Fáklya, 1952 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1952 / 3. szám - Nagy Sándor: A levél
Nagy Sándor: AMÍ A Fáklya irodalmi pályázatán II. díjjal kitüntetett novella. ősz eleje volt, a délutáni órákban az öreg Varga bácsi nyugodtan pöfékelt a zsuipfedeles eresz alatt. Kurtaszárú pipá ját gyakorlott mozdulattal a kisszék lá bához veregette, amelyen kényelmesen él helyezkedett és nyugodtan szemlélte a röpködő lepkék és bogarak hadát. — Eső lesz — állapította meg magá ban, miközben rágyújtott megtömött pi pájára és boldog élvezettel eregette a bod- ros íüstfelhőket. Tűnődve nézegette a tov*:bbs?állő füstka rikákat s közben ellenállhatatlanul a múlt ra kellett gondolnia, az elnyomatás ide jére, a keserves harcokra, a felszabadu lás diadalára és végül a jelenre, az újjá építésre és a jövő boldog korszakára. Gyásszal és fájdalommal a szívében eszé be jutottak a partizánharcok, a német fa siszták gyakori kegyetlenkedései, ame lyek súlyos szenvedést és rettegést jelen tettek számára. Ma is borzalommal tölti el az a nap, amikor fiát a német fasisz ták géppisztollyal úgyszólván szitává lőt ték. Ö akkor a két kis árvával megtörve roskadt hős fia tetemére. Bizonyára ak kor történt az, hogy kisírta mind a köny- nyeit, minden keservét, mert a felszaba dulás óta örülni, mosolyogni tud és ha mély gyásszal gondo1 is fiára, tudja, hogy hősi halála nem volt hiábavaló. Ma öreg szíve mintha megfiatalodott volna, örvendve követi két unokája fejlő dő életét Gondolatai kergetik egymást és váltakozva tovasuhannak a füstkarikákkal együtt Az öreg Varga erősen szívja pipáját, dél hasztalan minden igyekezete a pipa nem ég. Üjra kiveri a hamut és éppen igyek szik felkelni kis székéről, hogy benézzen a konyhába, amikor a postás vidám kö szöntéssel megjelenik. Az öreg barátságo san visszaköszön és így szól: — No, nézd, ki az? Ehun a Jóska, dl rég nem láttalak:. Mondd csak, mi jót hoz tál ebben a nagy táskában? Csak nem va lami paksaméta vagy talán idézés? ... A postás mosoloygva keresgél a táska fenékén, amíg végül egy levelet nyújt át az öregnek. — Tessék, Ádám bácsi, a magáé, magá nak van címezve, bizonyára az unoka ír hatta a gyárból, mert amint látható, a pecsét osztravai. — Ezzel a postás már siet is tovább. A kapuból még visszafor dul. mosolyogva eltűnik a szomszéd ud varában. Varga Ádám nézi a levelet, kutatja a szép energikus betűk vonalát, még nézi, forgatja egy ideig, úgy tetszik, mintha nem merné fölbontani, mintha félne a le vél tartalmától. E döntő pil'anatokban ro- megő szívvel gondol az ö féltett unokájá ra, akit ő nem akart elveszteni és aki1, nem akart elengedni a zsupfedele3 kicsi házból a kémények rengetegébe. így re megve mégis elszánja magát s reszkető kézzel felszakítja a borítékot, majd szer tartásosan fölteszi szemüvegét s mohón nekilát a levél olvasásának. A levél így hangzott: „Kedves öregapám! Sok szeretettel és hálával küldöm Ma gának üdvözletemet innen a nagy Osztro vából. Én hál’ Istennek nagyon jól érzem magamat, jól megy a munka, amelyet na gyon is megszerettem s minden igyekeze temmel azon vagyok, hogy megérdemeljem azt a pénzt és más egyéb kedvezményt, melyet munkámért kapok. Értesítem öregapám, hogy tanulni is járunk munka után, ahol sokrmnden <>í értesültem, amiről eddig nem tudtam. H-i maga hallaná, kedves öregapám. hegy ■mi is az a szocializmus, bizonnyal más ként nézné a világot. És biztos az is, in g Osztrava nem lenne magának olyan mesz- sze távol, mert bizony Osztrava a mi ha zánk. Nagyon örülök, hogy ide kerültem s ma már tudom, hogy nagy bűnt köve tett volna el, kedves öregapám, ha nam eresztett volna ide a gyárba, a mi gyá runkba, ahol oly nagy szükség van minden dolgozó erős és megbízható kezére. Ma nem úgy van öregapám, mint régen, a kapitalizmus ideje alatt, amikor a munka- nélküliség, nyomorba döntött sokezer ás ezer munkáscsaládot. Ma a mi pártunk és kormányunk gondoskodott arrál, hogy a gyár a mienk legyen és hogy mind a dolgozó gond nélkül megélhessen. Hát ezt akartam Magának megírni, ked vés öregapám, és írja meg, hogy van és ne felejtse el azt is megírni, hogy van nak azok a kulákcsemeték, akik annyira lebeszélték engem, hogy a gyárba menjek, mert azt akarták, hogy nekik robotoljak. Na, de ez az idő már a múlté, ez az idő már lejárt. Ezzel zárom is levelem és még egyszer üdvözlöm mindnyájukat. Sokszor öleli és csókolja szerető unokája, egy megelége dett vasmunkás Gyuri“. Varga Ádám megindultan, tűnődve né zett maga elé. Hogy is volt mindaz, hogy is törtem, hogy unokája Gszuravára Ke
