Fáklya, 1952 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1952 / 12. szám - Vietor Márton: Szlovákia a III. Internacionálé keletkezése idején
Szlovákia a ILI. Internacionálé keletkezése idején Vietor Márton cikk-sorozatát a Szlovák Tanács-Köztársaság meg alakulásáról és működéséről a „Fáklya“ augusztusi számában kezdtük közölni. A cikk sorozat be fejező részét alább közöljük. V. A Szlovák Kormányzótanács és a szovjetek működése. Az előrenyomuló magyar Vörös Hadse reg katonai parancsnokai minden nagyobb városban már a megszállás után követ kező napon, széleskörű intézkedésekkel biztosították a proletár államhatalom szer vezésének előfeltételeit. A kassai és eper jesi városparancsnokok első parancsaikban ilyen intézkedések voltak: „A városban mindennemű lefoglalást, kutatást vagy rekvirálást úgy a csapatok, mint egyesek részéröl betiltok. A készleteket csak a di rektórium foglalhatja le“. Látható tehát, hogy a paracsnokok már számoltak a he lyi tanácsok működésével és azoknak in tézkedéseit mindenben pártfogolták. Álta lános volt a kővetkező intézkedés: „A szesztilalmat elrendelem. Alkoholt (bort, sört és pálinkát) sehkisem fogyaszthat, sem fogyasztásra'ki nem adhat. Alkoholt csak az aláírásommal megerősített orvo si rendeletre szabad kiszolgálni”. További intézkedések már számoltak a Tanács- ,Köztársaság államosítási törekvéseivel. Az idézett parancsokban olvashatjuk: „Az összes üzletek, bankok — élelmiszerüzle tek, éttermek és kifőzdék kivételével — további rendeletemig bezárandók! Az ezen üzemekben leltározást végző hivata los egyének a direktóriumtól kiállított és általam ellenjegyzett igazolványokkal lát tatnak el. Árdrágítók ellen a forradalmi törvényszék a legszigorúbban jár el." A katonai parancsnokok intézkedéseket tet tek az ellenforradalmi mozgalmak elnyo mására. Ez irányban az idézett parancsok ban a következő figyelmeztetés is előfor dul: ,,Rémhírterjesztök, a proletárdiktatú ra ellen szóval vagy tettel fellépők felett a forradalmi törvényszék ítélkezik.“ A katonai hatóságok és a helyi direk tóriumok közötti együttműködés zavarta lan volt. A helyi szovjetek segédkeztek a fegyverek összeszedésénél, a katonai fu varok megszervjezésnéí, a kajtonaá pa rancsnokságok viszont mindent megtettek a közellátás megszervezése érdekében és támogatást nyújtottak a direktóriumoknak minden más tekintetben is. A katonai és polgári szervek együttműködésének szép példája a kővetkező, Eperjesen kiadott hir detmény: ,,A cseh megszállás alatt besorozott egyének a megszálló csapatok visszavo nulása alkalmával illetőségi helyeiken és azok környékén visszamaradtak és sokan közülük erdőkben és egyébb rejtekhelyeken bujdosnak, félve a büntetéstől. Felszólí tom a lakosságot, ezen bujdosó egyének hozzátartozód t és mindazokat', iak'ik ve lük érintkezésben vannak, hogy világosít sák fel e fegyveresen bujkáló egyéneket, hogy térjenek haza házaikba, mert semmi bántódásuk nem lesz. A Magyar Tanács- köztársaság vöröskatonái felszabadítják a cseh imperialisták járma alatt nyögő szlovák proletártestvéreiket és testvéri jobbot nyújtva nekik a közös munkára szólítják fel őket. Nem azért jöttünk, hogy a szegény és kis embereket elnyom juk, hanem felemelni jöttünk benneteket, megadni minden jogot, eltörölni a kivált ságos osztályok előnyeit, eltörölni a jog- íkülönbséget a gazdag és a szegény ember között. Ne hallgassatok az árulókra, az ámítókra és az ellenforradalmárok áínok hazugságaira, mert ezek célja visszaállí tani a régi uralmat, ami nem egyéb, mint a szegény emberek munkaerejének kizsák mányolása a gazdagok által.” A helyi tanácsok igazgatási szerveze teinek megalakulása után a katonai ható ságok a szovjetek hatáskörébe többé nem avatkoztak. A Magyar Forradalmi Kor mányzótanáos által kiküldött politikai biztosok és megbízottak, — akik nagy részt a szlovák szocialista szekció tagjai ból kerültek ki — a Szlovák Tanácsköz társaság kikiáltása után mint a Szlovák Kormányzótanács szervei folytatták mun kájukat és ezek a városok és községek öntudatos dolgozóival vállvetve napok alatt működésbe hozták a. proletár állam új szervezeteit. Kassán például a bevonu lás utáni héten már nem volt szükség a katonai hatóságok külön beavatkozására és azért június 13-ával a kotonai város- parancsnokság működését befejezte. A kormányzótaniács és a helyi taná csok rövid négy hét alatt olyan nagy szer vező és agitációs tevékenységet fejtettek ki, hogy a kiadott rendeletek, intézkedé sek, a szervezetek és a propaganda-anyag áttekintése után őszinte csodálattal és el- írta Vietor Márton