Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 2. szám - Mészáros Gyula: A kerületi népművészeti alkotóversenyek tapasztalatai / Kultúrszemle
Ez a megállapítás az énekkarok és szó lóénekesek műsorára is vonatkozik, mely még mindig keveset fejez ki a harcos nép művészetből, a mai ember lendületes éle téből. Az előadásmód eddigi vontatottsá- gán is változtatni kell, amint azt a losonci és rozsnyói együtteseknél láttuk. Változ tatni kell az egyoldalú műsorpolátikán is. A kórusok műsorában a magyar népi anyag mellett a szovjet és a népi demo kratikus köztársaságok dalait, valamint magyar, szovjet és klasszikus szerzők müveit kell az együtteseknek betanulniok. A komáromi magyar gimnázium énekka rának műsorából pl. hiányoztak a nép dalok. Ez egyoldalú müsorpolitika, amin változtatni kell. A népi együttesek ének- és zenekara ne csupán íiCzös számokat adjon elő, ha nem lépjen fel minél többször önálló szám mal. A népdalgyűjtés, a népdalok feldolgo zása, az együttesek legértékesebb mun kája még műidig nem indult meg nálunk. A szovjet példa még ezen a téren nem talált követőkre, még nem indult meg az énekkarokban az a munka, mely saját vi dékének összegyűjtött népdalait dolgozná fel műsorában. Hiányoztak még együtte seinknél a versenyeken a napi problémák kal kapcsolatos rigmusok és csasztuskák ás. A Csemadok táncegyüttesek közül a somorjai, bősi, szenei, füíeki, fülekpüs- , oki, sza áncai és nagykaposi csoportok vet tek részt a versenyeken. Igyekeztek el sajátítani táncaikat és belevinni egyéni ségüket, ami különösen a szalánciaknak és fülekpüspökieknek sikerült. A füle- kieknek a jövőben arra kell törekedniök, hogy a tánclépéseket eredeti formában alaposan tanulják be. Az legyen a feladat, hogy a táncosopart munkáját állandóvá tegyük. A lelkesedés és öröm kifejezé sével járuljon hozzá a tánc a dolgozók munkalendületéhez. A táncegyüttesek igyekezzenek munkaközösséget teremteni hivatásos tán colókkal, a színházak balett együtteseivel, akiktől munkájukhoz hat hatós támogatást kaphatnak. Tanuljunk elsősorban magyar népi táncokat, majd a szovjet és népi demokráciák népeinek táncait. ^ A színdarabok közül „Amerika hang ja“, „Tűzkeresztség“, „Közös út“. „Tat jána Jegorovna“ és „Gyiurka“ kerültek színre a versenyeken. A darabok megvá lasztásában az együtteseket az az elgon dolás vezette, hogy mondanivalóikkal rést üssenek a maradiságon, hősiességre nevel jenek és nagy emberi célok elérésére, ha zaszeretetre lelkesítsenek. A rendezés nem végzett mindig alapos munkát, a játékosok ismerték feladataikat és egymásközti kölcsönös viszonyúikat. A színészek játéka csupán játék maradt az alakítás nem volt mindig meggyőző. Nem csupán a szó, hanem a színész minden mozdulata, arokáfejezése, egész egyénisége kell, hogy elhitesse velünk mondanivaló Az eperjesi kiállításról: Wittner „öregember arcképe“ című olajfestménye A pozsonyi kiállításról: Ondryás című paszt el je ,Roham1 A besztercebányai kiállításról: Juhász Gyula (Tornaija) „A korompai lázadás“ című olaj-