Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / Gottwald-szám - Nyikoláj Alekszandrovics Bulganyin elvtárs beszéde
Örökérvényű útmutatást jelentenek Csehszlovákia egész dolgozó népe számára Klement Gottwald szavai, amelyeket a nagy Sztálin halálakor mondott: „Sztálin elvtárs mindig arra tanított bennünket, hogy semmiféle sze rencsétlenségben sem szabad elcsüggednünk, nem szabad elveszteni fe jünket. Ezért Sztálin végakaratát teljesítjük, ha magasra emeljük Lenin és Sztálin zászlaját és bátor léptekkel haladunk a Sztálin mutatta úton, hazánk szocialista építésének útján, a béke megvédéséért folytatott harc útján.“ Csehszlovákia népe, még jobban felzárkózva Csehszlovákia Kommu nista Pártjának Központi Bizottsága és kormánya köré, megszilárdítva testvéri barátságát a Szovjetunióval, új sikereket harcol ki népi demo kratikus országa megerősítésében és az előtte álló feladatok megvalósí tásában. Drága elvtársaink és barátaink! Ezekben a gyászos, súlyos napokban nem vagytok egyedül. Veletek vannak a hatalmas Szovjetunió népei, a nagy kínai nép, a népi demo kratikus országok dolgozói, az egész haladó emberiség. A demokráciának és a szocializmusnak ez a tábora napról napra erősödik. Szilárdan és megbonthatatlanul tömörül a barátságban, amelynek elmélyítésére oly sok erőt szentelt vezérünk és tanítónk, a nagy Sztálin és hűséges tanít ványa s harcostársa, Klement Gottwald. A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága, a szovjet kormány, az egész szovjet nép továbbra is fáradhatatlanul szilárdítani fogja a Szovjetunió és Csehszlovákia közti barátságot, támaszt és se gítséget nyújt a csehszlovák népnek a szocializmus építésében. Elvtársak! A mi barátságunk szilárd és megbonthatatlan. Soha és senkinek sem sikerül ezt a barátságot megbontani, sőt még meglazítani sem. Klement Gottwaldnak, a kiváló forradalmárnak, az emberiség bol dogsága bátor harcosának, korszakunk, Lenin és Sztálin korszaka dicső férfiújának ragyogó és nemes alakja örökké élni fog szíveinkben és a jövő nemzedékek emlékezetében. Örök dicsőség és emlékezet a csehszlovák nép nagy vezérének, Klement Gottwaldnak.