Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / Sztálin-szám - V. M. Molotov elvtárs beszéde
déseket tartalmaz az ország egész élete fennakadásmentes és helyes ve zetésének biztosítása céljából. E fontos határozatok egyike az, hogy a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének tisztségére Georgij Makszimilja- novics Malenkovot, Lenin nagytehetségű tanítványát és Sztálin hű küz dőtársát nevezték ki. Azok a határozatok, amelyeket országunk legmagasabb párt- és álla mi szervei hoztak, világosan bizonyítják a párt és állam vezetésében ural kodó teljes és szilárd egységet. Az ország vezetésének ez az egysége és szüárdsága biztosítja annak a bel- és külpolitikának a sikeres végrehajtását, amelyet pártunk és kor mányunk Lenin és Sztálin vezetésével évekkel előre kidolgozott. Leninhez hasonlóan Sztálin is nagy örökséget hagyott pártunkra és országunkra, s ezt az örökséget mint a szemünk fényét kell óvnunk és fáradhatatlanul kell gyarapítanunk. A nagy Sztálin harcokban edzett vezetők csapatát nevelte fel és tömö rítette maga köré. Ezek a vezetők elsajátították a vezetés lenini-sztálini művészetét. Nekik jutott az a történelmi felelősség, hogy elvezessék győ zelmes befejezéséig azt a nagy ügyet, amelyet Lenin kezdett és Sztálin sikeresen folytatott. Országunk népei biztosak lehetnek abban, hogy a Szovjetunió Kom munista Pártja és kormánya nem kíméli erejét és életét annak érdeké ben, hogy megőrizze a párt sorainak és vezetésének acélos egységét, erő sítse a Szovjetunió népeinek törhetetlen barátságát, gyarapítsa a szov jet állam hatalmát, változatlanul megőrizze a hűséget a marxizmus- leninizmus eszméi iránt s Lenin és Sztálin hagyatékához híven elvezesse a szocializmus országát á kommunizmushoz. Örök dicsőség szeretett drága vezérünknek és tanítónknak, a nagy Sztálinnak! Ezekben a napákban valamennyiünket nagy bánat sújtott: meghalt Joszif Visszárionovics Sztálin. Elvesztettük nagy vezérünket, azt az em bert, aki olyan közel állt hozzánk, aki olyan végtelenül drága volt szá munkra. Mi, régi és benső barátai, a szovjet emberek milliói ugyanúgy, mint minden ország dolgozói az egész világon, ma búcsút veszünk Sztá lin elvtárstól, akit mindannyian úgy szerettünk és aki mindig élni fog szívünkben. Sztálin elvtárs Lenin tanítványának nevezte magát. Leninnel együtt teremtette meg és építette fel a mi hatalmas kommunista pártunkat, ve le együtt vezette a nép forradalmi harcát a cárizmus és a kapitalizmus ellen, a földesurak és kapitalisták elnyomó uralmának megdöntéséért országunkban. Leninnel együtt teremtette meg és építette fel szovjet szocialista államunkat, vele együtt fektette le a nagy és kis népek sze münk láttára növekvő testvéri együttműködésének és összefogásának alapjait. Sztálin Lenin nagy művének nagy folytatója. A szovjet nép a Sztálin elv társ vezette kommunista párt irányításá val felépítette országunkban a szocializmust, hozzákezdett annak a hatal mas programúinak megvalósításához, amelynek célja a szovjet nép anyagi jólétének és kulturális színvonalának további szakadatlan emelé se, vüágtörténelmi jelentőségű győzelmet aratott a fasizmus fölött a má sodik világháborúban és ezzel döntő módon meggyengítette a Szovjetunió Kedves elvtársak és barátaim! V. M. Molotov elvtárs beszéde