Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / Gottwald-szám - Antonín Zápotocky elvtárs beszéde
a mi kezünkben van, állandóan fejlesztjük és fokozzuk az ipari és mező- gazdasági termelést, teljesítjük és túlteljesítjük népgazdasági tervünket. Még nagyobb igyekezettel támogatjuk a Szovjetunió békepolitikáját, még tovább szüárdítjuk baráti kapcsolatainkat a Kínai Népköztársasággal, a népi demokratikus országokkal és a Német Demokratikus Köztársa sággal és minden jóakaratú emberrel, aki a békét szereti és gyűlöli a há borút. Mi is, — úgy, ahogyan azt Malenkov elvtárs Joszif Visszárionovies Sztálin elvtárs temetésén kijelentette, — itt, köztársasági elnökünk és az egységes nemzeti arcvonal vezető pártja elnökének koporsójánál kije lentjük, hogy a lenini-sztálini elvek alapján nem utasítjuk vissza a tar tós együttélés és békés verseny lehetőségét a különböző rendszerű orszá gokkal, az egyenlőség elve alapján, az országok belső ügyeibe való be avatkozás nélkül és az államok függetlenségének megzavarása nélkül. Elvtársnők és elvtársak! Testvéreink! Gottwald elvtárs abban az időben távozott el tőlünk, amikor az ötéves terv megvalósításáért folytatott hatalmas építőmunkánk lázas lendületé ben vagyunk, hogy lerakjuk hazánk szocialista építésének alapkövét. Ez Gottwald elvtárs nagy és szent végakarata. Ez a végakarat — a társadalom anyagi és kulturális szükségleteinek maximális kielégítése — amelynek megvalósításában Gottwald elvtárs, mint J. V. Sztálin hű tanítványa szilárdan hitt, megérdemli, hogy telje sítéséért mi, Gottwald-hívek latbavessük minden erőnket. Megmutatjuk az egész világnak, hogy a barázda, amelyet népünk örök szántóján a gondos gazda kezdett, váratlan távoztával nem marad be vetetlenül és elhagyottan. Hatalmas egységben zárkózunk fel, városok és falvak szocialista épí tői, szilárdan markunkba fogjuk a kalapácsot és az eke szarvát, dicső séggel megvalósítjuk a gottwaldi ötéves tervet, tovább folytatjuk a kor szakalkotó szocialista építés útját, az emberi boldogság útját szeretett Csehszlovák Köztársaságunkban. Esküszünk neked Gottwald elvtárs, hogy a Te nagy és szent végakara todat nem áruljuk el! Esküszünk neked Gottwald elvtárs, hogy tovább erősítjük és szilárdít juk drága kommunista pártunkat! Esküszünk neked Gottwald elvtárs, hogy szüárdan teljesítjük végaka ratodat, pártunk köré tömörítjük a nemzeti arcvonalat, minden jóakara tú embert, aki hazánk függetlenségét, általános fejlődését és a nép bol dogságát tartja szem előtt! Esküszünk neked Gottwald elvtárs, hogy fokozzuk a szocialista mun kaversenyt, a munkatermelékenységet, tovább szilárdítjuk hazánk védel mi képességét és a világbéketáborral szövetségben gátat vetünk a béke ellen irányuló kísérleteknek, megvédjük a békét! Esküszünk neked Gottwald elvtárs, hogy sohasem áruljuk el szilárd és hűséges szövetségünket és barátságunkat a Szovjetunióval, felszabadí tónkkal, Lenin és Sztálin nagy hazájával, a béke és a haladás zászlóvi vőjével ! Utolsó harcos és elvtársi üdvözletünket küldjük neked, drága, szere tett tanítónk és barátunk, Gottwald elvtárs! Tisztelet a Te nagy munkádnak! Dicsőség soha el nem múló emlékednek! Előre, csehszlovák rohambrigád, előre Lenin és Sztálin zászlaja alatt! Előre Gottwald elvtárs végakarata teljesítéséhez, a szocializmus felépí téséhez hazánkban! Előre, előre, egy lépést sem hátra!