Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 3. szám - Tóth Tibor: Milan Lajcsiak: Ének a nagy barátságról (ford. Gály Olga)
A kötetben az a megszámlálhatatlanul sck benyomás nyer költői kifejezést, amelyeket Lajesiak a Szovjetunióban tett látogatása során szerzett és amelyek még jobban megszilárdították szer ete tét a Szovjetunió iránt. Vallomás ez, a költő vallomása, aki érzi, tudja, hogy hazán kat csak akkor szeretjük igazán, ha sze retjük a Szovjetuniót: — Én, elvtánsaim, szívembe zártam Moszkvát, hogy jobban tudjam szeretni a hazát. A csodálat és az elragadtatás hangján szói a Szovjetunió lelkes, boldog építő- munkájáról, a máról, amelyet nézve sze mébe tárul a jövő képe: — Megszűnt az a szó, hogy lehetetlen. Álmodom és lépteim alatt a kommunizmus hídja ivei. Álmodj velem! A világ ura vagy s érzed — egészen a rrrénk lett. Boldog és vidám, mert daru lendíti a bclseviíkok erős, biztos kezében. Ezt a boldog, új világot mirtatja be az olvasónak: — Elvtársam, értsd meg hát — mi most. e percben egy boldog bolygón indulunk útnak. Szemével látja, szívével érzi a Szov jetunió boldog életét, megdöbbenti ennek az életnek a nagyszerűsége, magával ra gadja lendülete és lelkesedése. S meg látja, megismeri a szovjet embert, az átkötő, építő, harcos embert, akinek egy a célja: a béke: — Szilárd s kemény kezet fog át a két kezem. Oly emberét, ki meg nem retten és nem hátrált meg a háborúktól sem ... ... ki nagy időkön át viszi a béke csillagát. A költő és vele együtt az olvasó meg ismeri a Szovjetunió erejét, a békés épí tő munkájának az eredményeit, azt az erőt, amely a béke legbiztosabb záloga, sz'lárd bástyája. Ez az erő nagyobb, mint a háborús gyujtogatók minden ve szett acrarkodása: — Tudod-e, szívem, mit láttál felhevültesn a Kremlben, a Szovjetek termében? A halandó ember lett ott halhatatlan, a halált elűzte az élet. ... Elég a vérből, Amerika, Elég a vérből, Albion. Hiába riadótok, a Szovjetek termének magasztos dalát túl nem harsogjátok. Az ember élni vágy s dalolni fog a béke. Nem üres költői túlzás az, hogy »a halandó ember lett ott halhatatlan«. A költő felismerte, hogy a szsibad, a ki zsákmányolástól mentes és a szocialista közösséghez tartozó » ... ember tovább él a harcban, mit megvívott.« Ebben az új, szocialista társadalomben új tartalmat, új méltóságot kap a szere lem. A szerelmet a hatalmasak, a kánok »drágakövekkel vették s értéke mégsem volt semmi«. A szovjet emberek között a szerelem újra éledt, büszkén, szárnyaién: »Diadalívet emel neki a korszak harcos és építő nemzedéke«. S igazén szeretni csak az tud, ak’ tudja gyűlölni azt, ami régi, aki tudja gyűlölni az ellenséget: »Aki nem tudja, hogy gyűlölik a szerelmet a vért imádók s a háborúk vezéri, az a kommunizmust sem érti meg s nem tudja, mit jelent: szeretni«. Laicsiak a szeretet hangján beszél a szovjet gyermekekről, a boldog ifjú nem zedékről, amely »Artyekban tanul szere- tetet«, hogy »elültesse a kommunizmus fáját«. Ez a boldog gyermekkor csak a szocializmus országában, a szovjetek or szágában lehetséges: »Városok s falvak gyermekei, tudom, jó az a haza, hol Lenin elvtárs kezében lengett a népek vörös zászlaja.* A költő egyik legnagyobb élményét a sztálini korszak hatalmas alkotásai, a kommunizmus nagy építkezései jelentik. A mű nagyszerűségétől lenyűgözve, eifo- gódott hangon kezdi dalát:
