Fáklya, 1952 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1952 / 12. szám - P. Szűcs Béla: Levél Anyámhoz!
Arról álmodtál Anyám, ha egyszer felnövök, a sok tanulás után nagy titkokra ráfövök s víg, ifjú életem jobb mederbe terelem és elérhetem táti a boldogságot is. Mint lejtőn a gyerek karikája, gurultak az évek egyre-másra, Hüs Latorca partján ifjú erdők nőttek, Bodrogköz földjein arattak, vetettek, sokan néha ettek, gyerekek születtek, anyák reménykedtek. Azt akartad Anyám, szabad ember legyek. Egyenesderekú, büszke, mint a tölgyek, aki vad viharban, álnok cselszövésben, mocskos bankóárban, megvesztegetésben \iszta marad, olyan. mint az Apám. Apám nem volt harcos, bátor kommunista, ki a régi rendet ahol érte, zúzta. S Te, őszülő Anyám, Te mit is tehettél, ha nőtt a baj, a gond, a templomba mentél. Lassan ifjú lettem s jártam iskolába. Nem gimnáziumba, a szegényebb]ének csak polgári járta. Én ott megtanultam, — jól fogott az agyam, hogy a magyar nemzet árva és társtalan. Szívós, hősi fajta, le nem győzik soha! Évszázadok után „tért a helyes útra. Nagy-nagy birodalom gazdag Németország lett igaz barátja, s a győzelem után a Kánaán várja". 15 éves voltam, Jdenél c/ttiyámliosz / frki P. Szűcs Béla s bizony nem értettem mikor negyvennégyben, ködös őszi esten, sűrű aknatűzben elszántan futottak felfelé a kertben, a szovjet katonák. Gyermekkorom régen Bodrogközben hagytam s a letűnt világtól végleg elszakadtam. Nem volt a legkönnyebb kijutni a fényre, otthagyni a régit végleg, mindörökre. Tavaszi hajnalok első napsugara hányszor találtatok mélyen elgondolkozva a sok-sok könyv felelt? S mint az éj sötétje szikrázó fény előtt futóit az ál-tudás s látásom egyre nőtt. Tanultam, neveltem. Szemináriumot öreg munkásoknak nem egyszer vezettem, kikkel télen-nyáron, hóban, napsütésben a falvakat jártam. Fiatalos hévvel küzdtem iskolánkban, nogy a munkásifjak az élen járjanak á jótanulásban. És mire huszadszor iramodott már el a tavasz fölöttem, ahogy álmodtad Anyám, eljött a boldogság: kommunista lettem. Ameddig én élek s tüzes szivem dobban, ameddig két kezem munkára emelem, ameddig agyamban ép gondolat fogan, amíg kék egünkön naponta kél a nap. nem ismerek csak egy útat: melyet pártom mutat. Szabad vagyok, 1boldog vagyok, látod Anyám, tanulhatok, verset írok. Ebben a hazában most minden az enyém.m Sok ezer ifjú van olyan boldog, mint én. Latorca partjától, zúgó Sumaváig nem hullik parasztkönny a vetésre, rögre, otthonra leltek már mind a proletárok, halálig, örökre. S hiába fenyeget vad gyilkosok hada, hogy békés hazánkat majd vérbe borítja. Nem félünk! A ml családunkból elmegyünk ketten is: én meg az apám a békét védeni, mert ő is harcos leit, a Párt katonája. S tudom azt jó Anyám Te sem marasztalnál, ha hazánkat óvni mennénk a határra.
