Fáklya, 1952 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1952 / 12. szám - Sas Andor: Nagy Péter cár felkeresi Pozsonyt
Nagy Péter cár felkeresi Pozsonyt Sas Andor: „Nagy Péter cár fel keresi Pozsonyt“ című történelmi tanulmányának első részét a „Fák lya“ novemberi számában közöl tük, Az alábbiakban a tanulmány befejező részét közöljük. Amikor Kinsky. az osztrák császárt igazolni akarja annak hangoztatásával, hogy Lipót a tárgyalást csak angol és holland közbelépésre kezdte meg és most már nem vonulhat attól vissza, a cár he vesen azt vetette ellene, hogy az angolok és a hollandok csak az ő saját gazdasá gi előnyeikkel törődnek és eztért nem kell akármilyen kezdeményezésüknek engedel meskedni. „Az én részemről“ — folytatta a cár, — „nem fordulhat elő semmiféle félrevezetés és a jövőben sem fog ilyen előfordulni: amiről döntök és amit kije lentek, a mellett szilárdan ki is tartok". Nagy Péter nem titkolta el a Kinskyvel folytatott megbeszélésén, hogy jól ismeri azt az okot, amely miatt a császár szö vetségeseit cserbenhagyta. Azért tette ezt, mert már előkészíti háborúját Fran ciaország ellen a spanyol helyzettel kap csolatban. Figyelmeztette azonban a cár az osztrák udvart, hogy ha Spanyolor szág miatt a császár és Franc'aország között háború üt ki, akkor a szálltán új, ra fegyvert ragad és ebben az esetben nehéz lesz a császár segítségére lenni. Kinsky megpróbálta megyőzni a cárt arról, hogy a Habsburg-birodalom már igazán ereje 'fogytán van, hogy a velen- cések és a lengyelek nem megbízhatók, nem akarnak nagyon harcolni és egyedül ez az oka annak, hogy a török háború befejezésének gondolatával fog’ alk óznák. A cár tagadó,lag válaszolt és rámutatott arra, hogy az igazi ok nem az, amelyet Kinsky említett, hanem a Habsburgok és a Bourbonok hatalmi versengésében kere sendő Spanyolország megszerzéséért. Nagy Péter a Kinskyvel folytatott sze mélyes tárgyalás végén szóbahozta Ma gyarországot, amelynek akkori fővárosát néhány nappal később meglátogatta. Fi gyelmeztette a főkancellárt arra, hogy fontolóra kell venni a Magyarországon kialakuló helyzetet arra az esetre, ha az osztrák katonaság a törökökkel megkö tendő béke után elhagyja az országot és a francia határok félé vonul. A cár felve ti azt a lehetőséget, hogy a magyarok esetleg új felkelést fognak megkísérelni úgy, amint az nemrégen történt Thököly alatt. A cárnak ez a megjegyzése, amely az akkori európai politikának egyik részlet- kérdését érintette, a helyzet helyes meg ítélését bizonyltja, mert csakugyan bekö vetkezett az általa sejtett magyar felke- Nagy Péter mint ácslegény. lés II. Rákóczi Ferenc vezetése alatt a spanyol örökösödési háború idején. A cár Írásban közölte Kinskyvel, hogy mik az ő kívánságai és szándékai a törökökkel megkötendő békeszerződéssel kapcsolat ban. A törököktől azt kívánta, hogy en gedjék át Oroszországnak a Krim-iélszi- geten lévő tatár erődöt, Kereset, mert e nélkül a béke nem hozná meg a kívánatos nyugalmat: Oroszország ugyanis tovább ra is ki volna téve a tatárok betörései nek. Ha a törökök ezt a feltételt nem fo gadnák el, akkor Oroszországnak min den eszközzel folytatnia kell a háborút ellenük, egészen 1701-ig, vagyis az oszt rák-orosz szövetségi szerződés érvényes ségének végéig. A törököktől nem re mélhető, hogy átengedik Kereset, mert a terv az, hogy a békében az új határokat a meglévő fronthelyzet alapján (Úti pos sidetis) állapítsák meg. Kinsky azonban a császár nevében kijelentette, hogy az oroszok igényét Keresve igazságosnak tartja és kész a békekonferencián ezt az igényt támogatni. Nagy Péter bécsi tartózkodása alatt mindent megszemlélt és tanulmányozott, ami őt mint olyan katonát és ura’kodót érdekelhette, aki nagy gazdasági, techni kai és közigazgatási reformokat készít elő. Találkozott Starhemberggel, Bécs 1683-as védelmének parancsnokával. Star- hemberg ünnepséget rendezett a cár tisz teletére és megmutatta neki a város még látható védelmi berendezéseit az ostrom idejéből. Amikor Nagy Péter a császár ral elsöízben találkozott, azzal mentegeti megkésve történő látogatását, hogy hol landiai és angliai tartózkodása a’att sok munkát adott neki az orosz haditengeré szet kiépítésének előkészítése (équiper írta Sas Andor