében annyi acéllal maradtak el, amennyiből közel háromezer traktort le hetne gyártani. Az osztravai kohőüze- mek a terv teljesítésének elmaradásában nem állnak egyedül. Malenkov elvtárs a Szovjetunió Kommunista Pártjának XIX. kongresszusán tartott ‘beszámolójában külön hangsúlyozta az önköltség csök kentésének, a jövedelmezőség és a ter melékenység emelése kérdésének fontos ságát. Nálunk e kérdések megoldása még fokozottabb erőkifejtést igényel. Gottwald elvtárs már 1951-ben figyel meztetett bennünket, hogy termelésünk gazdaságosabbá tételében igen keveset tettünk meg. Hiszen ha csak villany- áramfogyasztásunk-ban egy százalékot takarítanánk meg, úgy ezzel a megtaka rított energiával 150 ezer tonna acélt tudnánk kiolvasztani. Ipari termelésünk fejlesztése mellett fejlesztenünk kell mezőgazdasági terme lésünket is. Pártunk és kormányunk múlt év június 8-án közzétett határoza ta nagy segítséget jelentett. A határozat kiadása óta a kis- és középgazdák újabb és újabb tízezrei léptek be az egységes földműves szövetkezetekbe és a szövet kezetek százai, ezrei keletkeztek azóta. Az elért eredmények azonban csak jó kezdeti sikerek. A marhaállomány mi előbbi összpontosítása, az istállók kijaví tása, a mezőgazdasági munkák alapos és gyors befejezése mind-mind a termés hozamok és a termelés emelésének el engedhetetlen feltételei. A meglévő szö vetkezetek megszilárdítása lesz a leg jobb felvilágosító munka, amely az ed dig még ingadozó kis- és középparasztot végérvényesen a szocialista nagyüzemi gazdálkodás útjára vezeti. Csak a szét darabolt paraszti gazdaságok felszámo lásával, «, még magánkézen lévő mező gazdasági termelési eszközök szövetke zeti szocialista tulajdonba vételével ér hetjük el az első ötéves tervünkben ki tűzött színvonalat. Ha szövetkezeteink, állami birtokaink és gépállomásaink a szovjet kolhozok, szovhozok és traktor állomások módjára fognak igyekezni dolgozni, úgy a városaink és falvaink között még meglévő nagy különbség ro hamosan fog csökkenni, így jutunk mind közelebb és közelebb a szocialista termelés céljához, az egész társadalom állandóan növekvő anyagi és kulturális igényeinek legteljesebb kielé gítéséhez a mi hazánkban is, így mene telünk mind gyorsabb és gyorsabb ütem ben hazánkban is ma a szocializmus, holnap a kommunizmus győzelme felé. Színpompás tűzijáték a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 35. évfordulójá nak prágai ünnepségei alkalmából A felvételeken a Prága feletti tűzijáték képe