Fáklya, 1952 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1952 / 12. szám - Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága küldöttségének beszámolója a Szovjetunió Kommunista Pártja XIX. Kongresszusáról és pártunk feladatai
világrendszer válsága elmélyülésének kérdésére, valamint a kapitalista országok közötti háborúk elkerülhetetlenségére vonatkozó kérdésre. Sztálin elvtárs megállapítja, hogy „A második világháború és gazda sági következményei legfontosabb gazdasági eredményének az egységes, mindent felölelő világpiac szétesését kell tekinteni. Ez a körülmény meg szabta a kapitalista világrendszer általános válságának további elmélyü lését.“ A második világháború után a kapitalista rendszerből leváltak Kína és az európai népi demokratikus országok és a Szovjetunióval együtt megalakították a kapitalizmus táborával szembenálló egységes és hatalmas szocialista tábort, amely 800 millió embert egyesit. Már az első világháború után, amikor csak a Szovjetunió vált ki a kapitalista rend szerből az imperializmus túlságosan szűk térre szorult. Hát meg meny nyivel szűkébbre szorult a második világháború után (taps), amikor azok száma, akik kiszabadultak karmaiból, 800 millióra emelkedett és további százmilliók tépik a gyarmati és függő országokban egyre na gyobb erővel az imperializmus láncait. Tekintettel arra, hogy a második világháború után annyira összeszű kült az imperializmus hatalmi érdekköre, egyes elvtársak úgy vélik, hogy a kapitalista országok között háborúk többé nem törhetnek ki. Ugyanis abból a nézetből indulnak ki, hogy az imperializmus vezető hatalma, az Amerikai Egyesült Államok annyira alárendelt viszonyba juttatta a töb bi kapitalista országot, hogy lehetetlenné tették számukra az egymás elleni harcot és egymás erejének gyöngíthet. Ezek az elvtársak úgy vélik, hogy a kapitalisták eleget tanultak a két világháború tapasztala taiból, amelyek oly súlyos károkat okoztak a világkapitalizmusnak. Ezeknek az elvtársaknak Sztálin elvtárs azt feleli, hogy tévednek, hegy felületesen ítélik meg a dolgokat és nem hatolnak a dolgok gyökeréig. Sztálin elvtárs helyesen mutat rá, hogy a második világháború egyálta lában nem vetett véget az imperialista táborban dúló ellentéteknek. Ezek az ellentétek, bár változott alakban, továbbra is fennállnak és kiéleződ nek. Az a tény, hogy az Amerikai Egyesült Államok, amely mindkét vi lágháborún a legtöbbet keresett, ma az imperializmus vezető hatalmává és a világreakció csendőrévé vált, nemcsak, hogy nem változtathat az imperialisták közötti ellentétek fennállásán, hanem ellenkezőleg, ez a tény csak hozzájárul az imperialisták közötti ellentétek kiéleződéséhez. Hisz az amerikai imperialisták jelenlegi magatartása semmiben sem kü lönbözik attól, ahogyan a második világháború előtt Hitler, Mussolini és a mikádó viselkedtek. Teli szájjal üvöltöznek a „kommunista veszélyé ről, miközben nemcsak legyőzött ellenségeiket, hanem szövetségeseiket is kíméletlenül kifosztják és a világuralmat elsősorban az ő bőrükre, minde nekelőtt Nagy-Britannia és Franciaország bőrére igyekszenek megsze rezni. Arra a kérdésre, vájjon meddig tűri majd Anglia és Franciaország ezt az állapotot, Sztálin elvtárs így felel: „Nem lenne-e helyesebb azt mondani, hogy a kapitalista Anglia, majd nyemáiban a kapitalista Fran ciaország végül is kénytelen lesz kiszakítani magát az Egyesült Államok karmaiból és konfliktusba kerülni vele, hegy biztosítsa az önállóságát és természetesen magas profitjait?“ Ami pedig Nyugat-Németországot és Japánt illeti, amelyek jelenleg az amerikai megszállás súlya alatt görnyednek, Sztálin elvtárs ezeket mondja: „Aki azt gondolja, hogy ezek az országok nem próbálnak újból lábraállni, szétzúzni az Egyesült Államok uralmát és erőszakkal kilépni az önnálló fejlődés útjára — az csodákban hisz.“ Elméletileg persze helyes, hegy az ellentétek a kapitalizmus és a szo cializmus között élesebbek, mint a kapitalista országok közötti ellentétek. Nemcsak most, napjainkban helyes ez, helyes volt ez a második világ háború előtt is. És a második világháború mégsem a Szovjetunió elleni
