Fáklya, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953 / 2. szám - Egri Viktor: Hűség (III.)
' Sinta: Ez szépen hangzik. .. Én nem látok semmi konkrétumot. Holéczy (ingerülten): Mert vak, azért nem lát... Vagy nem akar látni! Az újítók klubjában rövidesen megindul a munka. Ezer.alkalma lesz, hogy elméleti tu dásával segítsen és érvényesíthesse képességeit... De sutba kell vágni azt a beteg nézetet, hogy akin segít, az magába rúg. (A túlsó partról a szerelő- csarnok felől a hangszóró muzsikáját hozza a szél. Holéczy megnézi az órá ját.) Gyerünk a gátra! Mindjáa*t kifut a hajó... Sinta (indul Holéczy után): Mondok valami konkrétet, ami a rúgást illeti... Miért nincs most a hajón a vendégek közt? Éppen ön, akinek a legtöbbet köszön hetik, ha síma lesz a próbajárat. Holéczy: Alaposan eltúlozza a szerepemet! Sinta; Lefogadom, hogy Halász úr és a többi élvtárs ott fognak pöffeszkedni. (EL balra.) Mária (jön Tibdrral jobb felöl. A muzsika teljesen elhal): Gáborék a Béka-csárdá ban vannak. Gyerünk utánuk! Tibor: Itt jobb lesz... Nem bírom az embereket! Mária (szembefordul Tiborral; szemrehányó szigorral): Mi ütött magába ? Bántotta valaki közülünk? Tibor: Esküszöm senki! Mária: Valami ostoba megjegyzés? Tibor: Nem, Mária, egy rossz szót nem hallottam. Mária: A tanfolyamon se? Tibor; Ott is mindenki segít. Kása elvtárs aranyos öreg ember. Egyenesen rámpa- rancsolt, hogy én is Tóm-bácsizzam. Mária; Hol akkor a baj ? Tibor (nem tud őszintén vallani, mégis támaszt keres Máriában): Az, hogy kölönc van a lábamon, kötél a nyakamon. Mária (szinte haraggal): Hagyja ezt az éretlen tréfát. Nem való a mi világunkba ... A munkája jó. Tehát megfogta és érdekli. Ott a baj, hogy nem érzi még, mi lyen szép az egyszerű emberek élete. Tibor: Ha tudnám, honnan veszik maguk ezt az. erőt?! Mária: Az jön magától. Ha van miért erősnek lenni, hát erős az ember. Tibor; Milyen egyszerű és sima minden maguknak. De nekem! (Fáradtan leül.) Mária: Ostobaság! Nincsenek különbségek. Ugyanolyan dolgozó ember, mint én, mint valamennyien. Tibor; Lehet... egyszer már én is éreztem. Aznap voCt, hogy lejöttem a rajzpadló irodájából. Halász elytárssal beszéltem... Ott a lépcsőn ellepett a veríték a boldogságtól. Mária; Nem talán, Tibor! Tibor: Aztán egyszerre minden összekuszálódott megint.. . Mária: Sejtem, valami jóbarátja rágja a fülit. Az a jóbarát a kölönc, meg á kötél a nyakán. De meg fogjuk szabadítani tőle. Kicsoda? Tibor: (Elrémül, hátha Mária megsejtett valamit a Sólyommal való kapcsolatából. Annyi ereje nincs, hogy valljon mindenről. Úgy érzi, örökre el van kárhoz va, nem lát semerre kiutat.) Mária: Hogyan segítsünk, ha ilyen konokul hallgat? Tibor: Maga jó hozzám. Mária... Higgye el, nincs itt semmiféle barát a múltból. Mária: Hiába tiltakozik.. . Azelőtt más volt- Minden h'bája merlett őszinte és egye nes. Remélni mertem, hogy egész ember lesz... A mi emberünk! Tibor; Akartam, próbáltam... De lássa... a maga élete megy felfelé, az enyém meg ... reménytelenül le. Mária (mélyen megdöbben): Nem igaz, Tibor... Valami rettenetes történt magával. Beszéljen! Tibor: Nem lehet! Mária: Mit nem lehet? Tibor: (Hallgat.) Mária (keményen, mint aki érzi. hogy csak ezzel a keménységével segíthet): Egy hét óta nem tud a szemembe nézni... Gyáva és hazug ... Ha ilyen marad, nem kell a barátsága! Tibor: Mária! (A túlsó parton sziréna búg, a hajócsavarok ütemesen verik a vizet. Zeneszó. A dombon fent összefutnak a fcékingesek és sapkájukat lengetve hurráznak.) Mária. (E’f ordu' Tibortól és felszalad a dombra a kékingesekhez.) Gábor: Hurrá! Éljen a hajó! Kékingesek; Hurrá! Sólyom (jön jobbról, megáll Tibor előtt): Csak fusson ki! Az utolsó szó a miénk! Tibor. (Szeretne ráugrani Sólyomra, de képtelen mozdulni. A távolban tisztán cseng az induló. A kékhgesek újra hurráznak, Sólyom felsiet közéjük. Tibor lehor- gaSrztott fejjel egyedül marad.) F ü g g ö n y.
